Írjon nekünk

Sport

Kézilabda: nem átszállójeggyel megy az élvonalba az SZKKSE + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

szkksesajttaj_mj 14

Hárs Adél, Suzana Cubela, Barján Bianka, Futaki Hajnalka, Szabó Edina és Albert Helga. Ők hatan ősztől már az SZKKSE-Chance-Exicom NB I-es együttesét fogják erősíteni.

A vasárnap kora délután a Gőry Étteremben rendezett sajtótájékoztatón mutatta be az NB I/B Keleti csoportjának bajnoka új szerzeményeit a következő, immár NB I-es, kétségkívül kemény idényre. Kovács Zsolt, a dorozsmai együttes elnöke elöljáróban elmondta, a csapat korán megnyerte bajnokságát, mostantól tehát az a cél, hogy az SZKKSE az új kihívásoknak megfeleljen mind anyagi, mind tárgyi hátterével. “Kialakulóban van egy olyan csapat, amely az NB I-ben nem átszállójegyet vált, hanem bennmarad. A későbbiekben a cél megerősödés, a megmaradás az élvonalban. A munkát továbbra is Marosán Györggyel kezdjük el, hiszen bizalmunk van abban, aki ezeket a szép sikert elérte a csapattal” – hangsúlyozta az elnök.

“Két hónappal ezelőtt kezdtük el felvenni a kapcsolatot olyan játékosokkal, akik nincsenek elkötelezve a következő idényre. Négy játékossal már megegyeztünk, akik megfelelő erősítéseink lehetnek az első NB I-es szezonunkban” – közölte Serfőző Zsolt klubmenedzser, aki ezután be is mutatott négy jelenlévő kézilabdás hölgyet. Ők a kapus Futaki Hajnalka Siófokról, a jobbátlövő Barján Bianka Békéscsabáról, Hárs Adél Egerből, valamint a dán Slagelsét és Kobenhavnt is megjárt balátlövő Suzana Cubela a szerbiai Naissa (Nis) csapatától. Rajtuk kívül még két játékossal is megállapodott az egyesület: Szabó Edina, a tavalyi NB I/B Keleti gólkirálynője, és az átlövő Albert Helga Kispestről érkezik, a sajtótájékoztatón klubjuk bajnoki mérkőzése miatt nem tudtak részt venni. Mint Serfőző Zsolt elárulta, további nevek is képben vannak, velük még tárgyalások zajlanak.

“Nekem tetszik a névsor, hiszen ők szerepeltek pár hónappal ezelőtt leadott kívánságlistámon” – jelentette ki mosolyogva Marosán György, az SZKKSE-Chance-Exicom vezetőedzője. “Köszönöm a bizalmat a vezetőségtől, hogy velem képzelik el a folytatást, igyekszem meghálálni. Győztes típusú játékosokkal sikerült megállapodnunk, akik illeszkednek az általam elképzelt csapatba. Benn akarunk maradni az élvonalban, de komolyabb célokat is magunk elé tűzünk” – árulta el a sikeredző, aki bízik benne, hogy maguk mögé tudják állítani a Pick Szeged Európa-szerte ismert és elismert szurkolótáborát, s a szegedi drukkerek nekik is ugyanúgy szurkolnak majd a tervek szerint az újszegedi sportcsarnokban vívandó meccseken, mint a fiúknak.

“Nagyon szimpatikus volt számomra, hogy a feltörekvő szegedi csapat megkeresett. Úgy érzem, itt ugyanaz a családias légkör vesz majd körül, amelynek tanúja voltam kívülről, amikor nyomon követtem a csapat mérkőzéseit” – árulta el Futaki Hajnalka. Barján Bianka hozzátette: a szegedi csapatnál motivált stáb van, motivált edzővel és kétségtelenül kiváló tervekkel és elképzelésekkel. A jobbkezes, ám mégis jobbátlövőként játszó kézilabdázó kifejtette, a mai modern kézilabdában nem feltétlenül hátrány, hogy jobbkezesként játszik e poszton, igazából bevethető a belső három pozíció – jobbátlövő mellett irányító és balátlövő – bármelyikében is. “Egerben megtanultam milyen az NB I-ben újoncként játszani, lesznek megosztható tapasztalataim. Bízom benne, Szegeden több sikert tudunk elérni, mint a hevesi csapatnál” – ezt már a tavalyi bajnok, ám az idei szezonban az élvonalban pofozógép szerepre kárhoztatott Egertől érkező jobbszélső, Hárs Adél mondta, aki úgy érzi, jó felkészüléssel sikerül elérniük céljaikat. Szerb légiós is erősíti a dorozsmaiakat jövőre: Suzana Cubela Szerbiából, a nisi Naissa együttesétől érkezett, de korábban Dániában is szerepelt a Slagelsében és a Kobenhavn együttesében. “Nagy kihívásnak érzem ismét légiósnak állni. A szegedi csapat jó képességű, sokra hivatott társaság, ami képes a jó eredményre” – árulta el a légiós, akinek nem ismeretlen magyarokkal játszani: Dániában a magyar válogatott kiválóságaival, Pálinger Katalinnal és Siti Eszterrel is kézilabdázott, épp ezért nagy reményeket fűz mostani magyarországi szerepléséhez, s minél előbb szeretné megtalálni a helyét a csapatban.

Kovács Zsolt kérdésre azt is elárulta, nagyjából két hét múlva már pontosan lehet tudni, hogyan fog kinézni a gárda jövő évi kerete. A vasárnap délutáni, KSZSE elleni városi rangadó kapcsán Marosán Györgytől megtudtuk, pikáns összecsapás várható a két szegedi csapat algyői összecsapásán, ugyanakkor nem számít, hogy a csapat számára nincs tét: azt a minőségi szintet, amit korábban önmaguknak felállítottak, most is hozni kell.

A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy az utánpótlásra ezután még több hangsúlyt fog fektetni az egyesület, hiszen az NB I-ben kell egy ifjúsági csapat is. A megyei csapat előkelő helyen áll a bajnokságban, arra lehet építeni, de tervben van második csapat indítása is alsóbb osztályban, hogy mindenki elegendő játéklehetőséghez jusson a klubnál.

Kommentek

Sport

Szenzációs Szeged! – Öt góllal nyert Veszprémben a Pick

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

A címvédő MOL-Pick Szeged 32-27-re nyert a Telekom Veszprém otthonában a férfi kézilabda NB I vasárnapi rangadóján. Kommentek

Tovább olvasom

Sport

Juan Carlos Pastor: Fogunk még fejlődni

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

A bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is megállíthatatlanul menetel a MOL-Pick Szeged. A csapat vezetőedzője szerint ez még az út eleje, még épül a csapat. Persze azért hétvégén a Veszprém elleni rangadón is megmutatnák: jó úton járnak. Kommentek

Tovább olvasom

Sport

Megyei rangadó vár a SZEOL SC-re

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Siha Zsolt együttese vasárnap a HFC-t fogadja a vasutas stadionban. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál