Sport

Strandfoci: vásárhelyi sikerek az országos középdöntőben

Strandfoci: vásárhelyi sikerek az országos középdöntőben

2014. augusztus 1., péntek
Strandfoci: vásárhelyi sikerek az országos középdöntőben
strandfoci_mj-019

Az FC Junior Sporthoz hasonlóan a Hódmezővásárhely U17-es csapatának is jelenése lesz hétvégén Siófokon, az MLSZ Beach arénájában, ahol a strandlabdarúgó bajnokság döntőire kerül sor.

A

Rostás Károly

által edzett U17-es csapat a

régiós döntőt

követően juthatott el a szintén Siófokon megrendezett középdöntőbe, ahol két ellenféllel kellett megküzdenie az országos döntőért. A srácok igazi meglepetést okoztak edzőjüknek, hiszen a hazai pályán szereplő Siófokot 8-7-re, míg a roppant erős játékerőt képviselő Aramis csapatát 6-5-re múlták felül, így csoportelsőként végeztek, és szombaton elődöntőt játszhatnak a Balaton fővárosában. „Alaposan megleptek a fiúk, hiszen úgy vágtunk neki ennek a tornának, hogy játsszunk egy jót, és meglátjuk, mire jutunk. Sajnos kevés alkalmunk akadt a gyakorlásra, mindössze egyszer tudtunk készülni. Ráadásul a siófoki pálya talaja teljesen más, sokkal mélyebb a homok ahhoz képest, ahol eddig játszottunk, de remekül alkalmazkodtak játékosaim. Szoros meccseken, két neves csapat ellen is győzelmet arattunk. A döntővel kapcsolatban nincsenek különösebb elvárásaink, hiszen amit kitűztünk magunk elé, azt már túlszárnyaltuk. A felkészülésünk továbbra is nehezített, természetesen örülnénk egy minél szebb éremnek, de a lényeg, hogy focizzunk egy jót.” – részletezte a csapat útját Rostás Károly. A vásárhelyi fiatalok augusztus másodikán a Bonyhád csapatával találkoznak az elődöntőben, majd a másik párharctól függően a Kelen vagy az Aramis gárdájával mérik össze tudásukat – a bronz-, vagy éppen az aranyéremért.

A csapat tagjai:

Kovács Armand (kapus), Gyürki Levente, Kiss-Kása Konrád, Szűcs Szabolcs, Bartucz Péter, Hauk Martin, Csoma Gergő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.