Hátrányos helyzetű szegedi munkavállalókat segít a Napra Forgó


Pályakezdők és megváltozott munkaképességűek elhelyezkedéséért dolgoznak a Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. szegedi irodájának dolgozói. A hátrányos helyzetű munkavállalókat a cég munkatársai féléves tréninggel segítik versenyképes képzettséghez és megfelelő szakmai gyakorlathoz.
Az ezredforduló óta, immáron több mint tizenhárom éve dolgozik a Napra Forgó a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának elősegítéséért. Az érdi központú cég Budapest, Kecskemét és Tata mellett tavaly októberben
, hogy megyénkben is előmozdítsa a hátrányos helyzetű munkavállalók munkábaállását. „A megváltozott munkaképességű emberek mellett a pályakezdők, fiatal munkanélküliek elhelyezkedését is célunk elősegíteni” – nyilatkozta portálunknak
Jávorszky Iván
szakmai vezető. A hozzájuk forduló, fiatal álláskeresők egy része már 2-3 éve munkanélküli, de a megváltozott munkaképességűek megsegítése is kiemelt fontosságú, hiszen a Csongrád megyében élők alig 12%-a tudott csak elhelyezkedni. A pályakezdő fiatalok számára nyújt segítő kezet a tavaly december elsején indult
, amelyet elvégezve versenyképes szakmával a kezükben vethetik bele magukat az álláskeresésbe. Emellett felvértezik őket az önéletrajzírás és a munkajog legfontosabb tudnivalóival, valamint egyéni pályaorientációval, kompetencia- és készségfejlesztéssel kívánják előmozdítani a munkaerőpiacon való minél sikeresebb helytállásukat. „34 fiatal vesz részt a féléves programban, közülük sokaknak szakmai képzést is biztosítunk, megismerkedhetnek például a bolti eladó, vagy telefonos ügyfélszolgálati asszisztensi munkakörrel. A szakmai kompetenciák fejlesztése mellett közösséget is építünk, hiszen ők mind fiatalok, akik az álláskeresésen túl szeretnék jól érezni magukat” – emelte ki a szakmai vezető. A jelentkezőknek (legyen az szakképesítéssel, vagy akár középfokú végzettséggel bíró) érdeklődési körük és egyéni kvalitásuk szerint ajánlanak munkaköröket, melyekben a partnereik – például a Naturtex, a Telecom vagy egyéb közüzemi cégek – is segítenek megfelelő szakmai gyakorlatot szerezni.
Szeptember óta fut a Napra Forgó megváltozott munkaképességűek elhelyezkedését támogató programja is, amelynek kiemelt eleme a munkavállaló és a munkáltató közötti kapcsolat megerősítése. „Nem csupán munkaközvetítéssel foglalkozunk, de folyamatosan figyelemmel kísérjük, segítjük a hozzánk fordulók elhelyezkedését, beilleszkedését. Ezek az emberek jelentős része hosszabb ideje állást keres, elvesztette a kapcsolatát a munkaerőpiaccal, csökken az önértékelése. Egyénre szabottan javaslunk számukra nem csak céget, de munkakört is, és nem hagyjuk magukra őket, figyelemmel kísérjük a sorsukat a későbbiekben” – hangsúlyozta Jávorszky Iván. A szakmai vezető szerint a cégek nagy része nyitott a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására – sok azonban a negatív, téves sztereotípia, amelynek eloszlatását a cég ugyanúgy feladatául tűzte ki. A megváltozott munkaképességű foglalkoztatása ma már a cég imidzsét is javítja, de a foglalkoztatás anyagi előnyökkel is jár. A megváltozott munkaképességűek bármikor fordulhatnak tanácsokért, segítségért a Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. munkatársaihoz telefonon (62/673 507), vagy a Dugonics utca 42. szám alatt található irodájukban. (X)
