Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: a Volán az FK ellen búcsúzik a megyétől és a nevétől is

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

tiszavolan_fk_mj-021

Két testvércsapat csatájával zárul a szezon, a Tisza Volán az FK-t fogadja, ahol sok a volános nevelésű ifjú titán, telve bizonyítási vággyal – harcos meccs várható.

Két szegedi, két kék-fekete alakulat csatájával zárul a megye I-es bajnokság. Célját mindkét gárda elérte, mégis küzdelmes 90 percre van kilátás.

A vége kényelmesre sikeredett, de a cél teljesítve

ONLINE!

Az FK 1899 Szeged – Tisza Volán SC Szeged megyei I. osztályú bajnoki mérkőzést a SZEGEDma.hu élőben közvetíti szombaton 17 órától! Tartson velünk, szurkoljon kedvenceinek nálunk!

Az FK 1899 Szeged a rajtnál a biztos bennmaradást tűzte ki célul, de mint mondani szokás: evés közben jön meg az étvágy. A kék-feketék olyan remekül rajtoltak, hogy félszezonban már a középmezőny élcsapatai között versengtek. Tavasszal azonban nem ment minden olyan olajozottan, mint 2013-ban – mintha kissé elkényelmesedett volna a csapat, amely azonban így is bőven teljesítette a bajnokság kezdetekor megfogalmazott feladatot.

“Egy nagyon parádés őszt tudtunk produkálni, ami némiképp túl nagy magabiztosságra adott okot a csapatnak. A 14. fordulóban felcsúsztunk a 6. helyre, és már abban a reményben ringattuk magunkat, hogy ez egy tartható állapot. Épp a beletett munka és lelkesedés, ami ősszel hozta a pontjainkat tavasszal elmaradt, egysíkúan, gyengén és gyakran motiválatlanul játszottunk. Voltak jó meccseink, de összességében a langyosság jellemezte a csapatot. Amire nagyon szépen emlékezünk vissza a bajnokságból az a hazai Csanádpalota, Algyő, Ásotthalom elleni győzelmek, amelyek tényleg a szív diadalai voltak. De emelt fővel jöhettünk le a Mórahalom elleni 2-0-s vereségünk és az UTC elleni 3-1-es bukás után is. Nekem a Volán ellen játszani mindig egy különleges történet, egy olyan klub első csapata ellen játszunk, ahol 15 évet edzősködtem és minden pillanatára örömmel emlékezem vissza. Az FK pedig az a kék-fekete gárda, ahol büszkék lehetünk az eredményekre, arra az útra, amit együtt tettünk meg eddig. A szívem csücske mindkét csapat, a Volán már bajnok, mi pedig tele vagyunk Tisza Volán-nevelésű fiatalokkal, akiket fűt a bizonyítási vágy. Egy harcos meccsre számítok, ahol szeretnénk egy szép eredményt elérni” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak Hüvös Gábor vezetőedző.

Egy korszak lezárul szombaton

tiszavolan_fk_mj-016Története utolsó bajnoki mérkőzésére készül a Tisza Volán SC Szeged. Nem mintha Beretkáék ne indulnának többé egyetlen pontvadászatban sem, de a klub új névvel, SZEOL SC-ként szerepel már a következő szezonban. A szép búcsúra persze minden esélye megvan az idei bajnok és kupagyőztes alakulatnak, a papírforma egyértelműen Tóth Ákos tanítványainak sikerét jósolja. Mindezt csak erősíti, hogy a keret tulajdonképpen teljes, egyedül a mórahalmi kupafináléban megsérült Dargó Balázs kénytelen kihagyni az összecsapást. Az akkori összeállításhoz képest viszont visszatérhet Puskás Csaba és Tóth Attila a csapatba.

“Szeretnénk nyerni, és minél szebben lezárni a bajnokságot. A legfontosabb célunk továbbra is a feljutás, csak ez lebeg a szemünk előtt. Tulajdonképpen ennek lesz valamelyest a függvénye az is, miként állunk majd fel az FK ellen. Még reménykedünk abban, hogy számít majd, hány ponttal fejezzük be a szezont. Ha azonban eldől, hogy osztályozót kell játszanunk, nem biztos, hogy a legerősebb összeállításunkkal állunk ki. Ettől függetlenül, történjen bárhogy, nem fogjuk félvállról venni a találkozót” – árulta el portálunknak Tóth Ákos vezetőedző.

Az FK 1899 Szeged várható kezdőcsapata: Brunczvik – Szecska, Turján, Boldizsár, Degovics, Csuka, Imre, Heredea, Péter-Szabó, Gyurkovics, Varga M.

A Tisza Volán SC Szeged várható kerete: Dongó, Garamvölgyi (kapusok), Kormányos, Buzási, Hacker, Szabó A., Grünwald, Puskás, Mucsi, Ngalle, Ondrejó, Szilágyi, Kulacsik, Beretka, Tóth A., Szabó D., Szalma, Faragó, Tóth A.

Emlékeztetőül a legutóbbi egymás elleni mérkőzésükön:

Tisza Volán SC Szeged – FK 1899 Szeged 5-0 (1-0)
Szeged, Felső Tisza parti stadion, centerpálya, 200 néző. Vezette: Gera Ferenc (Török Tamás, Samu László)
Tisza Volán: Dongó – Kormányos, Vida, Szabó A., Grünvald, Dargó, Kulacsik (Tóth A. 62′), Beretka (Mucsi 69′), Buzási (Szilágyi 55′), Faragó, Puskás (Puhalák 73′). Vezetőedző: Tóth Ákos.
FK 1899 Szeged: Brunczvik – Dedovics, Turján, Szecska, Degovics (Makai 55′), Gyurkovics, Forró (Simon A. 81′), Imre (Németh A. 69′), Péter-Szabó, Dóra J. (Fejes 77′), Varga M. (Katona 66′). Vezetőedző: Hüvös Gábor.
Gól: Kulacsik (9′), Faragó (61′, 67′), Tóth A. (66′, 87′).
Sárga lap: Brunczvik (12′), Péter-Szabó (42′), Makai (61′).

Így játszottak a csapatok a 29. fordulóban:

Ásotthalom TE – FK 1899 Szeged 2-0 (1-0)
Ásotthalom. Vezette: Gera Ferenc (Boros Máté Dávid, Barna Zoltán).
Ásotthalom: Urlauber – Somlyai, Vastag, Kiszner, Orosz (Szolákovics 88′), Rencsár, Kothencz L., Bokányi, Hatvani (Dóra T. 87′), Baji R., Kothencz G. Vezetőedző: Hevesi Tibor.
FK 1899 Szeged: Brunczvik – Szecska, Turjén, Boldizsár (Németh – a szünetben), Barta (Makai 81′), Heredea, Csuka (Szőcs 54′), Forró, Lajkó, Varga, Dóra J. Vezetőedző: Hüvös Gábor.
Gól: Baji R. (14′, 90′).
Sárga lap: Kiszner (33′), Bokányi (48′), Baji R. (58′), ill. Varga (30′), Heredea (47′).
Piros lap: Forró (87′).

Tisza Volán SC Szeged – Algyő SK 2-1 (2-1)
Szeged, Felső Tisza parti stadion, 250 néző. Vezette: Bartucz Ferenc (Szeles Ádám, Samu László).
Tisza Volán: Dongó – Buzási, Szabó A., Hacker, Grünwald, Puskás, Ngalle, Mucsi (Szilágyi 88′), Szabó D. (Kormányos – a szünetben), Kulacsik (Tóth 75′), Faragó. Vezetőedző: Tóth Ákos.
Algyő: Révész – Sebők, Szélpál, Pénzváltó, Daróczi, Takács (Hegedűs 67′), Bogdán (Pataki – a szünetben), Gyimesi (Bella 88′), Podonyi, Mohácsi, Kohajda (Hadár 77′). Vezetőedző: Takács Zoltán.
Gól: Kulacsik (29′), Ngalle (33′ – tizenegyesből), ill. Podonyi (20′).
Sárga lap: Szabó A. (31′), Mucsi (34′), ill. Révész (33′), Bogdán (45′), Gyimesi (60′).

Sport

Parádés eredmény: az NKM Szeged VE az ország legeredményesebb klubja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség számításai alapján 2019-ben a szegedi klub nyerte az összesített bajnoki pontversenyt.

Tovább olvasom

Sport

Zárt kapus meccsen nyert a jégkorongcsapat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Varga Dávid mesternégyest szerzett a Hevület ellen.

Tovább olvasom

Sport

Újabb nemzetközi sikert arattak a magyar versenyhorgászok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Gyönyörű halak eredményezték az olaszországi aranyérmet.

Tovább olvasom

Aktuál