Sport

Mezei: Pastor új mentalitást hozott a csapatba

Mezei: Pastor új mentalitást hozott a csapatba

2014. május 19., hétfő
Mezei: Pastor új mentalitást hozott a csapatba
juancarlospastor_pick_veszprem_mj-43

A spanyol Juan Carlos Pastor vezetőedzői kinevezését nevezte kulcsfontosságúnak Mezei Richárd, a vasárnap EHF Kupát nyert Pick Szeged kézilabdacsapatát működtető gazdasági társaság vezérigazgatója.

"Teljesen új mentalitást honosított meg az együttesnél, munkájának gyümölcse pedig mostanra beérett" - mondta az MTI-nek a klub korábbi magyar válogatott beállósa a 46 esztendős trénerről, aki 2005-ben világbajnoki címig vezette hazája férfi válogatottját. A budapesti landolást követően a jövőbeni tervekről

Mezei

úgy nyilatkozott, azon dolgoznak, hogy két-három év múlva az együttes egy olyan új, modern sportcsarnokban játszhasson, mint amilyen a nagy rivális MKB Veszprémnek a rendelkezésére áll, illetve amilyen épül a női Bajnokok Ligájában egymás után kétszer győztes Győri Audi ETO KC számára. A csapat ünnepléséről

Balogh Zsolt

azt mondta, hogy bár kimenőt kaptak az éjszakára, de olyan fáradtak voltak a berlini négyes fináléban két nap alatt lejátszott elődöntőtől és döntőtől, hogy nagy mulatság nem volt, az majd este, Szegeden lesz. "Rengetegen gratuláltak telefonon, vagy a közösségi oldalakon, de még nem volt időm válaszolni szinte senkinek, talán majd keddtől, mert ma este Szegeden a borfesztiválon ünneplünk a várossal és a közönségünkkel együtt" - mondta az átlövő, aki 57 találattal a Pick Szeged legeredményesebb játékosa volt a sorozatban. Arra a kérdésre, hogy a kupára ki vigyázott éjszaka, senki nem tudta a választ.

Vadkerti Attila

csapatkapitány azt mondta, meg is ijedt, hogy a csarnokban történt nagy ünneplésben esetleg elhagyták a trófeát. Hozzátette, hétfő reggel óta, mint az együttes egyik legfiatalabb játékosának, a 23 éves

Ancsin Gábornak

a feladata a nehéz kupa cipelése. A Pick Szeged története első nemzetközi kupasikerét aratta azzal, hogy a szombati elődöntőben

a házigazda Füchse Berlint 24-22-re

, míg a vasárnapi fináléban

a francia Montpellier-t 29-28-ra

legyőzte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.