Közélet

Hatvanöt bográcsban rotyogtak kakasok Dorozsmán + FOTÓK

Hatvanöt bográcsban rotyogtak kakasok Dorozsmán + FOTÓK

2014. szeptember 6., szombat
Hatvanöt bográcsban rotyogtak kakasok Dorozsmán + FOTÓK
kkdorozsma_kakasfozo35_gs

Négy évvel ezelőtt családi rendezvényként indult a dorozsmai kakaspörköltfőző verseny a Faragó téren, ahol idén már hatvanöt bográcsban főzték a szárnyasokat, melyekből több mint ezer ember lakott jól. Kothencz János polgármesterjelölt is végiglátogatta a szakácsokat.

„Mindegyik pörkölt finom volt, de külön értékeljük a tálalást is, hiszen fontos az első benyomás. Azt is nézzük, hogy mennyire sűrű a szaftja a pörköltnek, de természetesen az íz a legfontosabb. Amatőr szakácsok vagyunk, jókat szeretünk enni, az alapján értékelünk, hogy vajon melyiket ennénk legszívesebben” – mondta el portálunknak

Raj Tamás

a Faragó téri főzőversenyen, ahol hatvanötféle kakaspörköltet kóstolt végig a zsűri egyik tagjaként.

kkdorozsma_kakasfozo02_gs

Fehértóról érkezett családjával és barátaival

Németh Zoltán

, aki másodjára nevezett a főzőversenyre. „Körülbelül három óra alatt készült el a pörkölt, vagyis nem volt túl öreg a kakas. Igyekeztünk, és ahogy látom, a társaságnak ízlik” – fogalmazott. A negyvenegyes csapat főszakácsa hozzátette, már a verseny előtti nap elkészített egy lecsós alapot, hogy hamarabb készüljön el a pörkölt, melyet hagyományos fűszerezéssel készítettek el. „Mi elég sok halat eszünk, ezért úgy gondoltuk, hogy nem a Partfürdőre megyünk ki a halászléfesztiválra, hanem inkább egy jó pörköltet készítünk” – tette hozzá. A dorozsmai részönkormányzat is főzött, 35 kilónyi húsból készítettek két bográcsban pörköltet. Tejfölös galuskával és savanyúsággal kínálták az ételt, s mint

Tajti Sándortól

megtudtuk, saját őrlésű pirospaprikát tett a kakaspörköltbe, és az alaphoz is a saját maga által készített lecsót használta fel. „Az elmúlt években is 60-70 emberre főztünk, idén is arra készültünk, hogy sok vendégünk lesz” – tette hozzá.

Domokos Erika

húsz kiló kakast főzött meg, ottjártunkkor már szinte teljesen üres volt a csapat bográcsa. Ő is a hagyományos fűszerezést kedveli, de elárulta, száraz vörösbor is kell a kakaspörköltbe, az a titka.

Hódi Tamás

elmondta, annak idején

Takács Mihállyal

kezdeményezték, hogy főzőfesztiválnak adjon otthont a Faragó tér, akkor nyolcvan fő vett részt a rendezvényen.

kkdorozsma_kakasfozo30_gs

Az idén már több mint ezer, zömében környékbeli részvételével megtartott rendezvényre kilátogatott

Kothencz János

is, a Fidesz-KDNP-L.É.T. polgármesterjelöltje, aki a közösségépítő rendezvények fontosságát hangsúlyozta. Mint elmondta, ezzel lehet küzdeni a közöny ellen, ezért lényeges, hogy az emberek megosszák egymással gondolataikat és tapasztalatot cseréljenek, melyre kiváló alkalmat kínál a kakaspörköltfőző verseny is Dorozsmán.

Mihálffy Béla

, az 1-es körzet Fidesz-KDNP-L.É.T.-es önkormányzati képviselőjelöltje kérdésünkre elmondta, abból, hogy idén már több mint ezren vettek részt a rendezvényen jól látszik, hogy igénylik az emberek a közösségépítő programokat. „Subasáról, Fehértóról és vannak csapatok, vagyis az 1-es és a 2-es választókörzet minden részéből jönnek vendégek. Örömmel látjuk, hogy lassan kinövi a rendezvény ezt a teret” – tette hozzá. Az egyik csapat oszlopos tagja a 2-es körzet Fidesz-KDNP-L.É.T.-es önkormányzati képviselőjelöltje,

Alpár Tibor

, akitől megtudtuk, 20-30 fős a baráti társaságuk, és a „Kiss csapat” két évvel ezelőtt meg is nyerte a főzőversenyt, így számukra minden évben kihívás, hogy meg tudják-e ismételni a sikert. Sajátos ízt adott a dorozsmai eseménynek, hogy a fesztiválba az MSZP-DK-Együtt-PM polgármesterjelöltje,

Botka László

is belekóstolt, aki korábban számtalan alkalommal élesen támadta ezeket a közösségi rendezvényeket, illetve a szervező Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselőket, mondván:

"a külső kerületekben pörköltözésre szórják a pénzt."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.