Sport

Labdarúgás: Baján kezdheti meg a mérlegfordítást a SZEOL

Labdarúgás: Baján kezdheti meg a mérlegfordítást a SZEOL

2014. szeptember 26., péntek
Labdarúgás: Baján kezdheti meg a mérlegfordítást a SZEOL
szeol_dabas04_gs

Szombat délután az utolsó előtti Baja otthonában vizitál a SZEOL SC, Tóth Ákos legénysége egyértelműen a három pontért utazik Bács-Kiskun megyébe.

Ez utóbbi kijelentést hivatott igazolni a két gárda július végi

edzőmérkőzése

, amelyet Beretkáék rendkívül magabiztosan, 45 perc alatt négy gólt berámolva a rivális hálójába nyertek meg. Egyik csapat sem kezdte ugyanakkor túl jól a bajnokságot, a bajaiak erejéből az eddigi hat kör alatt mindössze 4 pontra futotta, miközben például a Monor egy 0-8-as csapást mért

Evanics Zoltán

tanítványaira. Eközben a SZEOL három zsinórban elszenvedett vereség után két nagy skalpot begyűjtve verte a

Kozármislenyt

és a

REAC-ot

. A legutóbbi körben azonban egy újabb fiaskó következett, amikor a

Dabas

fektette két vállra a szegedieket egy hajrában szerzett, szerencsés góllal.

Online

Szombaton 16 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Bajai LSE - SZEOL SC NB III-as bajnoki mérkőzésről. Szurkoljon velünk kedvenceinek!

„A Dabas elleni három pont már elszállt, azt visszaszerezni nem lehet. Természetesen, nyerni szeretnénk szombaton, de nem téveszt meg minket, hogy a nyári felkészülési meccsen sima győzelmet arattunk. Eltelt hat forduló a bajnokságból, és kicsit szomorú vagyok, mert ha visszanézem a találkozóinkat, nyugodtan elmondhatom, mind a hat esetben több helyzetünk volt az aktuális ellenfelünknél. Persze, irreális elvárás lenne a százszázalékos mérleg, de a 2/4-es mutató sem túl pozitív. Ez egyértelműen annak köszönhető, hogy nem elég éles a helyzetkihasználásunk, illetve védekezésben olykor nagyon komoly hibákat vétünk. Pedig a játékoskeret és az edzésmunka igenis megüti az NB III szintjét. A kapuig el tudunk jutni bárki ellen, azt hiszem, az általunk diktált iramra sem lehet panasz, de koncentrációban javulnunk kell. Ha ez sikerül, akkor talán a következő hat meccsből már nem kettőt, hanem hármat, vagy négyet is megnyerünk majd” – jelölte ki a fő csapásvonalat a jövőre vonatkozóan

Tóth Ákos

vezetőedző. Nincs ugyanakkor könnyű helyzetben a mester, több játékos esetében is kérdéses a szombati szereplés. A kapus

Leindler Domonkos

a hátával bajlódik,

Ondrejó Tamásnak

a lábfejét találták el az UTC Futsal Team hétfői összecsapásán, míg

Bojan Bjedov

a szerdai edzésen szenvedett kisebb sérülést. Esetükben persze egyáltalán nem kizárt, hogy pályára lépjenek Baján, ellentétben például a régebb óta maródi

Dargó Balázs

,

Hacker Bence

,

Kulacsik Tamás

trióval, illetve

Tóth Attilával

. Visszatérhet viszont

Vida Gergely

, aki külföldi útjából visszatérve már több edzésen is részt vett, így lassan ismét fontos segítsége lehet csapatának.

A SZEOL SC várható kerete:

Dongó, Leindler (kapusok), Buzási, Kormányos, Zámbó, Bjedov, Dlusztus, Vida, Grünvald, Forró, Mucsi, Ngalle, Ondrejó, Puskás, Bata, Beretka, Busa, Faragó, Mihálffy.

Ami a történelmet illeti:

A két fél közös bajnoki története mindössze két mérkőzésből áll, amikhez a 2007/2008-as szezonig kell visszanyúlni. Az akkor még az NB III Alföld csoport küzdelmeiben szereplő Baja ezüstérmesként lépett feljebb az idény végeztével a másodosztály Nyugati csoportjába, majd esett ki onnan azonnal, immáron a Dráva csoportba. Mindezek előtt azonban még oda-vissza legyőzte a Tisza Volánt, otthon 3-2-re (a szegedi gólokat

Búrány Zoltán

és

Homma Kazuo

szerezték), majd Szegeden tavasszal 3-1-re (

Körmöczy Szebasztián

). Mondhatni tehát, a SZEOL történelmi győzelmet arathat szombaton.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Vác FC 6 5 0 1 15 6 9 15
2. ESMTK 6 4 1 1 11 6 5 13
3. REAC 6 3 2 1 14 9 5 11
4. Kozármisleny 6 3 1 2 14 6 8 10
5. Orosháza FC 6 3 1 2 10 10 0 10
6. Tolle UFC Szekszárd 6 3 1 2 8 8 0 10
7. Várfürdő-Gyulai TFC 6 3 1 2 10 12 -2 10
8. FC Dabas 5 3 0 2 13 5 8 9
9. Monori SE 6 3 0 3 15 8 7 9
10. Bölcskei SE 6 2 2 2 7 6 1 8
11. Szentlőrinc SE 6 2 1 3 9 13 -4 7
12. SZEOL SC 6 2 0 4 7 10 -3 6
13. Dunaharaszti MTK 5 1 3 1 7 8 -1 6
14. Videoton II. 6 1 1 4 6 11 -5 4
15. Bajai LSE 6 1 1 4 4 17 -13 4
16. Maglódi TC 6 0 1 5 3 18 -15 1

A 7. forduló műsora:

Szeptember 27. (szombat) 13.00:

Videoton FC II. – Monori SE.

14.00:

Várfürdő-Gyulai Termál FC – Maglódi TC.

16.00:

Tolle UFC Szekszárd – Dunaharaszti MTK, Bajai Labdarúgó SE – SZEOL SC, REAC – Vác FC, Kozármisleny – Szentlőrinc SE, Bölcskei SE – Orosháza FC.

Szeptember 28. (vasárnap) 16.00:

FC Dabas – ESMTK.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.