Közélet

Szórólapokkal tűntek fel a rendőrök a Mars téren + FOTÓK

Szórólapokkal tűntek fel a rendőrök a Mars téren + FOTÓK

2014. május 14., szerda
Szórólapokkal tűntek fel a rendőrök a Mars téren + FOTÓK
bunmegelozes_mars_ter18_gs

Óvjuk, vigyázzuk jobban értéktárgyainkat – foglalható össze röviden a Szegedi Rendőrkapitányság szerda délelőtti akciójának hasznos üzenete. A hatóság szórólaposztással hívta fel a figyelmet az időskorúak áldozattá válásának megelőzésére a Mars téri piacon.

„A mai rendezvény célja az időskorúak áldozattá válásának megelőzése. Ez a csoport ugyanis a bűnelkövetők egyik gyakori célpontja, akik kihasználják az idősek figyelmetlenségét, esetleges hiszékenységét. Arra szeretnénk rámutatni, hogy ezek a bűncselekmények, hogyan, és tulajdonképpen milyen egyszerűen kivédhetők lennének. Az elkövetők rendszerint lopásokat követnek el az idősek kárára, gyakoriak a zseblopások, besurranásos lopások például. A Mars téri piac ideális választás a figyelemfelhívásunkhoz, hiszen itt rengeteg ember fordul meg, ráadásul a bűnözők gyakran éppen az ilyen forgalmas helyeket keresik. A zsúfoltságban az áldozatokhoz lopózva elvihetik a jól látható helyeken hagyott értékeket. Igyekszünk azt javasolni a lakosságnak, tegyék rejtett kabát-, vagy táskazsebekbe ezeket a tárgyakat, esetleg hordják elől a táskájukat, hogy rálássanak” – fogalmazott portálunk kérdéseire

Várkonyi Gergely

rendőrhadnagy, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Kitért rá, több, tematikusan rendezett szórólappal készültek, amik felölelik a vagyonbiztonsággal, az áldozatvédelemmel, illetve az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények elleni védekezéssel kapcsolatos főbb tudnivalókat.

Erdei Péter

, a Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezetője elmondta, régóta jó kapcsolatot ápolnak a rend őreivel, akikkel közösen igyekszenek visszaszorítani a bűncselekmények számát a forgalmasabb piaci hónapok beköszöntével is. „A közbiztonságot illető céljaink elérésben nagy segítséget jelent, ha külön felhívjuk a lakosság figyelmét a főbb veszélyekre. Ez a Mars tér természetesen már nem az a Mars tér, mint volt tíz évvel ezelőtt. A számok azt mutatják, hogy közel 80 százalékkal esett az itteni bűncselekmények száma, de szeretnénk még jobb és jobb eredményeket elérni e területen” – árulta el az ügyvezető. A Szegedi Rendőrkapitányság hasonló akciót tart majd a szombati nap folyamán, illetve a jövőben több alkalommal, sőt, a Borfesztiválon is jelen lesznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.