Az Ünnepi könyvhét nyitóeseményeinek egyikeként június 12-én, 19 órától az IH Rendezvényközpontban a város szülöttének, Janikovszky Évának egyik felnőtteknek szóló könyvének színházi adaptációját láthatják az önfeledt szórakozásra vágyók.
Janikovszky Éva 1926-ban született Szegeden. Kucses Évaként látta meg a napvilágot, melyet később Kispálra magyarosított. 1944-48 között a szegedi egyetemen filozófiát, néprajzot, magyar és német irodalmat hallgatott, 1948-tól Budapesten filozófiát, pszichológiát és szociológiát tanult. 1950-ben tanári oklevelet szerzett. Első munkahelye a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban volt. 1952 októberében kötött házasságot Janikovszky Béla orvossal, akitől 1955-ben János nevű fia született. Házasságkötése után évekkel vette fel férje vezetéknevét. 1954-ben az Ifjúsági (később Móra) Kiadó lektora, 1964-ben főszerkesztője lett. A Móra Kiadónál dolgozott nyugdíjba vonulásáig, 1987-ig, de továbbra is munkatársa, a magánosítás után pedig igazgatósági tagja maradt. Az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának 1978-as megalakulásától 1995-ig elnöke volt.
Elnökségi tagja volt az UNICEF Magyar Bizottságának, 1991-től elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), 1996-ban választották az Írószövetség Gyermekirodalmi Szakosztályának elnökévé. Első könyve 1957-ben jelent meg, pályája során közel harminc könyvet írt, műveit harmincöt nyelvre fordították le. Dolgozott hetilapoknak, folyóiratoknak, írt filmforgatókönyvet, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban. Több könyvéből készült rajzfilm, tévéjáték. Hosszan tartó betegség után 2003. július 14-én hunyt el. Sírja a farkasréti temetőben található. Síremlékét is egyetlen öreg írógépe, Mercedes mása díszíti.
Főbb irodalmi díjai:
1973 Deutscher Jugendbuchpreis (NSZK) – Az Év Gyermekkönyve “Ha én felnőtt volnék”című művéért
1977 József Attila-díj
1979 Ifjúsági díj
1986 Gyermekekért díj
1988 Mosolyrend lovagja (Lengyelország)
1990 Greve-díj
1993 Budapestért díj (1993)
1994 Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének gyermekirodalmi díja
1996 Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje
2001 Móra-díj
2002 Szent Imre-díj
2003 Kossuth-díj
2013-ban, Janikovszky Éva halálának 10. évében, születésnapján, április 23-án született meg A lemez két oldala című felnőtteknek írt könyv színpadi bemutatója. A nagy sikerre való tekintettel az egyszerinek tervezett előadást idén is megismételték, és a szülővárosában, Szegeden tervezett bemutatóval kezdi meg országos turnéját. A felnőtteknek szóló előadás abszolút szórakoztató színházi este lesz, másfél óra nevetőizom tréning Fullajtár Andreával és Horváth Lilivel!
Jegyek kaphatók az IH Rendezvényközpontban és a Belvárosi Moziban, valamint online a Ticketportálon.
További információk az IH honlapján és Facebookos oldalán olvashatóak!