Közélet

Az illóolajak királynőjét ünneplik a füvészkertben + FOTÓK

Az illóolajak királynőjét ünneplik a füvészkertben + FOTÓK

2014. június 29., vasárnap
Az illóolajak királynőjét ünneplik a füvészkertben + FOTÓK
levendulanap_mj 006

Tízféle levendula pompázik a füvészkertben, de az I. Szegedi Levendula Napokon minden korosztály számára színes programokat kínáltak a növénybemutatók és gasztronómiai ínyencségek mellett.

Az SZTE Füvészkert gyógynövény- és fűszerkertjében mintegy tíz levendulafaj pompázik jelenleg, s mint

Németh Anikó

igazgatótól megtudtuk, a tihanyi és pannonhalmi levendulafesztiválok mintáját követve hirdettek Szegeden is levendulaünnepet, melyre vasárnap is várják az érdeklődőket. Kistelekről származnak a füvészkertben megcsodálható levendulafajták, melyek színben és méretben egyaránt különböznek egymástól. „Egy dologban egyeznek a levenduláink, akár fehérek, akár rózsaszínek, netán liláskékek, egyaránt intenzív illatot árasztanak” – mondta el Németh Anikó. Az igazgató azt tapasztalja, hogy a füvészkert látogatói ismerik a levendulát, mint növényt, de itt rácsodálkoznak arra, hogy fehér és rózsaszín is létezik ebből a mediterrán származású, Dél-Európából elterjedt növénynek. Az „illóolajak királynőjének” is titulált félcserje sok területen használható, belsőleg elsősorban nyugtató hatása miatt népszerű, míg külsőleg a sebek hámosításában lehet szerepe. „Szeretnénk hagyományt teremteni a levendula napokból, hiszen a Lótusz Napokat már hetedik éve tartjuk, s most egy újabb növényt vontunk be a kínálatunkba. Azonban nem csupán a növényt szeretnénk szélesebb körben megismertetni, hanem a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodájának a közreműködésével színvonalas kulturális programokra is várjuk az érdeklődőket” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak Németh Anikó. A füvészkertben

Mazila

festményeiből is nyílt tárlat. A művész portálunknak elmondta, hálás témának tartja a tájképfestészetet, de azt tapasztalja, hogy nagyon kevesen művelik, hiszen a 20. századi művészeti forradalmai, illetve szociálpszichológiai és filozófiai kérdésfelvetései után nem számít korszerűnek. „Toscan tájképeimből válogattam, ezen felül levendulás festményeket hoztam ide, hogy a növény őshazájának a hangulatát idézzem fel” – fogalmazott.

Lekvárokat, szörpöket és teákat is kínált standjánál Bán Attila kistermelő, akitől megtudtuk, a levendula rendkívül jó kiegyensúlyozó hatású, nem úgy hat, mint egy nyugtató, ha például megiszunk egy levendulás teát, akkor az embert gyakorlatilag nem lehet felidegesíteni. „A levendulával jótékony hatása mellett különlegessé tehetünk egy lekvárt, fagylaltot, míg a levendulás hagymalekvárunk sültekhez kiváló, igazán pikánssá teszi az ételt” – részletezte. Hangsúlyozta, óvatosan kell bánni, ha ételekhez adjuk a levendulát, nagy mennyiségben ugyanis a növény keserű íze dominál. Az általa kínált termékek nem tartalmaznak tartósítószert, de így is egy évig eltarthatóak. A pákozdi kistermelő két fajta levendulát termeszt, angolt és franciát, előbbi dekoratívabb és nagyobb virágzatú fajta, míg a franciának tartósabb és intenzívebb az illata. Botyánszki Mihály kertészetében öt fajta levendula van, igaz ennél több termesztésével próbálkoztak, de maradtak a bevált a fajtáknál, melyek jól bírják a haza klimatikus viszonyokat. „Alacsony és sötétkék levendula mellett fehéret, világos- és sötétlilát is tartunk, így mindenki ki tudja választani, melyik illik legjobban a kertjébe. A nagyvirágú levendulák most divatosabbak, de én inkább azt javaslom, olyat válasszunk, amelyek jól bírják az itteni klímát és talajviszonyokat. Ezek általában nem óriásvirágúak, mert azok a fajták Nyugat-Európából származnak, és nem bírják a kemény telet” – részletezte. A sok napfényt szereti ez az illóolajos növény, s mint megtudtuk, amikor elültetjük érdemes néhányszor meglocsolni, de ügyelni kell arra, de békéscsabai kertész tapasztalatai szerint sokan túlöntözik. Szeged és környéke ideális lehet a levendulatermesztésre, hiszen magas a napsütéses órák száma, s ennek az illatos növénynek az illóolaj-tartalma attól függ, mennyi napfény érte. „Az össze illóolaj tartalmú növényre, így a levendulára is jellemző, hogy valamelyest távol tartja a legyeket és szúnyogokat, tehát nem csak a ruhamolyokat riasztja” – fogalmazott. Érdemes például rózsák mellé ültetni, mert a levéltetveket távol tartja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.