Sport

Labdarúgás: Szabó Dávid továbblőtte a HFC-t + FOTÓK

Labdarúgás: Szabó Dávid továbblőtte a HFC-t + FOTÓK

2014. augusztus 27., szerda
Labdarúgás: Szabó Dávid továbblőtte a HFC-t + FOTÓK
SZS20140827_tiszasziget_hfc_014

A Tiszaszigeten aratott egy gólos sikerének köszönhetően továbbjutott a megyei magyar kupában a Hódmezővásárhely, a tavalyi bronzérmes Tiszasziget búcsúzott.

Két megyei I. osztályú csapat találkozott a SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupa 1. fordulójában, az első osztályba visszatérő Tiszasziget a Hódmezővásárhelyt fogadta. Az első percektől kezdve támadólag lépett fel a HFC, többet birtokolta a labdát

Bódi Attila

csapata, azonban nehezen törték fel a Tiszasziget zárt védekezését. Kevés igazi helyzetet hozott az első 45 perc, ha el is jutottak a felek a kapukig, ott kevés alkalommal hoztak jó döntést a játékosok. A 33. percben aztán megszerezte a vezetést a Vásárhely, a jobb oldalon megiramodó

Szabó Dávidot

indította

Nagy

, majd a csatár középre húzott, és nagy erővel Kispéter mellett a hálóba lőtt, 0-1. A gólt követően rögtön egyenlíthetett volna a hazai csapat, azonban

Király

nagyot mentett

Bernát

elöl, az egykori vásárhelyi csatár most az üres kapuba bólinthatta volna a felpattanó labdát, és szomoríthatta volna ex-csapatát. A második félidő sem hozott más játékot, bár az első 10 percet megnyomta a hazai csapat, de

Maravic

szabadrúgását követően nem sokon múlt, hogy kétgólos legyen a HFC előnye. A hazaiaktól Bernát előtt adódott ismét egy nagy lehetőség, egy bedobást követően fordult le védőjéről, erős lökete azonban

Gábor

lábáról pattant szögletre. A meccs végének közeledtével egyre több pontatlanságot jegyezhettünk fel a csapatoktól, a cserék közül a vásárhelyi

Juhász

szerezhetett volna gólt, de öt méterről leadott lövését a kapuba csereként beálló Madaras védte. Egy szöglet volt az utolsó esélye a Tiszaszigetnek a büntetők kiharcolására, azonban

Dajcs

föléfejelt, így

Szöllősi

lefújta a meccset, ezzel elbúcsúzott a Tiszasziget, a HFC pedig három nap alatt másodjára nyer 1-0-ra Szabó Dávid góljával. A kevés helyzetet hozó mérkőzésen a csapatok inkább a hétvégi bajnokit tartották szem előtt, ahol majd a Tiszasziget a Mindszentet fogadja, a HFC pedig Algyőn játszik rangadót.

Tiszasziget, 100 néző
2014. augusztus 24., 17.00
Tiszasziget SE
Hódmezővásárhelyi FC
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Szöllősi Ferenc • Samu László, Somodi Imre
0
-
1

SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupa, 1. forduló

Tiszasziget SE - Hódmezővásárhelyi FC

Tiszasziget, 100 néző. Vezeti: Szöllősi Ferenc (Samu László, Somodi Imre)

Tiszasziget:

Kispéter (Madaras, 81') - Gárgyán, Tumbas, Kató (Kertész, a szünetben), Bálint, Puhalák, Bódi (Dajcs, a szünetben) Juhász Á., Frank (Kiss Á., 78') Drágity (Csőke, 72') Bernát.

Vezetőedző:

Stetakovics Marinko.

Hódmezővásárhely:

Gábor - Király, Tóth J., Marton, Nagy A., Szilágyi (Huszár, 79') Brizik-Bodrogi (Detki, a szünetben), Szabó D., Nikutovic (Juhász, 78') Maravic (Molnár, 71') Rácz D.(Huszka, a szünetben).

Vezetőedző:

Bódi Attila

Gólszerzők:

Szabó D. (33')

Sárga lap:

Bálint (32'), Tumbas (75') ill. Brizik-Bodrogi (30') Stetakovics Marinko:

"Egy nagyon jól felkészített, nagyon kemény játékot játszó Hódmezővásárhely ellen játszottunk, aki ellen az első félidőben sikerült tartanunk a tempót és az eredményt. Számunkra az elsődleges a bajnokság, úgy gondolom, a mai napon megérdemelten nyert a Vásárhely, jobban játszott,mint mi, szinte végig irányították a meccset."

Bódi Attila:

"Elértük a célunkat, sikerült több fiatalnak is játékpercet biztosítani, örülök a továbbjutásnak."

Online közvetítésünk

VÉGE
90+2'
Valóban, Szöllősi játékvezető le is fújta a meccset, továbbjutott a HFC.
90+1'
Egy szögletet fejel fölé Dajcs, lehet, hogy ez volt az utolsó lehetőség.
89'
A mérkőzés utolsó perceiben járunk, amennyiben gólt lőne a Tiszasziget, rögtön jönnének a büntetők, nincs hosszabbítás.
83'
A jobb oldali centerezést Juhásznak fejelte le Szabó, a vásárhelyi játékos megtartotta a labdát 6 méterre a kaputól, és lefordult védőjéről,lapos lövése éppen Madarast találta el.
81'
Kapust cserél a Tiszasziget. Kispéter helyett Madaras áll a ketrecbe.
79'
Újabb vásárhelyi csere: Huszár váltja Szilágyit.
78'
Mindkét csapat változtat, a szigetieknél Frank helyett Kiss Á. érkezik, míg a HFC-nél Nikutovicot váltja Juhász.
77'
Marton szöktette Nikutovicot, a szerb támadó lövésébe azonban bravúrosan blokkolta Puhalák.
75'
Tumbas kap sárgát beszédért a hazaiaktól, egy szabálytalanságot reklamált a Tiszasziget védője.
72'
Változtat a Tiszasziget is, Csőke jön Drágity helyett.
71'
Cserél a HFC, Maravic helyére érkezik Molnár.
67'
Drágity jó 20 méteres szabadrúgását védi Gábor, jó lövés volt.
66'
Bernát! A szigeti csatár fordult le védőjéről egy bedobást követően, éles szögből, öt méterről leadott lövését lábbal védi Gábor.
60'
Maravic tekerése nem sokkal megy mellé, szép lövés volt.
59'
A félpályán ad el egy labdát a Tiszasziget egy szabadrúgást követően, majd csak szabálytalanul tudták megállítani a vendégek csapatkapitányát, Nagyot, 17 méterre, a kapuval szemben végezhet el szabadrúgást a HFC.
55'
Éledezik a Tiszasziget, a második félidő elején próbál egyenlíteni a hazai csapat, magas iramban kezdődött a második játékrész.
49'
A beállt Kertész a gólvonalról mentett, könnyen növelhette volna előnyét a HFC, Nikutovic centerezését Maravic lőtte kapura, majd Kertész mentett bravúrosan.
46'
Folytatódik a mérkőzés. A szünetben mindkét csapat kettőt változtat, a Tiszaszigetnél Dajcs és Kertész is érkezik Bódi és Kató helyére, míg a vendégeknél beáll Huszka és Detki, Rácz és Brizik-Bodrogi nem folytatja.
SZÜNET
45'
Szöllősi nem hosszabbít, lefújta az első félidőt, vásárhelyi előnnyel fordulnak a csapatok.
44'
Ráczot kell ápolni,miután lent maradt egy becsúszást követően.
37'
Egyenlíthetett volna a Tiszasziget! Bódi iramodott meg a jobb szélen egy kényszerítőt követően, lapos lövését védte Gábor, a felpattanó labdát pedig Király fejelte ki az érkező Bernát elöl.
33'
GÓÓÓL! Vezet a Vásárhely! Szabó Dávidot ugratták ki a jobb összekötő helyén, a kapu felé húzott, a rövidre leadott lövése pedig a hálóban kötött ki, vezet a HFC!
32'
Megvan az első hazai sárga is, Bálint szabálytalansága ér lapot.
32'
Szép kontratámadás volt a Tiszasziget részéről, Bódi centerezését Drágity azonban nem tudta megszelídíteni.
30'
Egy sárga lap töri meg a meccs ritmusát, Brizik-Bodrogi kapja a találkozó első sárgáját.
21'
Csapkodó a játék az elmúlt percekben, sok a pontatlanság mindkét fél részéről.
17'
Ezt bánhatja a hazai csapat, miután Frank megküzdött a labdáért, továbbtette Bernátnak, aki kidobta a szélére Drágitynak, a jobboldalon üresen érkező Bódi felé is eljutott a labda,de Bódi elcsúszott, pedig lőhetett volna 10 méterről.
15'
Túl vagyunk az első negyed órán, továbbra is inkább a HFC-nél van a labda, a Tiszasziget nehezen kerül a vendég kapu előterébe.
9'
Brizik-Bodrogi lövését ugyan védte Kispéter, de a lepattanó a kapuba jutott - viszont a partjelző lest intett, marad a 0-0.
5'
Csak említeni kellett, és itt is a Kispéter-bravúr! Szabó kiugratását Nikutovic tette maga elé, majd 13 méteres lapot lövését Kispéter védte lábbal.
4'
Az első percekben a HFC kezdeményezőbb, bár Kispétert még nem tesztelték komolyabban.
1'
Rögtön egy lövéssel kezd a vendég Vásárhely, Rácz próbálkozás megy fölé.
1'
Szöllősi játékvezető jelet adott, elkezdődött a mérkőzés.
16:57 - Köszöntjük olvasóinkat Tiszaszigetről, ahol hamarosan kezdődik a Tiszasziget-HFC megyei kupamérkőzés. A hazaiak tiszta kékben, a vendégek pedig pirosban lépnek pályára. A mérkőzés 17 órakor kezdődik!

A találkozó elé:

A SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupa első fordulójában két megyei I. osztályú csapat küzd egymás ellen a továbbjutásért. Az újonc Tiszasziget győzelemmel rajtolt a bajnokságban, az Ásotthalom elleni sikert azonban az UTC elleni vereség követte. Stetakovics Marinko együttese az előző kiírásban éppen a Kertész utcai klub ellen, egy fordulatokban gazdag meccsen szerezte meg a bronzérmet a kupában. A bajnoki címre pályázó Hódmezővásárhely eddigi két összecsapásán veretlen maradt, tavaly a kupából éppen az a Szabó Dávid ejtette ki a HFC-t, aki már a vásárhelyi csapatot erősíti. Bernát Péter személyében a túloldalon is van ismerős arc, hiszen a támadó a nyáron igazolt a HFC-től Tiszaszigetre. A kupa szabályainak értelmében döntetlen esetén nincs hosszabbítás, hanem azonnal büntetőrúgásokra kerül sor, így a két együttesnek 90 perc alatt kell eldöntenie a továbbjutó kilétét, amennyiben el akarják kerülni a tizenegyeseket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.