Több mint 200 fellépő a bordányi Nemzetközi Megyejáró Fesztiválon

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

bordanyi_megyejaro_fesztival

Bordány másodszor ad otthont a Nemzetközi Megyejáró Fesztiválnak, amelynek keretében a Faluház a szabadtéri színpadán több mint 200 táncos és zenész lép majd fel július 12-én, szombaton 18.00 órától.

A szegedi Miklós Károly vezette fesztiválsorozat immár tizenharmadik éve utaztat Magyarországra külföldi művészeti csoportokat, melyhez Bordány másodízben tudott csatlakozni. A programban négy nemzet négy művészeti csoportja fog fellépni, melyben bemutatják táncukat, zenéjüket, szebbnél szebb népviseleteiket. Lengyelországból a Vladislavia Néptáncegyüttes, Lettországból a Dzīpars Néptáncegyüttes, Belgiumból a Peer Ifjúsági Fúvószenekar, míg Törökországból az Eskişehir Néptáncegyüttes fogja majd szórakoztatni a bordányiakat. Természetsen a magyar kultúra bemutatása sem maradhat el, országunkat a ruzsai Csürdöngőlő Néptáncegyüttes fogja képviselni a rendezvényen.

„Nagy öröm a település számára, hogy helyszínt adhat egy ilyen kulturális fesztiválnak, amely színesíti a település mindennapjait. A programnak köszönhetően a bordányiak betekintést nyerhetnek a fellépő országok népművészetébe, kultúrájába, ezzel is elősegítve a kulturális sokszínűség elfogadását.” – mondta el Tanács Gábor polgármester.

Előző sztori

Atlétika: a szegedi Márton Anita hetedik lett Lausanne-ban

Következő sztori

Kutyák és macskák fesztiválja az újszegedi ligetben