Gyomaendrőd üzen: megvalósítható a kecskési vasúti aluljáró! + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

img_1786

A Nyitott Sorompó mozgalom tagjai Nógrádi Tibor önkormányzati képviselővel Gyomaendrődön jártak, ahol megtekintették a vasúti aluljáró építkezését. A Békés megyei minta egyértelműen bizonyítja: széles körű civil összefogással és hatékony kormányzati együttműködéssel a kecskési aluljáró is megvalósítható, így megoldódhat Szeged legsúlyosabb közlekedési infrastrukturális problémája.

Szerdán Gyomaendrődre látogatott a Nyitott Sorompó civil mozgalom aktivistacsoportja Nógrádi Tibor (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő társaságában. Azért keltek útnak, mert úgy érezték, az elmúlt hetekben – elsősorban a választási kampánynak köszönhetően – nőtt a bizonytalanok száma, akik nem nagyon hisznek abban, hogy technikailag meg lehet oldani a tervezett kecskési aluljáró megépítését. Erre pedig óriási szükség lenne, mert a kecskési sorompó naponta körülbelül 5 órát tart összesen zárva, a várakozó hatalmas kocsisor több esetben nem jut át egy nyitásra, akár két sorompónyitásra is szükség van, hogy valaki átérjen. Előfordult, hogy szirénázó mentőautó állt hosszan a lezárt úton. A sorompóval érintett területen 9000 ember lakik, Mórahalom, Röszke és a határ túloldala is a működési körzetének tekintendő, nem véletlen, hogy sokak szerint Szeged legsúlyosabb közlekedési infrastrukturális problémájáról van szó, mely mielőbbi megoldásárt kiált! A Nyitott Sorompó aktivistái Nógrádi Tiborral együtt megtekintették a példaként emlegetett Békés megyei vasúti aluljárónak az építkezését, mely a Gyoma és Endrőd közötti, a 46-os út hatalmas forgalmát lebonyolító sorompót váltja ki.

„A mozgalom tagjai jelentik, a Gyomaendrőd belterületén a 46-os út és a 120-as vasúti fővonal Fő úti szintbeni találkozását kiváltó aluljáró aluljáró elkészült, október 23-án át is adják a forgalomnak. A szakemberek a szegedihez képest műszakilag jóval nehezebb körülmények között is meg tudták valósítani a beruházást. Kecskésen egy tágabb területen, magasabb vasúti töltésnél ez csak jobb, könnyebb, stabilabb és olcsóbb lehet” – írják közleményükben, melyhez bizonyító erejű fényképeket is mellékeltek. Hozzáteszik: ha mindezt meg tudták csinálni egy kisebb településen, Gyomaendrődön, akkor Szegeden se lehet gond. Azt ígérik: a választások után gőzerővel hozzálátnak a társadalmi háttér további erősítéséhez. Nagy örömöt jelent, egyben rengeteg energiát ad számukra, hogy nemcsak Nógrádi Tibor, Kecskés, Klebelsbergtelep, Gyálarét, Szentmihály Fidesz-KDNP-L.É.T.-es képviselőjelöltje, de Kothencz János, a Fidesz-KDNP-L.É.T. polgármesterjelöltje is határozottan elkötelezte magát az építkezés mellett. Kothencz János egy szóra magáénak érezte a problémát, illetve megoldásának halaszthatatlanságát, önkormányzati választási programjába számon kérhetően bele is építette azt, illetve kormányzati háttértárgyalásokat is kezdett az ügyben.

Mi, gyomaendrődiek nagyon örülünk az aluljárónak, hiszen sok időnket elvette napról napra a vasúti átkelőnél való várakozás – mondta erről Várfi András, Gyomanendrőd Fidesz-KDNP-s polgármestere, aki hatékony kormányzati kapcsolatrendszere révén tudta kilobbizni településének az elengedhetetlenül fontos beruházást. Szegeden erre Kothencz Jánosnak és Nógrádi Tibornak van esélye és lehetősége. „Karácsonyi ajándék lesz a város lakóinak az aluljáró átadása. A forgalomba helyezés azonban már októberben megtörténhet” – üzeni a szegedieknek Gyomaendrőd polgármestere, aki hozzáteszi: ezzel megszűnik az a lehetőség, hogy valaki például elkéssen munkahelyéről a sorompónál történő hosszú vesztegelés miatt.

A gyomaendrődi aluljárónál egyébként a két gépjárműforgalmi sáv mellett – azoktól biztonságosan elkülönítve, a gépjárművektől kiemelt magassággal és 1,2 méter magas acélkorláttal elválasztott – külön pálya épül a kerékpárosoknak, illetve egy másik a gyalogosoknak is. Ezek kialakítása mindkét irányban sokkal enyhébb lejtővel valósul meg, mint a gépjárművek pályája. Az aluljáró legmélyebb pontján a kerékpáros- és gyalogospálya lényegesen magasabban lesz, mint a gépjárműpálya. A gyalogos- és kerékpáros-forgalmat is acélkorláttal választják el a nagyobb biztonság érdekében. A vízelvezetést a kerékpárút és gyalogút között beépített hosszirányú víznyelőrács biztosítja majd.

no images were found

Előző sztori

Magyar sikerek a hagyományos íjászok világbajnokságán

Következő sztori

Műfüves labdarúgópályákkal gazdagodik Szeged sportélete + FOTÓK