Közélet

Üllés, a napközség

Üllés, a napközség

2014. július 3., csütörtök
Üllés, a napközség
napkozseg_ulles

Üllés Nagyközségi Önkormányzat az energiát nem csak fogyasztja, de termeli is. Már évekkel ezelőtt foglalkoztatta a település vezetését a napenergia hasznosítása.

Az első napelemes közvilágítási lámpatesteket még 2008-ban helyezték ki a forgalmasabb, közvilágítással el nem látott belterületi csomópontokon. Mára már a legtöbb önkormányzati intézmény tetőszerkezetén láthatóak az áramtermelésre alkalmas napelemek, napkollektorok, amik sok esetben az épület teljes elektromos energiaellátását, illetve a használati meleg víz egy részét fedezik. Az elmúlt hetekben adták át azt az új, két csoportos bölcsődét, aminek a fűtését és hűtését egy elektromos árammal működő talajszondás hőszivattyús rendszer segíti. Ezzel egyidejűleg a tetőn elhelyezték azt a napelem rendszert, ami az energiaigényt akár teljes egészben fedezni tudja. A napokban adják át a több intézményt érintő napelem parkot is, ami további három épületet ellát, így azokat az áram költségétől mentesíteni tudja. Egy telefonos alkalmazás segítségével napra, sőt percre kész információkat kaphatunk, a rendszer termelési adatairól. Kiszámítja az alkalmazás azt is, hogy ezen MWh megtermelt energia elfogyasztásával hány kilométer utat tehetünk meg egy átlagfogyasztású autóval, megtudjuk azt is, hogy az elégetett kalóriákat tekintve hány élő fa maradhat érintetlenül. A napot hosszabb távon is munkára fogják a településen, hiszen az önkormányzat közel 240 millió forint értékű naperőmű építésére és az iskola teljes felújítására is nyújtott be európai uniós pályázatot, aminek az eredményét várhatóan a következő hónapokban közlik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.