Nyilas Elek: a 115 éves szegedi futballhoz méltó szereplést!

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

vitosgy_nyilaseVitos György, a szegedi futball krónikása Nyilas Eleket, a Szeged 2011-Grosics Akadémia vezetőedzőjét kérdezte a csapat előtt álló szezon iránti várakozásairól.

Bő egy héttel a július 8-i felkészülés kezdete után találkoztunk Nyilas Elekkel és az egycsoportos NB II-re készülő Szeged játékosaival. Éppen készültek az új idény első edzőmérkőzésére, s már melegített a busz, amikor végeztünk az idei első interjúnkkal…

– Először irányíthatsz NB II-es felnőtt csapatot, ez mekkora kihívást jelent számodra?
– Természetesen óriási kihívást! De úgy érzem, hogy eddig is fokról fokra haladtunk, sőt, bebizonyítottuk a szellemiségünkkel és az eredményeinkkel, hogy jó úton járunk! Hamarosan eljuthatunk arra a szintre, amely az óriási múltú, immár 115 éves szegedi labdarúgáshoz is teljességgel méltó lesz!

– Hogyan terveztétek meg a felkészülés menetrendjét, s mik az eddigi tapasztalatok?
– A teljes menetrend a napokban válik ismertté, de az már biztos, hogy július 16-án, szerdán Szeghalmon játsszuk a legelső edzőmeccset. A további 6 felkészülési találkozónkat is idegenben vívjuk, mivel a gyulai akadémiát a nemrég kezdődött felújításokkal az NB II-re is alkalmassá teszik. A tapasztalataim rendkívül kedvezőek, de ennek legfőbb oka, hogy mi csak olyan játékosokat igazolunk, akikre nemcsak a pályán mutatott teljesítményük, de emberi kvalitásaik miatt is felnéznek a nálunk pallérozódó fiatalok.

– Erősödött-e a Szeged illetve hova, melyik posztra kellene még igazolnunk?
– Mindenképpen erősödött, hiszen több neves játékost is sikerült megszereznünk – célirányosan. Úgy érzem, lesz még néhány igazolásunk, hiszen 3 fronton is helyt kell majd állnunk, az NB II és a Magyar Kupa mellett még a Ligakupában is szerepelhetünk, s ehhez legalább 25-26 minőségi emberre van szükség!

– Az új NB II mezőnyét mennyire ismered, hol lehet itt az újonc Szeged helye?
– Szerencsére bőven vannak tapasztalataim a többi NB II-es csapatról és a Szeged helyzetét tekintve még véletlenül sem szeretnék az újoncok örök szlogenjével, a “biztos bennmaradással” takarózni… Ez a mentalitás nagyon távol áll tőlem és a kollégáimtól is. A realitásokat figyelembe véve az újonc Szegeddel már most komolyabb szerepre vágyunk, ennek fontos eleme, az elénk tűzött cél mindig magas legyen, de elérhető!

– Mit ígérhetsz a klub és Szeged város szurkolóinak?
– Mivel tudomásom szerint már szeptemberben elkezdődnek a vadonatúj szegedi stadion építkezései, legfőképpen az a cél vezérel bennünket: az idei szezonban olyan markáns teljesítményt nyújtsunk, amivel nyugodt szívvel térhet vissza a csapat Szegedre, s vehet részt egy fantasztikus hangulatú stadionavató ünnepségen!

Igaz, 2015 nyara még nagyon messze van, de most az egyszer, ha rajtam múlna, rögvest egy évvel előrébb forgatnám az idő kerekét…

Vitos György

Előző sztori

A szegedi zsiráfokat sem hagyták éhezni a Lions-táborozók + FOTÓK

Következő sztori

Mi lesz itt?