Közélet

A szegedi LMP kampányidőszakon túl is folytatja! + FOTÓK

A szegedi LMP kampányidőszakon túl is folytatja! + FOTÓK

2014. április 6., vasárnap
A szegedi LMP kampányidőszakon túl is folytatja! + FOTÓK
lmpbázison_mj_DSC4835

Igazán csak késő este lélegezhettek fel az LMP-bázison, ugyanis kérdéses volt, újabb négy évre képviselhetik-e érdekeiket a Parlamentben. Tanács Eszter és Tatár Gábor állítják, továbbra is gőzerővel dolgoznak majd - akárcsak a kampányhajrában.

0.49 Hamarosan mindenki hazaindul

Az LMP-bázis lassan elcsendesedik, a szimpatizánsok, aktivisták és jelöltek elhagyják a Bartók téri épületet. 5,26 százalékos országos listás eredménnyel végül úgy tűnik, az LMP öt képviselője is elfoglalhatja helyét a Parlamentben.

0.35 Fókuszban a polgár, akkor is, ha nincs kampány

"Nagyon bíztunk benne, hogy az 5 százalékot sikerül elérnünk. Nagyon örülök az elér eredményemnek, hiszen bőven az országos átlag felett állok. Remélem, a későbbiekben is legalább ilyen jól tudunk majd kommunikálni a választópolgárokkal, fontos számunkra, hogy ez a fajta interakció akkor is megmaradjon, amikor vége a kampánynak" - adott hangot örömének és vázolta a jövőképet Tanács Eszter, akinek nem mellesleg a választók 7,59 százaléka szavazott bizalmat az 1-es számú Csongrád megyei kerületben. "Országosan sikerült bejutni, holott egy évvel ezelőtt teljesen leírtak minket. Szinte folyamatosan széllel szemben kellett tekernünk, mégis sikerült ismét bejutni a Parlamentbe. Két dolgot tudunk ígérni: az egyik, hogy továbbra sem hunyászkodunk meg, a másik pedig, hogy levontuk a következtetéseket az elmúlt négy évből, így látjuk, mi az az irány, amit követnünk kell - többek között saját gyengeségeinket is. Azon fogunk dolgozni, hogy bebizonyítsuk, az LMP radikális párt, akárcsak a Jobbik, viszont szélsőségek nélkül. Négy év múlva mi is alternatíva szeretnénk lenni. Nagyon nehéz volt ez a kampányidőszak, mindenképpen folytatnunk kell az aktív politizálást. Számos helyi politikai ügyet göngyölítettünk fel, itt említhetném a

Homokhátság problémáját

" - ezt már Tatár Gábor tette hozzá, aki 6,47 százalékos támogatást kapott a Csongrád megye 2-es számú választókerületben.

0.10 "Csitt! Schiffer beszél"

Schiffer András alapító kampányzáró beszéde következik az élő, televíziós közvetítésben. Mindenki elcsendesedik.

23.07 Sikerült az 5 százalék

77,97 százalékos feldolgozottságnál végre összejött a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalék. Az öröm óriási, tapsviharral köszöntötték az eredményt.

22.30 Csak kicsit változnak a százalékok

Tanács Eszter kicsit visszaesett, telefonján folyamatosan követi a legfrissebb statisztikákat. Ő most 6.97 százalékon, Tatár 5,65, Gurdon Lajos pedig 3,62 százalékon áll. 62 százalékos országos feldolgozottságon 4,82 százalékkal mérlegel az LMP. "Persze, hogy bejutunk!" - bizakodóak.

22.06 Kérdéses a parlamentbe való bejutás is?

Tanács Eszter portálunknak elárulta, a számok azt tükrözik, mennyire különböző területeket gyúrtak egybe, s tartanak tőle, hogy hirtelen - akár negatív irányba is - változhatnak a számok, ezzel a Parlamentbe való bejutás is kérdésessé válhatna.

21.53 Részeredmények

Tanács Eszter 7,08 százalékon, Nagy Bandó András 7,05 százalékon, Tatár Gábor 4,96 százalékon, Gurdon Lajos 3,67 áll egyelőre. Közben Meszerics Tamás nyilatkozatát követik a tévében.

21.36 Első eredmények

Az LMP országos listán 4,32 százalékot ért el 29,63 százalék feldolgozottságnál. Még lehet izgulni.

20.51 Még mindig semmi, készülnek a szelfik

"Döbbenetes, hogy még mindig nincs semmi hír..." - adott hangot nemtetszésének az egyik vendég. Közben lefutott a Nemzeti Választási Iroda sajtótájékoztatója is. A várakozás átcsapott önszórakoztatásba, készülnek a szelfik.

20.23 Legutóbb...

A megjelent szimpatizánsok a négy évvel ezelőtti eredményváráshoz hasonlítják a helyzetet. Közben különféle hírportálok tudósításait követik, érdeklődve, miért nem tudni egyelőre részleteket a szavazás állásáról.

20.04 Befutott Szentistványi

A szegedi önkormányzati képviselő, egykori parlamenti képviselő-jelölt is megérkezett az LMP-bázisra. Így már körülbelül 15-en várják az eredményeket.

lmpbázison_mj_DSC4842

19.53 Átcsábítani a Jobbik-szavazókat?

Vannak, akik azért szavaznak a Jobbikra, mert úgy gondolják, adni kell egy pofont a kormánynak. Pedig tisztában vannak vele, hogy egy ilyen szélsőséges párttal nem jó irányba haladna az ország - vélekedik tovább Tatár. Céljuk tehát az, hogy az ingadozókat és bizonytalanokat átcsábítsák a "kisebb esélyesnek vélt" LMP-hez.

19.39 Tatár Gábor népszerű a Facebookon

"Itt már jól állunk!" - utalt Tatár Gábor a Facebook lájkolók számára. A 2-es kerület országgyűlési képviselőjelöltje második helyen futott be, első helyen Bátyai Edina tarolt, a képzeletbeli dobogó harmadik helyét pedig B. Nagy László foglalhatta el. A háttérben (vagy előtérben?) közben kivetítőn követik az országos történéseket.

19.23 Mi már a helyszínen vagyunk

Üdvözöljük olvasóinkat! Mi már itt vagyunk az LMP szegedi irodájában, ahol Tanács Eszter, Tatár Gábor, Gurdon Lajos, a 3-as választókerületből és

Málovics György

megyei koordinátor tűkön ülve várják az eredményeket. Hírekkel, érdekességekkel, nyilatkozatokkal és rengeteg fotóval követjük az eseményeket. Tartsanak velünk, mi percre készek vagyunk. A hangulat nagyon családias, országos hírportálok legfrissebb híreit, statisztikáit és videóit követik.

Tanács Eszter

, az LMP 1-es számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje a Fidesz-KDNP színeiben induló

Bohács Zsoltta

l, a Jobbikos

Rácz Tiborral

, valamint

Szabó Sándorral

(MSZP-Együtt-PM-DK-MLP) veszi fel a kesztyűt. Egy körzettel arrább, a 2-esben az LMP-s

Tatár Gábor

méretteti meg magát

B. Nagy László

Fidesz-KDNP-s politikussal,

Tóth Péterrel

a Jobbiktól, illetve

Némethné Bátyai Edinával

, az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP indulójával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.