Közélet

Juhász Gyula: Botka lemondott a tápéi kompról (FRISSÍTVE)

Juhász Gyula: Botka lemondott a tápéi kompról (FRISSÍTVE)

2014. június 13., péntek
Juhász Gyula: Botka lemondott a tápéi kompról (FRISSÍTVE)
tapai_komp07_ia

Több száz család megélhetését veszélyezteti a tápéi kompközlekedés leállása, melynek fenntartásához rövid úton állami segítség, hosszú távon azonban önkormányzati támogatás volna szükséges. Juhász Gyula képviselő azonban felhívta a figyelmet: Botka László polgármester legutóbbi levele azt sugallja, hogy a város lemondana a komp üzemeltetéséről.

Több cikkben is foglalkoztunk már a tápéi komp kálváriájával. A veszteségesen üzemelő kompközlekedés még tavaly szeptemberben állt le, az üzemeltető Sadar Komp Kft. pedig 15 milliós plusz támogatást kért a szolgáltatás fenntartásáért, míg a város álláspontja szerint az ügyvezető egyszerűen zsarolja az önkormányzatot a plusz pénzekért. Egy polgármesteri figyelmeztető levelet követően rövid ideig még üzemelt ugyan a komp, fél éve azonban végleg lehorgonyzott, megoldást azóta sem találtak.

Több száz család megélhetése került veszélybe

"A múlt héten kaptam kézhez egy levelet, amelyet

Botka László

polgármester címzett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Ebben a levélben a komphoz korábban állami pénzen beszerzett eszközökről, vagyontárgyakról kellett nyilatkozni, és tartalmazott egy igen fontos mondatot" - idézte fel a levél tartalmát

Juhász Gyula

(Fidesz-KDNP), Tápé önkormányzati képviselője, aki péntek délelőtt fejtette ki véleményét a lezárt révátkelő sorompójánál a sajtó képviselőinek. A kulcsmondat úgy hangzott:

Szeged Megyei Jogú Város önkormányzata a komp üzemeltetéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel nem rendelkezik, és nem is kíván részt venni az országos közúthálózat részeként működő komp üzemeltetésében, illetve nem kívánja vállalni a tevékenységhez kapcsolódó kockázatokat és veszélyeket.

Ez a mondat a képviselő szerint úgy értelmezhető, mintha a város lemondana a komp üzemeltetéséről. "Ez azért furcsa, mert a komp működésének ideje alatt közszolgáltatási közbeszerzést írtunk ki, egyezkedtünk az üzemeltetővel, állami forrásokból próbáltunk plusz összegeket behúzni a működéshez, minden tárgyalási fordulóban egyetértettünk abban, hogy erre a kompra szükség van. Úgy tűnik, most 180 fokos fordulatot vett a város álláspontja" - mondta el Juhász Gyula. A képviselő szerint mintegy 300 tápéi családot érint rendkívül hátrányosan a leállás, amelyhez jön még mintegy 50 algyői és 15-20 maroslelei család is. Sokakat egzisztenciális létükben fenyeget a jelenlegi állapot, hiszen óriási kerülővel juthatnak csupán el munkahelyükre.

Állami segítség és a város támogatása is elengedhetetlen

Egyértelműen nagy igény van tehát a komp-kérdés megoldására, melyhez állami segítség is szükséges lenne a politikus szerint, a polgármester levele miatt azonban félő, hogy ez sosem fog megérkezni. "A minisztérium könnyen úgy értelmezheti az imént idézett sorokat, hogy Szeged feltartotta a kezét, és ki akar szállni a szolgáltatásból. Márpedig ahogy a rövidtávú megoldást az állami segítség, úgy a hosszútávút a város szerepvállalása jelentené, hiszen a jelenlegi jogszabályok értelmében még mindig önkormányzati feladatként van definiálva a révátkelő kompok üzemeltetése, amennyiben az egy önkormányzat illetékességi területén van" - hangsúlyozta. A tápéi képviselő a szintén érintett szomszédos körzet országgyűlési képviselőjével, Lázár Jánossal is felvette a kapcsolatot, hogy az állam segítségéhez a támogatását kérje. Egyben a városi közgyűlés egyértelmű álláspontját is kikéri az ügyről a június 27-i ülésen, feltéve a kérdést: Szeged az ellehetetlenülés szélére sodródott családok mellé áll-e, vagy a polgármester álláspontját támogatva sorsukra hagyja őket.

Solymos: a közút közlekedési kapcsolatát miért nem biztosítja az állam?

Solymos László alpolgármester az alább olvasható közleményben reagált az elhangzottakra. "Mint azt Juhász Gyula is tudja, a tápai komp működtetését a magántulajdonban lévő Sadar Komp Kft. végezte a saját eszközeivel. A tápai komp helyzetét alapvetően megváltoztatta az M43-as autópálya és a Móra Ferenc híd megépülése, mivel az addig kompot használók többsége ma már ott kel át a Tiszán. A korábbi üzemeltető adatai szerint napi 15-40 ember használta a kompot. Az üzemeltető ellehetetlenülése után buszjáratot üzemeltetett a város, melyet átlagosan napi 6-7 utas vett igénybe. A komp üzemeltetése jogszabály által előírt szakképesítéshez, engedélyekhez kötött. Az önkormányzat sem ezekkel, sem a szükséges eszközökkel nem rendelkezik, hiszen a komp, a vontatóhajó, a csörlődob, a drótkötél és minden más eszköz a korábbi üzemeltető tulajdonában van. Képviselő úr is tudja – de valamiért elhallgatja – hogy az üzemeltetéshez szükséges mintegy 1200 négyzetméteres csörlődombot időközben a Sadar Komp Kft. értékesítette, sőt magát a kompot is értékesíteni kívánja. Képviselő úrnak inkább a Kormányt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot kellene megkérdeznie, hogy az állami fenntartású országos közút közlekedési kapcsolatát miért nem biztosítja az állam?"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.