A remek támadójátékkal bíró szombathelyieket csak ideig tudta feltartóztatni a Naturtex-SZTE Szedeák, így vereséget szenvedett Nikola Lazic együttese a Falco otthonában.
Nem várt könnyű feladat a Szedeákra pénteken este, amikor az eddig hibátlan Falco otthonában léptek pályára Kiss Zsolték. Az első negyedben nem tudott igazán nagy különbséggel meglépni a hazai csapat, tudta tartani a lépést a Szedeák ellenfelével szemben, sőt, a második negyedben egy 8-0-s futásnak köszönhetően a vezetést is átvette Nikola Lazic együttese. (30-32) Ezt követően a Falco tízet dobott válasz nélkül, majd hiába a nyolc pontos különbség, szorosabb is lehetett volna az eredmény a nagyszünetben, ha a Szedeák nem ront el négy büntetőt is ebben a játékrészben. (58-51)
A harmadik negyedtől viszont végérvényesen beindult a Falco gépezete: Majstorovic rövid időn belül dobott hat pontot, úgy, hogy ekkor már 10-nél többel vezetett a szombathelyi csapat, a harmadik negyed végére pedig húsznál is több pont lett a különbség a két együttes között, nagyon jól és agresszíven támadott a hazai csapat, amire nem volt ellenszere a Szedeáknak. Hiába játszott támadásban jól a szegedi együttes, a Falco akcióit nem tudta megállítani, amely könyörtelenül robogott az ötödik győzelme felé, amit végül 24 ponttal, 122-98-ra húzott be, ezzel továbbra is 100%-os mérleggel áll az NB I-ben.
A Szedeák ezzel második idegenbeli meccsét is elvesztette, igaz, a meglepetés kategóriájába tartozott volna, ha pontot tud szerezni Szombathelyen. Nikola Lazic együttese legközelebb jövő héten szombaton Pakson, az Atomerőmű otthonában lép parkettre, 18 órától.
Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 5. forduló
Falco KC Szombathely – Naturtex-SZTE Szedeák 122 – 98 (30-24, 28-27, 34-18, 32-29)
Szombathely, 1800 néző. Vezette: Kapitány G. Török R. Kulcsár T. (Major)
Falco: MARTINICS 25/9, Doyne 11/3, PERL 23/3, Dukic 11, Majsztorovic 19/3 Csere: Váradi 11/9, Hall 8, Bognár 5/3, Will -, Bus 4, Will 5/3, Bagó -, Kovács B. -.Vezetőedző: Kálmán László.
Szedeák: JEREMINOV 33/12, Vágvölgyi -, MOLNÁR A. 8, Ciric 19/6, BALABAN 19 Csere: Kiss 3/3, Wirth -, Csorvási L. 10, Kuntic 6/3, Molnár B. – Vezetőedző: Nikola Lazic.
Nikola Lazic: “122 pontot dobott a Falco, nagyon jó ritmusban játszott, remekül dobtak a játékosai, egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni velük. Ilyen védekezéssel nem sok csapat ellen tudunk nyerni. Teljesen megérdemelten nyertek a szombathelyiek.”
Online közvetítésünk
IV. negyed 124-98
40′ Bus elrontja közelről. Jereminov már harmincon felül a negyedik jó triplájával, 124-98. Itt a vége, ezúttal is 100 fölé jutott a Falco, amelynek támadógépezetét nem tudta megállítani a Szedeák, csak egy rövid ideig. Ezzel továbbra is hibátlan a szombathelyi csapat a bajnokságban, míg a szegediek második idegenbeli meccsüket is elvesztették, nem tudták felborítani a papírformát.
40′ Doyne vállalkozik most sokat a hazaiaktól, ez a közelije bent van,sőt, dobhat egy büntetőt is: nem rontja el, 122-93. Bagó szabálytalankodik Ciric-csel szemben, Ciric ezt a két büntetőt is bedobja, ezzel öt sikeres büntetője van, 122-95.
39′ Hall adja el a labdát, aminek a végén Ciric engedi el a triplát: bemegy, 119-91. Doyne próbálkozása után Wirth szedi össze a lepattanót, és Ciric ezúttal egy jó kettest dob, 119-93.
38′ Ciric passzából most Csorvási dobja be közelről, 119-88, majd időt kér Kálmán László.
38′ Jereminov most büntetőzhet: az első bent van, a második viszont kimarad, 116-86. Doyne is szerez egy hármast, 119-86.
37′ Kétségtelen, Jereminov ma nagyot játszik az egész meccsen, kilencedik kettese is bent van, 113-83. Doyne rossz hármasa után Kiss Zsolt szedi össze, majd Csorvási próbálja meg a közelit, bent van, 113-85. Ez a lehangoló, Perl rögtön egy triplát hint, 116-85.
36′ Csorvási szabálytalankodik Dukic-csal szemben, a sértett mindkettőt bedobja, 113-81. Wirth is megpróbálja a hármast, de nem jó.
35′ Martinic éri be Jereminovot pontok tekintetében sikeres kettesével, ő is 27-nél jár, és ismét 30 a különbség a csapatok között, 111-81. Ciric hármasa nem jó, Csorvási összeszedi a lepattanót, de kihagyja közelről.
35′ Ciric dob egy szép hármast, de a meccs már elment sajnos a Szedeáknak, 109-81, időt kér a Falco.
34′ Martinic újabb sikeres kettese után 109-76, amit Csorvási első jó közelije kozmetikáz, 109-78.
34′ Jereminov szerez újabb kettest, 105-76, de erre gyorsan válaszol Perl, aki ezzel szintén 20 pontig jut, 107-76.
33′ Ciric dobja be a kettest, és még egy büntetőt is dobhat: bent van, 102-74. Will is szerez egy triplát, 105-74.
32′ Megjósolhat volt, hogy most is eljut 100-ig a Falco, Perl kettese jelenti a századik pontot, 100-71. Majstorovic is bedobja középtávolról, 102-71, időt kér Nikola Lazic.
32′ Jereminov ezt most kihagyja, Bognár viszont nem, első sikeres kétpontosa volt, 96-71. Balaban rontja el a kettest, Hall a túloldalt beteszi, 98-71.
31′ Jereminov lép elő legeredményesebb játékossá, közelijével 25 pontos, 92-71. Akárcsak az előbbi negyedben, Perl egy kettessel válaszol, 94-71.
III. negyed 92-69
30′ Ciric szerzi meg a védőlepattanót, majd Balaban kis szünet után újra kosarat dob, 90-69. Will szerzi meg első pontjait középtávolról, 92-69. Ez a vége, ebben a negyedben el tudott lépni a Falco, Majstorovic gyorsan, és talán kicsit könnyen szerzett hat pontja döntőnek bizonyult.
29′ Jereminov kerül 20 pont fölé a kettese után, a mezőnyből csak Martinic tudja még ezt elmondani, 87-67. Majstorovic a sok közeli után megpróbálja a triplát: bent van, 90-67.
28′ Kuntic szabálytalankodik Doyne-al szemben: az első kihagyja, a másodikat bedobja Doyne, így már 20 van a csapatok között, 85-65. Kuntic újra megpróbálja a hármast, ez viszont nem jó, ellentétben Hall sikeres középtávolijával, 87-65.
27′ Martinic büntetőzhet: mindkettő jó, 82-63. Doyne kettesére Jereminov válaszol, 84-65.
26′ Nem marad el Váradi sem, ő is hármast szerez, 80-63, így nehéz lesz.
25′ Akárcsak az imént, Majstorovic szed össze egy támadólepattanót, és közelről ezt is befejezi, 77-60, gyorsan szerez hat pontot. Kuntic harmadjára már bedobja a triplát, 77-63.
24′ Majstorovic középtávolról dobja be, 73-60. Kuntic triplája viszont nem jó, ahogyan Váradié sem, de Majstorovic összeszedi a lepattanót, és közelről bedobja, 75-60.
24′ Nikola Lazic időkérése után Balaban kettese sem jó, majd Jereminov próbálja meg a hármast: bent van! A harmadik triplája neki is, 71-60.
23′ Vágvölgyi és Balaban is kihagy egy-egy közelit, Perl viszont nem hibázik, 71-57. Kár ezért, most megint közelebb férkőzhetett volna a Szedeák, viszont a Falco keményen megbünteti ezt.
22′ Balaban dobja be ismét közelről, 64-57. Majd Martinic a harmadik tripláját szórja, 67-57, négyből a harmadik hármasa hullik be. Ciric viszont a harmadik triplát is elrontja, Doyne az első pontjait szerzi, 69-57.
22′ Jereminov újabb középtávolija is jó, 62-55. Majstorovic szerzi meg a lepattanót Jereminov kihagyott közelijét követően, Dukic is bedobja a kettest, 64-55.
21′ Majstorovic sikeres kettesével indul a harmadik negyed, 60-51. Ciric elsőre kihagyja, de Balaban összeszedi, és Ciric másodjára bedobja a középtávolit, 60-53. Martinic középtávolija is bent van, 62-53.
II. negyed 58-51
20′ Csorvási Levente büntetőzhet ismét: most mind a kettő jó, 56-51. Martinic is két büntetőt dobhat a túloldalon: ő sem hibázik ezúttal, 58-51. Jereminov próbálja meg kintről ismét a hajrában, de nem jó távolról, vége a második negyednek. A Szedeák vezetett is, azonban gyorsan “lerohanta” 10-0-al a Falco Kiss Zsoltékat, így hét ponttal a szombathelyiek vezetnek a nagyszünetben.
19′ Bognár a harmadik triplázó a Falcónál, 56-47. Jereminov javít közelről, 56-49.
19′ Jereminov ellen szabálytalankodnak, azonban mind a két büntetőt kihagyja, ezekért nagyon nagy kár! Balaban megszerzi a második után a lepattanót, és közelről beejti, 53-47.
18′ Molnár András kettest eddig nem tud hibázni, harmadjára is bent van, 51-45. Martinic kihagyja a triplát, azonban Váradi összeszedi, és közelről bedobja, 53-45.
18′ Martinic lép elő a mezőny legeredményesebb játékossá sikeres középtávolijával, 51-43.
17′ Csorvási ismét “felemásan” büntetőz, az elsőt ismét kihagyja, de a másodikat bedobja, 49-43.
17′ Hall rontja el a triplát, Csorvásié a lepattanó. Csorvási megindul vele, azonban kihagyja a közelit, a lerohanás végén pedig Perl zsákolja be, 49-42.
16′ Jereminov kettese jó, 45-39. Hall gyorsan válaszol hasonló szituációból, 47-39. Jereminov elkapta a fonalat, második triplája is bent van, 47-42. Időt kér a Falco.
16′ Dukic büntetőből is bedobja, 45-36. Ciric hagyja ki a középtávolit, majd Csorvási Levente dobhat büntetőket: az első kimarad, a második viszont bent van, 45-37.
15′ Jereminov harcol ki egy szabálytalanságot: mindkét büntetője jó, 42-36. Dukic közelről visszaállítja ismét a nyolc pontos különbséget, 44-36.
15′ Ismét Balaban eredményes, ez a kettese is bent van, 40-34. Majstorovic sikeres zsákolásával 42-34.
14′ Két-két kihagyott dobás mind a két oldalon, amit Martinic közelije tör meg, így nyolccal lépett meg ismét a Falco, 40-32.
13′ Balaban sajnos most elszórja, ebből indulhat a Falco, Perl közelről dobja be, 36-32. Gyorsan egy újabb kosár a hazaiaktól, Martinic is 10 pontos ezzel, akárcsak Perl, 38-32. Időt kér Nikola Lazic. Most a Falco produkált egy 8-0-s szériát.
12′ Perl szerzi a második negyed első kosarát a hazaiaktól, 32-32. Balaban szabálytalankodik Dukic-csal szemben, a sértett mindkét büntetőjét bedobja, 34-32.
11′ Ezúttal Balaban szerzi meg Majstorovic labdáját, Kiss Zsolt pedig távolról bedobja, vezet a Szedeák, 30-32! Nyolc-nullás rohanásban Kiss Zsolték!
11′ Kuntic közelről, már csak négy közte, 30-26. Kiss Zsolt szerez labdát, és Balaban ezt is bedobja, 30-28! Sőt, Balaban még büntetőt is dobhat: bent van, 30-29!
I. negyed 30-24
10′ Majstorovic kihagyott közelije után Bognár szerzi meg a lepattanót, majd Majstorovic látványos zsákolással fejezi be az akciót, 30-24. Ciric megpróbálja távolról az utolsó másodpercekben, de nincs bent, ez az első negyed vége.
9′ Balaban lép fel a legeredményesebbek közé, közelije ismét bent van, 28-23. Kunticot lökik meg, jöhetnek a büntetők a részéről: az első nincs bent, a második igen, 28-24.
9′ Jereminov szabálytalansága után büntetőket dobhat Bus: ő sem hagyja ki egyiket sem, 28-21.
9′ Molnár András harmadjára szerzi meg a labdát, majd szabálytalanságot harcol ki, bravó! Jók a büntetői, 26-21.
8′ Balaban közelről harmadjára, 26-17. Ciric szerez labdát, a támadás végén pedig Jereminov dobja be a közelit, 26-19. Időt kér a Falco is.
8′ Váradi második tripláját szerzi, 24-15. Molnár András passzolja el a labdát, majd ő szabálytalankodik Martinic-cel szemben: a sértett mindkét büntetőt bedobja, 26-15.
7′ Ciric szabálytalankodik, így Perl büntetőzhet: mindkettőt bedobja, 21-15. Ciric kihagyja közelről, ezt követően viszont időt kér Nikola Lazic.
6′ Jereminov szerzi a Szedeák első tripláját, 17-13. Hall iratkozik fel, 19-13, majd Balaban teszi be közelről, 19-15.
5′Ciric passza nem jó, ebből indulhat a Falco, Váradi is triplát szerez, 15-10. Ciric megpróbálja a hármast, de kimarad, Perl pedig közelről bebodja, 17-10.
4′ Jereminov hármasa jön ki, Martinicé viszont bent van, 12-8. Ciric válaszol egy középtávolival, 12-10.
3′ Molnár András előbb megszerzi, majd a támadás végén eladja a labdát. Dukic kettese már bent van, 9-8.
2′Ciric harcol ki büntetőt: mindkettőt bedobja, 7-6. Dukic hármasa nincs bent, Balaban viszont megszerzi első pontjait, 7-8.
2′ Molnár András szerez labdát, majd közelről egyenlít, 4-4. Martinic szerzi a meccs első tripláját, 7-4.
1′Perl sikeres középtávolija az első kosár, 2-0. Molnár András válaszol gyorsan, Milan Majstorovic első kísérlete is sikeres, 4-2.
1′ A hazaiak szerezték meg a labdát, így a Falco támadhat először.
18:14 – Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Szedeák szombathelyi fellépése. Nikola Lazic csapatára nem vár ma könnyű feladat, de az eddig mutatott küzdőszellem sokat érhet a mai napon.
A találkozó 18:30-kor kezdődik!
A találkozó elé
Beharangozó írásunk ide kattintva elolvasható.