Önkormányzat 2014: a éjfélig kell dönteniük a bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ma éjfélig kell dönteniük a helyi választási bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint a testületeknek az utolsó órákban még több száz döntést kell meghozniuk, illetve rögzíteniük az informatikai rendszerben.

A www.valasztas.hu-n olvasható összesítés szerint több mint 58 ezer jelöltet vettek már nyilvántartásba. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője korábban azt közölte, hogy 66 ezer jelölt vett át ajánlóívet a választási irodáktól. Az egyéni jelöltek (polgármester-, főpolgármester- és képviselőjelöltek) bejelentésének határideje hétfő délután négy óra volt.

A választási bizottságoknak a törvény szerint négy napjuk van arra, hogy – a választási irodák ellenőrzése alapján – megállapítsák, sikerült-e a jelölteknek a korábban meghatározott számú érvényes ajánlást összegyűjteniük, és döntsenek a jelölt nyilvántartásba vételéről. Azokat a jelölteket tehát, akik közvetlenül a hétfő délutáni határidő előtt adták le ajánlásaikat, a választási bizottságok négy napon belül, azaz legkésőbb ma veszik nyilvántartásba.

A jelöltek bejelentését, illetve a választási bizottságok döntéseit a jelöltek nyilvántartásba vételéről a bizottságok mellett működő választási irodák rögzítik a választási informatikai rendszerben, és az adatok így jelennek meg a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán, a www.valasztas.hu-n.

Mindezek alapján tehát bár a határidő hétfőn 16 órakor lejárt, a www.valasztas.hu oldalon még ma is frissülnek a nyilvántartásba vett jelöltekre vonatkozó adatok.

Előző sztori

Pocsai Blanka: Aktívak az újszegediek, ha közösségükről van szó

Következő sztori

Egy hónap múlva lesz a települési és nemzetiségi választás