/

Átadták az újjáépített baktói focipályát + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

csaladi_nap_bakto62_gs

Barátságos és bajnoki mérkőzésekkel avatták fel a megújult baktói futballpályát, mely mellett heteken belül egy műfüves kispálya is várja a sportolni vágyókat.

„Baktó tradicionálisan a futballt kedvelő területe Szegednek, de régóta nem volt megfelelő minőségű pályájuk. A sportdecentrum-keretből, pályázati forrásból és a helybéliek rengeteg munkájával épült újjá a Balatoni utca és a Füge sor által határolt pálya. Ha szétnézünk, van öntözőrendszer, korlát, a kapuk mögött rács, de nem ez a legfontosabb, hiszen ez a pálya valójában szívből és hitből épült” – fogalmazott Nógrádi Tibor, az MLSZ Csongrád megyei igazgatója a vasárnapi ünnepségen.

Mint elmondta, évtizedeken keresztül egy helyi vállalkozó, Komlósi József támogatta a helyi focit, jóformán ő tartotta életben a futballt Baktóban, de egy ember nem képes erre. A focipálya megújításáért sokat tett Kohári Nándor Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő, illetve Petőfitelep-Baktó önkormányzati képviselőjelöltje, Varga Róbert, aki az egyik főtámogatója a baktói futballnak. „Megváltozott a világ, de hiszek abban, hogy a mai gyerekeket is a sportolás irányába lehet terelni. Vissza kell hozni a régi grundok világát, s akkor egy egészségesebb nemzedék nő fel” – fogalmazott Varga Róbert, a Fidesz-KDNP-L.É.T.-es önkormányzati képviselőjelölt az ünnepélyes pályaavatón.

Nógrádi Tibor portálunknak arról tájékoztatott, kevesebb mint tízmillió forintból alakították ki a baktói pályát, ami az MLSZ megyei igazgatója szerint ahhoz képest nem nagy ár, hogy százakat mozgat meg, s nyújt számukra sportolási lehetőséget. A nagypálya mellett egy kisebb is található, ami jelenleg nem ideális sportolásra az egyenetlen talaj miatt, de várhatóan heteken belül elkészül a műfüves kispálya. Tapasztalatai szerint az embereknek igenis van igényük a sportolásra, a közösségi terekre, így az eddig átadott minden pálya megtelt élettel. Példaként elmondta, ha Szentmihályon épp nincs meccs, a falubeliek edzenek ott, futnak, kocognak vagy játszanak.

A futballpálya avatóján emléklapot adtak át azoknak, akik az elmúlt időszakban segítették a baktói focit, illetve a pálya megújításáért tettek. Ifjabb és idősebb Komlósi József, Igaz János, Makra Mihály, Nógrádi Tibor, Pálinkó Attila, Szokol Lajos, Sahin-Tóth Dezső, Gera Tibor, Ilyés Róbert, Gila Ferenc, Károlyfalvi Zsolt, Major László, Masa Attila, Szabó János, Péter István, Erdei Péter, Balogh Richárd, Veres János, Széll Ferenc, Tranger Zsolt és felesége, Pigniczki József, Pánti Lajos, Hüvös Gábor, valamint Puskásné Kisbodri Cecília kapott emléklapot a pálya ünnepélyes átadóján.

Vasárnap barátságos meccseket rendeztek Baktóban, illetve megye III-as bajnoki találkozót is, ahol a Komlósi Trans Baktó 7-0-ra verte a tavaly még megye I-es Csanádpalotát.

A futballpályát gyerekek is birtokba vették, a meccseken a Déli Apró Rendőr TE 2004-2005-ös korosztályából Nagy Bendegúz, Földvári Ádám, Borsi Botond, Kovács Péter, Ilyés Áron, Sajti Krisztina, Dávid Attila, Virág Péter, Szirmai Zalán, Ágoston Márk, Balogh Balázs, Haska Áron és Molnár Balázs lépett pályára. A 2008-2009-es generációt Farkas Bálint, Mesaros Gergő, Kiss Milán, Reseterics Péter, Hadár Bence, Haska Lehel, valamint Csúcs Zalán képviselte. Rajtuk kívül 2007-es születésű gyerekek, így Kis Csongor, Ilyés Hunor, Komáromi Dávid, Gál Dávid, Samu Roland, Bódi Attila és Katona Sebestyén is megmutatta tehetségét és ügyességét.

Előző sztori

Kothencz: A lakosok érdekeiért kell kiállni az Északi városrészben is! + FOTÓK

Következő sztori

Elhunyt Richard Attenborough

Legutóbbi hasonló cikkek