Írjon nekünk

Kultúra

Kétezer éves múmia érkezett a Fekete házba + FOTÓK, VIDEÓ

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

mumia06_gs

A pénteken nyíló egyiptomi tárlat egyik fő kiállítási tárgya is megérkezett Szegedre, a kétezer éves férfi mumifikált testét külön klimatizált tárolóban lehet majd megtekinteni.

A Fekete ház emeletén az ókori egyiptomiak orvoslását mutatják be a május 9-én nyíló tárlaton, és ahogy Kevély Flóra, a Szépművészeti Múzeum egyiptológusa, a kiállítás kurátora elmondta, egy-két gyógymódot ki is próbálhatnak majd a látogatók. „Az is ki fog derülni, hogy bizonyos kezelések megegyeznek vagy legalábbis hasonlítanak az általunk ismertekre. Fürdőbemutatóval is készülünk, hiszen az ókori Egyiptomban is fontos szerepe volt a víznek, igaz ők több vallási tartalommal töltötték meg, mint mi napjainkban” – tudtuk meg a szakembertől. A Fekete ház földszintjén az állatok balzsamozását mutatják be, lesz macska, krokodil, hal és íbisz múmia, de az emberi test balzsamozását is megismerhetik a látogatók.

A Szépművészeti Múzeumból érkezett több mint kétezer éves, 300 millió forintra biztosított múmiával kapcsolatban Kevély Flóra a SZEGEDma.hu-nak elmondta, a felöltöztetett férfinak csak az arca van kibontva, azt szemlélhetik meg közelebbről az érdeklődők. „Egyik érdekessége, hogy a mumifikálásának az időszakában a halottaknak a belső szerveit már nem kanopusz edényekbe helyezték el, hanem visszatették a testbe” – fogalmazott.

A múmiát kicsomagolása után Martinovics Zoltán, a Szépművészeti Múzeum restaurátora és Hamar Edina, a Móra Ferenc Múzeum főrestaurátora vizsgálta meg. Az érdeklődők külön klimatizált tárolóban tekinthetik majd meg a testet, mert állandó hőmérséklet és páratartalom szükséges ahhoz, hogy állapotát megőrizzék.

„A németországi Hiedelbergből Tutanhamon kerámiagyűrűje, a debreceni múzeumból halmúmia érkezett hozzánk, míg a Szépművészeti Múzeumból egy gyermekszarkofág és a felnőtt férfi mumifikált holtteste” – tájékoztatott Fogas Ottó. A Móra Ferenc Múzeum igazgatójától megtudtuk, részben a helyszűke miatt rendezik meg három kiállítóhelyen A fáraók Egyiptoma című tárlatot.

A Kass Galériában az ókori egyiptomiak túlvilágát ismerhetik meg az érdeklődők, míg a Fekete házban az emberi test, a balzsamozás és az írás rejtelmeibe pillanthatnak be péntektől a látogatók. A fáraók Egyiptomának harmadik helyszíne a Móra Ferenc Múzeum főépülete lesz, ott június 21-étől várják a látogatókat.

Hírzóna

Nagy Gáspár Kossuth-díjas költőre emlékeznek a vásárhelyi Emlékpontban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Erdélyi Márta Sesztina Jenő-díjas versmondó ad estet.

Tovább olvasom

Hírzóna

Megkezdődött a XX. Hódmezővásárhelyi Festőszimpózium

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Hét festő, tíz nap és számos közös program.

Tovább olvasom

Kultúra

Három új bemutatót tart a Szegedi Egyetemi Színház

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Érdemes lesz ellátogatni az előadásokra.

Tovább olvasom

Aktuál