Közélet

Napra Forgó: Munkacsapat modell a hatékonyságért

Napra Forgó: Munkacsapat modell a hatékonyságért

2014. június 28., szombat
Napra Forgó: Munkacsapat modell a hatékonyságért
napraforgo01_gs

A munkacsapatról, mint egyedülálló és hatékony foglalkoztatási modellről, valamint a megváltozott munkaképességűek alkalmazásáról, integrációjukról tartott szakmai rendezvényt a Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. Szegeden.

A jövő a „valóban felelős” vállalkozásoké! – vallja a

Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft.

, melynek munkatársai szakmai rendezvénysorozat keretében Szegeden kívül Makón, Tatán, Kecskeméten, Budapesten és Bábolnán ismertették a cég által kínált munkaerőpiaci szolgáltatásokat. Legutóbb Budapesten várták mindazon munkáltatókat, akik tenni szeretnének saját versenyképességük javítása érdekében.

Radics Béla

üzletfejlesztési és koordinációs igazgató tapasztalatai szerint a cégek döntéseiben elsődleges szempont, a hatékonyságuk növelése, a költségeik csökkentése. „Ezen felül annak a lehetőségeit vizsgálják, hogy az alaptevékenységüktől távol eső feladatokat, amelyek nem kifejezetten a megszokott rutinjukhoz tartoznak, miként tudják kiszervezni, hogy az adott feladat ellátásra ne kelljen munkaerőt felvenni” – részletezte. Előadásában bemutatta a Napra Forgó által kidolgozott és évek óta hatékonyan működtetett Munkacsapat modellt, mely egyedülálló innovatív megoldást jelent a munkaerő piacon hátrányos helyzetben lévő – kiemelten a megváltozott munkaképességű álláskeresők munkaerő piaci integrációjában. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy bár a modell bevezetése óta eltelt időszak alatt számtalan vállalatnál alkalmazzák, igazolt sikerekkel a megváltozott munkaképességű munkavállalók munkaerőpiaci reintegrációjában, alkalmazása nem olyan ismert és elterjedt még, mint a munkaerő- és a diákmunka kölcsönzés szélesebb körben bevett gyakorlata. Az általuk kínált innovatív megoldás előnyei közé tartozik, hogy mérhető és kiszámítható a megrendelő számára, ezzel együtt a munkáltatói jogokat 100%-ban a Napra Forgó gyakorolja, vagyis a Munkacsapat szolgáltatást igénybe vevő cégeknek nem kell foglalkozniuk a foglalkoztatás adminisztratív terheivel, és nem jelent foglalkoztatáshoz kapcsolódó költségeket és munkáltatói feladatokat sem, hiszen ezt egy kiszervezett tevékenység elvégzését jelentő szolgáltatás formájában veheti igénybe.

napraforgo02_gs

A szakmai ebéd másik fő témaköre Befogadó munkahely alcímmel a megváltozott munkaképességű munkavállalók nyílt munkaerőpiacon történő elhelyezkedését segítő szolgáltatások nyújtásáról szólt. A Napra Forgónak missziója, hogy minden rendelkezésre álló eszközével segítse a munkaerőpiacra történő reintegrációt. Ennek érdekében az elmúlt évek tapasztalataira alapozva kidolgozták azokat a szolgáltatásokat, amelyek az egyes projektekben rugalmasan testre szabhatók a cégek és a munkavállalók igényei szerint. Így például a Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. felméri az adott vállalat lehetőségeit azon munkakörök vonatkozásában, melynek betöltésére megváltozott munkaképességű személy is alkalmazható, munkavállalót közvetít, javaslatot tesz a megtartás érdekében képzési programokra, vagy a külső-belső kommunikáció erősítésére, hogy láthatóvá váljanak a cég törekvései. Szolgáltatásaik hitelességét erősíti, hogy a Napra Forgó saját munkatársainak közel fele megváltozott munkaképességű, akik a szervezet számára értékes munkát végeznek. Radics Béla hangsúlyozta, a szükséges szociális érzékenységen túl a cégeknek a hosszútávú fenntarthatóság miatt is jól felfogott érdekük megváltozott munkaképességű munkaerőt alkalmazniuk, s eddigi tapasztalataik szerint egyre nyitottabbak ezen a területen. A Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft.-nél azt tapasztalják, a megváltozott munkaképességű emberek lojálisak, mindenütt igyekeznek jól teljesíteni és az ebben elért apró sikerek is erős motivációt jelentenek számukra, mind a munkában mind pedig a munkáltatóhoz való lojalitásban. Példaként Radics Béla elmondta, azoknál a cégeknél, ahova tavaly közvetítettek ki megváltozott munkaképességű alkalmazottat, kizárólag pozitív visszajelzéseket kaptak, mindkét fél elégedett és nem akarnak megválni egymástól. A Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft.-t 2000-ben alapították,

Szegeden tavaly nyitottak irodát

. A cég által végzett munkáról bővebben

ITT

és

ITT

is tájékozódhat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.