Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

Áder: az új korszak fő feladata a nyugatos polgárosodás megerősítése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Magyarország nyugatos polgárosodásának megerősítését nevezte az elkövetkező új korszak legnagyobb feladatának Áder János köztársasági elnök a parlament alakuló ülésén tartott beszédében kedden.

Az államfő szerint az április 6-ai országgyűlési választás eredménye arra kell, hogy intsen mindenkit, hogy a magyar nemzet befejezettnek tekinti a rendszerváltás hosszúra nyúlt folyamatát. Április 6-án a választók azt a világos üzenetet fogalmazták meg az új Országgyűlés számára, hogy lezártnak tekintik a múlt terméketlen politikai vitáit – mondta Áder János.

Az államfő javaslatot tett Orbán Viktor kormányfővé választására

Áder János köztársasági elnök kedden a parlament alakuló ülésén tartott beszédében javaslatot tett arra, hogy az Országgyűlés Orbán Viktort, a Fidesz elnökét válassza meg miniszterelnöknek.

Az államfő beszédében emlékeztetett, hogy a Nemzeti Választási Bizottság néhány napja megállapította az egy hónappal ezelőtti országgyűlési választás végeredményét, az Alkotmánybíróság pedig döntött a választási rendszert érintő beadványokról. “E két döntést követően senki sem kérdőjelezheti meg a választások tisztaságát, választási rendszerünk alkotmányosságát, a leendő kormány legitimitását” – jelentette ki Áder János.

Közélet

Megkezdődött az iskolaőrök felvétele

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Mutatjuk a részleteket!

Tovább olvasom

Egyetem

Zabpehelyliszteket hívnak vissza penészedés miatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Semmiképpen ne fogyasszuk el!

Tovább olvasom

Közélet

Nagy elvtárs kimondta, Rákosi elvtárs visszavonta

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Várkonyi Balázs írása.

Tovább olvasom

Aktuál