Írjon nekünk

Egyház

A missziókért és a hithirdetőkért imádkoznak vasárnap a katolikus templomokban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A missziókért és a hithirdetőkért imádkoznak vasárnap világszerte a katolikus templomokban, így Magyarországon is, és a perselypénzt az evangelizáció javára fordítják – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-vel.

A közleményben azt írták: a világ számos országában tevékenykedő misszionáriusok célja Krisztus tanításának továbbadása az egész földkerekségen. A katolikus egyház 1926 óta minden évben október harmadik vasárnapján tartja a világmisszió napját.

Ferenc pápa az ez évi világnapra megfogalmazott üzenetében azt írta, napjainkban még rengeteg olyan ember él a Földön, aki nem ismeri Jézus Krisztust. Éppen ezért sürgető feladat marad az ad gentes (“nemzetekhez” szóló) misszió, amelyben az egyház minden tagjának hivatása részt vállalni, hiszen az egyház természeténél fogva missziós: az egyház “kifelé megnyílva” született meg.

“A missziós világnap olyan kiemelt időpont, amikor a különféle földrészek hívei imával és a szolidaritás konkrét gesztusaival támogatják a fiatal helyi egyházakat a missziós területeken” – tette hozzá a katolikus egyházfő.

Egyház

Erdő Péter: Mindszenty József boldoggá avatása jót tenne a magyar nép lelkének

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország egykori prímásának mielőbbi boldoggá avatása jót tenne a magyar nép lelkének – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombaton Budapesten, a Hit pajzsa díj átadó ünnepségén.

Tovább olvasom

Egyház

Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltánt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Advent második hetének szombatján, Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltán V. éves szeged-csanádi papnövendéket.

Tovább olvasom

Egyetem

Új-zélandi módszerrel lépnek fel az iskolai problémák ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Gál Ferenc Főiskolán a resztoratív módszerről tartottak konferenciát hazai és külföldi előadókkal. Már most támogatja a szemlélet elterjesztését az EMMI, de az újabb szabályozások kialakításában sokat segíthetnek a hasonló tanácskozások.

Tovább olvasom

Aktuál