/

Szent Ferenc-napi paprikafesztivál lesz Alsóvároson

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

paprikafesztival_ferencesek03_gs

Október 4-én, szombaton, Szent Ferenc napján lesz az Alsóvárosi Paprikafesztivál a Ferences kolostor kertjében, illetve a Napsugaras Tájházban.

Az ősz a termés betakarításának, a hálaadásnak az időszaka. Régi hagyomány, hogy Szent Ferenc napján a hívek terményoltárt díszítenek a templomban a bőséges termésért.

Természetesen, idén is a fűszerpaprika áll az ünnep központjában: a tájházban a népi hagyományoké és a zenés-táncos mulatságé lesz a főszerep. A kolostorban pedig a ferences gyógyító hagyományokat mutatjuk be. Hiszen a ferences szerzetesek vetették el az első paprikamagokat a kolostor kertjében. A paprikás pálinkával mérges rovarcsípéseket és a hideglelést gyógyították.

A templomtéren idén is lesz paprika- és fűszerpiac. A családok pedig egész nap játszóházakban ügyeskedhetnek, de lesz méhészeti bemutató is.

A paprikás hangulatú játszóházban lehet paprikafüzéreket, díszeket készíteni. A gyógynövényes kertből szedett növényekből fűszercsokrokat kötünk. Az újrahasznosítás jegyében hulladékokból készítünk tárolóedényeket a bőséges termés számára.

Délután rendhagyó módon két játszóház is lesz: amíg a gyerekek paprikamotívumok felhasználásával kézműveskednek, addig a felnőtteket a kolostori ispotályba és teaházba várjuk. Bemutatjuk a fűszerpaprikát, mint gyógynövényt, lehet paprikás pálinkát és mézet készíteni. Mindenki összeállíthatja a saját teakeverékét, melyhez receptúrát is adunk. Az így elkészült gyógyteát saját készítésű teazacskóban lehet hazavinni.

A rendezvény fénypontja a paprikaszentelés lesz: a tájházból zenés-táncos menet hozza át a paprikát a ferences templomhoz, ahol 15 órakor szertartás keretében szentelik meg az idei termést.

Bővebb információ és részletes program ide kattintva érhető el.

Előző sztori

Teke: a Szegedi TE kedden indul az ausztriai vulágkupára

Következő sztori

Kétmilliós díj ütheti az ékszertolvajok nyomravezetőjének markát