Közélet

Szaletlikkel és közösségi terekkel hoznák össze a lakótelepieket

Szaletlikkel és közösségi terekkel hoznák össze a lakótelepieket

2014. augusztus 6., szerda
Szaletlikkel és közösségi terekkel hoznák össze a lakótelepieket
verto_es_kornyeke01_gs

A makkosházi lakókörzet jellegzetességévé válhatnának a közterületre kihelyezett szaletlik, azaz a fedett kiülős pavilonok, emellett a közösségi terek hiánya is nagy gondot jelent a városrészben. Kevés pad és játszótér található itt a lakók szerint, akik szeretnék, hogyha több alternatíva lenne számukra a kültéri kikapcsolódásra.

A vértói domb szomszédságában sétálva beszélgettünk a Makkosházán élők problémáiról a L.É.T. - Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása Egyesület közösségi koordinátorával,

Garzó Márkkal

. A fiatalember hosszú hónapok óta társalog a városrészben lakókkal, összeírva azok problémáit, ötleteit arra vonatkozóan: miként lehetne élhetőbbé tenni környezetüket. „Sok érdekes felvetéssel, problémával találkoztam az elmúlt hónapok alatt, általánosságban azonban elmondható, hogy az emberek magányosak. Elszeparálva élnek a lakásukban a négy fal között, és szinte alig akad olyan közösségi tér, ahol összetalálkozhatnának szomszédaikkal, a környéken lakókkal. Úgy gondolom, ez az egyik legnagyobb probléma az itt élő emberek számára” – mondta el kérdésünkre Garzó Márk. Makkosházán élhetőbbé tételében a koordinátor szerint komoly segítséget jelentene, ha közösségépítő tevékenységre alkalmas területet biztosítanának a lakóknak. „Zöldövezetnek nem vagyunk híján, melyekre játszóterek, szaletlik épülhetnének az itteniek örömére. Makkosháza jellegzetességévé is válhatnának a közterületekre kihelyezett szaletlik, melyekre kiülve beszélgethetnének az itt élők” – magyarázta Garzó Márk. A városrészben sokáig működő nyugdíjas klub évekkel ezelőtt bezárt már, pedig az idős emberek részéről nagy lenne az igény egy klubszoba kialakítására, ahol találkozni, ismerkedni tudnának. „Sok magányos, idős ember számára a televíziózás jelenti az egyetlen szórakozási lehetőséget, őket hozhatnák össze ezek a közösségi terek” – tette hozzá a koordinátor.

verto_es_kornyeke03_gs

A Csongrádi sugárút 112. szám alatt élő

Rutai János

szerint nagyon hiányzik a környékre egy modern játszótér, amely a környező családokat is összehozná, és a gyerekek számára is kellemes kikapcsolódási lehetőséget biztosítana. Egy korábbi játszóteret elbontottak itt, mert nem felelt meg az európai uniós szabványoknak, de helyére nem építettek újat. Sportolási lehetőségben sem bővelkedik a városrész, a gyerekek például sehol nem tudnak focizni. „Ha futballpályát nem is, de legalább egy félköríves falat kialakíthatnának a kicsik számára, melynek rugdosva gyakorolhatnának, és a felesleges feszültséget levezethetnék” – ajánlotta Rutai. Más módon is kezelni lehetne a felgyülemlett stresszt Rutai János szerint, aki a helyiek számára egy jóga- és meditációs központot alakítana ki. „Nem kell nagy beruházásra gondolni, elég lenne egy néhány négyzetméteres helyiség, ahol az emberek összegyűlhetnének, hogy közösen engedjék ki a feszültséget, amely a dolgos hétköznapokon rájuk rakódik” – magyarázta a lakó.

verto_es_kornyeke02_gs

„A napfény városában vétek ilyen kihasználatlanul hagyni a napenergiát” – folytatta Rutai János. Felhívta a figyelmet: a magas panelházak tetejét semmi sem árnyékolja, így arra napelemeket helyezve legalább az épületek lépcsőházainak világításköltségeit fedezni tudnák. Mivel a napsütéses órák száma városunkban a legmagasabb, így a tömbökben élők rezsiköltségén nagyban segíthetnének a tetőn lévő napelemes rendszerek kiépítése. Az esetlegesen termelt pluszenergiát pedig vissza tudnák irányítani a hálózatba, ami tovább csökkenthetné a lakóközösség rezsiköltségeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.