Közélet

Csütörtökön dől el, kit indít Botka László ellen a Fidesz

Csütörtökön dől el, kit indít Botka László ellen a Fidesz

2014. július 2., szerda
Csütörtökön dől el, kit indít Botka László ellen a Fidesz

A kormánypárt országos választmánya csütörtöki ülésen dönt arról, ki lesz szegedi polgármesterjelöltje.

Az ősszel esedékes önkormányzati választásra készülvén Csongrád megye egyre több településén nevezik meg indulóikat, egyéni képviselői, illetve polgármesterjelöltjeiket az egyes politikai erők. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjeinek listáját az országos választmány szentesíti,

július 3-án hivatalos döntést hozva véglegesítik a jelöltállítást.

Ami a megyeszékhelyet, Szegedet illeti, a helyi szervezet

Gyimesi László

városfejlesztési és külügyi tanácsnokot jelölte polgármester-jelöltnek, de az utóbbi napokban arról is hallani, hogy elképzelhető:

Kothencz János

ifjúságpolitikai és gyermekvédelmi szakembert kérik fel a feladatra. Az MSZP, a DK és az Együtt-PM

Botka László szocialista polgármester

támogatásáról döntött, a Jobbik és az LMP még nem nevezte meg jelöltjét. Úgy hírlik, a jobboldali radiális párt esetében

Tóth Péter

városi és megyei elnök a polgármester-jelöltség első számú várományosa, míg az ökopárt belső jelöltben és külsős szakemberben is gondolkodik még.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.