Kultúra

Rákosi börtöneiről rendeztek kiállítást Hódmezővásárhelyen

Rákosi börtöneiről rendeztek kiállítást Hódmezővásárhelyen

2014. május 15., csütörtök
Rákosi börtöneiről rendeztek kiállítást Hódmezővásárhelyen
Rákosi börtöneirõl rendeztek kiállítást Hódmezõvásárh

A szegedi Csillagbörtönből származó bútorokkal berendezett cellabelső és a hetvenes években még használt bitófa is látható a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a Rákosi-diktatúra börtöneit, internálótáborait bemutató kiállításon, amelyet szombattól láthat a közönség.

Kószó Péter

alpolgármester a tárlatról rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Emlékpont időszaki kiállítása a börtönök világa mellett az érdeklődők elé tárja "mindazt a gyalázatot, amely a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett diktatúrához társult". A szeptember közepéig látható tárlat - amely anyagát a tervek szerint az ország más városaiban, elsőként Szegeden is bemutatják - elsősorban a fiatalokkal ismerteti meg, milyen sötét fejezetei voltak a magyar történelemnek.

Vincze Gábor

történész hangsúlyozta, hogy a börtönvilág akár a Rákosi-diktatúra metaforája is lehetne. Az ország minden részében kiépített internálótáborok már 1945-ben megteltek politikai okokból szabadságuktól megfosztottakkal, a népbíróságok pedig 1949-ig mintegy félszázezer vádlottat ítéltek börtönbüntetésre. A kiépülő kommunista diktatúra pedig újabb tízezreket küldött internálótáborba vagy börtönbe. 1948 és 1956 között ötszáz embert ítéltek halálra és végeztek ki, többségüket a fővárosban, de sokakat a szegedi Csillagbörtönben. A kiállítás középpontjában egy rekonstruált zárka található, részben eredeti, a szegedi Csillagbörtönből származó tárgyakkal, zárkaajtóval, asztallal és stokival. A Rákosi-diktatúrában politikai okokból kivégzettekre pedig egy eredeti bitófa emlékeztet, amelyet a hetvenes években még használtak. A tárlat nem csak az ötvenes évek büntetés-végrehajtásáról ad körképet, hanem felidézi azt is, ahogy

Rákosi Mátyás

a Csillagbörtönben raboskodott a harmincas években. Az előbb nyolc és fél évnyi, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt kommunista vezető kivételesen jó elbánásban részesült a Csillagban. Zárkája egész nap nyitva volt, szabadon járkált írnoki helye és a cella között. Időnként a politikai foglyokkal párttaggyűlést tartott és frakciózás címén kizárta azokat, akik kifogásolni merték, hogy a többiektől eltérően a csomagját nem osztotta meg a rabtársai között. Feltűnően sok pénze volt és ügyvédje útján állandó kapcsolatban volt Moszkvában lévő rokonaival. Rákosi Mátyás 1940. október végén egy államközi megállapodás értelmében a Szovjetunióba távozhatott, majd 1945 januárjában tért vissza Magyarországra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.