/

Kiállítással nyílt meg a Tápéi Falunapok + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

tapei_falunap_megnyito11_gs

Tápai képzőművészek kiállításával és a Liszt Ferenc Kamarakórus komolyzenei előadásával nyílt meg péntek délután a Tápéi Falunapok. Péntektől vasárnapig koncertek, színpadi előadások, veterán- és harcjármű-bemutató és számos színes program várja a kilátogatókat.

Komoly gyökerekkel bír a péntek délután megnyitott Tápéi Falunapok, hisz a település rendezvényét a huszadik század első felében is megtartották, jellemzően a gyékényaratáshoz kapcsolódóan. Idén június 6-8 között három napig várja az itt élőket: nyitónapja a Liszt Ferenc Kamarakórus előadásával és a helyi művészek kiállításának megnyitójával a kultúra jegyében telik, a szombati nap a fiataloké lesz, míg vasárnap a tradíciók, helyi hagyományok elevenednek fel.

“Mozgalmas, eseményekkel teli évet tudhatunk magunk mögött a legutóbbi falunapok óta, az elmúlt hónapok munkája után eljött az ünneplés ideje, mikor egy kicsit mindannyian hátradőlhetünk” – mondta el a Heller Ödön Művelődési Házban tartott nyitóbeszédében Juhász Gyula (Fidesz-KDNP) Tápé önkormányzati képviselője. A politikus megköszönte mindazok segítségét, akik hozzájárultak a rendezvény megvalósulásához, kiemelve többek között a Vásár és Piac Kft. és a Printker támogatását, valamint megköszönve a részönkormányzat számos tagjának munkáját. A településen élők számára több örvendetes hírrel is szolgált a képviselő: június 11-től új buszmegállóhely létesült a településen, melynek igényét évek óta megfogalmazták a helyiek. Egymillió forintból hamarosan megújul a rendezvény számos programjának helyet biztosító Búcsú tér is, illetve a tápéi újtemető ravatalozóját is rendbe hozták. Sajnos nem sikerült azonban megoldani a helyi komp ügyét, és az országzászló felújítása is a következő hónapok munkáján múlik majd. Beszédét követően Simoncsics János méltatta a művelődési házban berendezett kiállítást, majd hivatalosan is megnyitották a városrész háromnapos ünnepségét.

no images were found

Programokból pedig nem lesz hiány a vasárnapig tartó falunapon. Szombaton a Búcsú téren nem mindennapi járművek sorakoznak fel: a katonaság gépparkja mellett veterán kocsikat és motorokat is megcsodálhatnak a kilátogatók, szombaton pedig 10 és 16 óra között omnibuszjárat fog közlekedni a városrészben, melynek utasai a helyi cukrászdában egy gombóc ingyen fagylaltot is elfogyaszthatnak. Az egészség- és zeneudvarban (Honfoglalás utca 78.) jógázhatunk, ősi hangszerekkel ismerkedhetünk illetve hangfürdőt vehetünk. Lesz még ezen a napon tekeverseny, süteménysütő bajnokság is, majd az este folyamán a Band of Streets utcazenészei a ska-stílus két kiváló hazai képviselője, a szegedi SKAtch, illetve a Pannonia Allstars Ska Orchestra gondoskodik majd a jó hangulatról.

Vasárnap ünnepi szentmisével és körmenettel kezdődik a nap, majd folytatódnak a programok a városrészben. Bemutatkoznak a magyar kutyafajták, lesz kézműves piac és íjászat, délután pedig színpadra lép Budai Beatrix és Tarnai Kiss László, akik „Piros Pünkösd vasárnapján” című dalcsokrukkal a Dankó Rádió népszerű nótaműsorát varázsolják a közönség elé. Este héttől az ABBA Sisters énekel, majd nyolctól buli következik Raksa Bernadettel.

Alább olvasható a részletes programkínálat!

programok_tape

no images were found

Előző sztori

Levendula Napot tartanak a Füvészkertben

Default thumbnail
Következő sztori

Három milliárdot költhet négy műhely, közte az SZTE az egészségtudomány fejlesztésére

Legutóbbi hasonló cikkek