Sport

Hátország: a HFC megnyugodhat, a MUFC helyzete viszont egyre nehezebb

Hátország: a HFC megnyugodhat, a MUFC helyzete viszont egyre nehezebb

2014. május 7., szerda
Hátország: a HFC megnyugodhat, a MUFC helyzete viszont egyre nehezebb

Öt fordulóval az I. osztályú U-15-ös és U-14-es labdarúgó bajnokság zárása előtt a vásárhelyi fiatalok bentmaradása már szinte biztosra vehető a legjobb korosztályos csapatokat tömörítő mezőnyben, ugyanakkor a makóiak helyzete egyre reménytelenebbnek tűnik.

A bajnokság kezdetén mindkét klub a biztos bentmaradást tűz(het)te ki alapvető célként, hiszen az I. osztály mezőnyében mind a hatodik éve itt szereplő vásárhelyieknél, mind az újonc makóiaknál lényegesen kedvezőbb feltételek között működő, NB I-es felnőtt csapattal rendelkező klubok utánpótlás gárdáival, illetve akadémiai csapatokkal szemben kell helytállniuk. A hétvégén a 26. fordulót játszották le a csapatok - de mivel a tavaszi első fordulóra csak a bajnokság végén kerül sor - még öt forduló van hátra a bajnoki évből. Megyénk két klubja közül a HFC van lényegesen kedvezőbb helyzetben, hiszen a két korosztályban szerzett 42 pontjával összesítésben a 12-dik helyen állnak. A Maros-partiakat viszont egyre inkább fenyegeti a kiesés réme, hiszen a két korosztály összesen 27 pontnál tart és csak a 14 pontos mátészalkaiakat előzik meg. Az már eldőlt, hogy az MLSZ határozata értelmében az egriek csak versenyen kívül szerepelnek, így ők az eredményeiktől függetlenül a II. osztályban kezdik a következő évet. A másik kieső is biztosnak látszik, hiszen a makóiakhoz hasonlóan szintén újonc mátészalkaiak lemaradása már behozhatatlannak tűnik. A Maros-menti UFC így várhatóan a 14-dik - legjobb kieső - helyen zárja a bajnoki évet, így csak abban az esetben maradhat az első osztályban, ha a feljutók közül valamelyik klub nem vállalja el az indulást. A legutóbbi két fordulóban lejátszott négy mérkőzés is mérsékelt sikert hozott a megyei csapatoknak, hiszen mindössze egy-egy ponttal gyarapodott az összeredményük.

I. osztály U-15, 25. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC - Vác VLSE 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Szőke Ármin (47.'), ill. Lédermayer András (40.').

Maros-menti UFC - Egri Sportcentrum SE 0-1 (0-1)

Gólszerző: Tóth Benjámin (38.').

I. osztály U-14, 25. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC - Vác VLSE 1-2 (1-1)

Gólszerzők: Kecskeméti László (40.'), ill. Szentesi Bence 85.'), Eichenvalder Róbert (80.').

Maros-menti UFC - Egri Sportcentrum SE 2-2 (0-1)

Gólszerző: Frank Boldizsár (53.'), Dobos Donát (77.'), ill. Vezekényi Márk 2 (11.', 65.').

I. osztály U-15, 26. forduló:

Mercedes-Kecskeméti LA - Hódmezővásárhelyi FC 6-2 (5-1)

Kecskemét. Vezette: Szántó S.

HFC:

Varga G. (Fehér M. 70.') - Törjék (Nádra 51.'), Molnár B., Vastag, Bíró B. (Kovács G. 7.'), Szeri, Szőke Á., Szőke Á., Szőke Molnár, Szabó V. (Siber 48.'), Ambruzs (Mohácsi O. 60.'), Bürgés. Edző: Bacsa Zsolt.

Gólszerzők:

Oroszi Dániel 3 (28.', 33.', 49.'), Pusztai Attila 2 (6.', 26.'), Szappanos Albert (12.'), ill. Szőke Ármin (17.'), Papp Ádám (58.' öngól).

Vác VLSE - Maros-menti UFC 5-1 (3-1)

Vác. Vezette: Székely G.

MUFC:

Vicar - Megyesi, Tóth G., Nagy J., Gyuris (Czene 67.'), Czebe, Dan, Pricop (Kiss B. 40.'), Bány (Deme 5.'), Benkő B. (Miklós Á. 60.'), Kardos Á. Edző: Frank Csaba.

Gólszerzők:

Kótai Márk 2 (58.', 79.'), Szerencsés Kristóf (2.'), Maczkó Bence (24.'), Gábriel Adrián (8.'), ill. Megyesi Martin (28.').

I. osztály U-14, 26. forduló:

Mercedes-Kecskeméti LA - Hódmezővásárhelyi FC 5-3 (2-0)

Kecskemét. Vezette: Váczi Z.

HFC:

Nagy M. - Kanton, Vékony, Gyürki M., Bíró I. (Lakatos H. 25.'), Rau G., Jakus, Rostás R. (Víg B. 64.'), Puhala K., Prozlik (Kezes R. 54.'), Kecskeméti. Megbízott edző: Bacsa Zsolt.

Gólszerzők:

Gréczi Márton 2 (21.', 58.'), Balla Szilárd (12.'), Németh Géza (43.'), Vracaric Dániel (55.') ill. Kecskeméti László 3 (42.', 47.', 70.').

Vác VLSE - Maros-menti UFC 5-0 (2-0)

Vác. Vezette: Daróczi Z.

MUFC:

Túri - Dobos, Kardos G. (Bakos A. 60.'), Benkő R., Ionas (Horváth E. 41.'), Molnár D., Giba (Horváth R. 60.'), Frank B., Csúri, Illés, Varga B. (Molnár O. 52.'). Edző: Botlik Róbert.

Gólszerzők:

Eichenvalder Róbert 2 (14.', 44.'), Szentesi Bence (12.'), Nándori Botond (67.'), Lami Bá lint (80.').

Az U-15-ös bajnokság állása:

1. Honvéd-MFA 65 pont/25 mérkőzés, 2. MTK Budapest 58/24, 3. Mercedes-Kecskeméti LA 55/25 ... 6. Grosics Akadémia FK 44/25, 7. Vác VLSE 44/25 ... 11. Egri Sportcentrum SE 28/25 ... 13. Hódmezővásárhelyi FC 20/25, 14. Maros-menti UFC 13/25, 15. Sajóvölgye FS 9/25, 16. Mátészalkai MTK 9/24.

Az U-14-es bajnokság állása:

1. Honvéd-MFA 70 pont/25 mérkőzés, 2. MTK Budapest 66/23, 3. Debreceni VSC-DLA 62/24, 4. Mercedes-Kecskeméti LA 55/25 ... 7. Vác VLSE 39/25 ... 10. Sajóvölgye FS 32/25 ... 12. Hódmezővásárhelyi FC 22/25, 13. Grosics Akadémia FK 16/25, 14. Maros-menti UFC 14/25, 15. Egri Sportcentrum SE 12/25, 16. Mátészalkai MTK 5/24.

A kiesést eldöntő összesített állás:

12. Hódmezővásárhelyi FC 42 pont/50 mérkőzés, 13. Sajóvölgye FS 41/50, 14. Maros-menti UFC 27/50, 15. Mátészalkai MTK 14/48, 16. Egri Sportcentrum SE versenyen kívül. A 27. fordulóban a makóiak szombaton (U-14: 09.30, U-15: 11.30) a kecskemétieket látják vendégül, míg a vásárhelyiek vasárnap (U-15: 10.00, U-14: 12.00) a gyulai akadémistákat fogadják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.