Gyertyás felvonulással, koszorúzással és komolyzenei koncerttel emlékeztek meg Szeged 12 ezer hősi halottjáról, akik az első világháborúban életüket áldozták a harcmezőn.
Gyertyás felvonulással emlékeztek meg csütörtök este az első világháború 12 ezer szegedi áldozatáról. A menet a Hősök kapujához vezetett, ahol katonai tiszteletadás mellett helyeztek el koszorúkat, rótták le tiszteletüket az első világháború áldozatai előtt az egybegyűltek.
A megemlékezés mellett egy komolyzenei koncertet is tartottak a nagy háború centenáriuma alkalmából, melynek a szegedi fogadalmi templom adott helyet. Elhangzott Hidas Frigyes Requiem című műve a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar, illetve a Vaszy Viktor Kórus előadásában. Vezényelt: Kovács István őrnagy.
no images were found