Labdarúgás: a makóiak győzelmükkel átvették a negyedik helyet a vásárhelyiektől

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

mako_tape_mjDSC_5812

Mindkét csapatnak adódtak lehetőségei a győzelem megszerzésére, de a sors ezúttal a makóiaknak visszaadta, amit ősszel elvett, ugyanúgy a hajrában lőtt góllal nyertek Vásárhelyen, mint ahogyan ősszel tették a vásárhelyiek Makón.

A vásárhelyieknél főhetett a feje Lóczi István vezetőedzőnek a találkozó előtt, hiszen a megszokott kezdőcsapatából nem számíthatott a tavaszi idény hátralévő részére eltiltott Konc Adriánra, a Volán ellen ötödik sárga lapját begyűjtött Marton Bencére és Bernát Péterre, valamint a sérült Kerepeczki Csabára. Ráadásul a korábban a bokájára rúgást kapott Kökény Tamás is csak a kispadon kezdett, hiszen sérülése miatt közel sem volt százszázalékos állapotban. A másik oldalon Bódi Attilának – aki a bemelegítés alatt tréfálkozva megjegyezte, hogy gondolatban már lejátszotta ezt a találkozót és akkor ők nyertek – lényegesen kevesebb gondja volt, így tulajdonképpen a vendégek a legjobb összeállításban léphettek pályára.

Az első lehetőség a 4. percben a hazaiak előtt adódott, azonban Hatvani ígéretes helyzetben hosszan tolta meg a labdát és Jovetic becsúszva szerelni tudott. A következő említésre méltó eseményre tíz percet kellett várni, amikor Nagy András került lövőhelyzetbe, de centiméterekkel mellé lőtt. A 20. percben Czirbus és Hatvani találkozását követően óriási kavarodás volt a makói kapu előtt, Rácz Dezső elé került a labda, de éles szögből leadott emelése elment a kapu előtt. A 28. percben hazai kis szöglet után Nagy András beadását Rácz ballal emelte kapura, de ez a labda is elsuhant a kapu előtt. 34 percet kellett várni az első makói lehetőségre, amikor egy szöglet után Bány Tamás kapta vissza a labdát és 18 méteres lövéssel próbálkozott, de a labda elkerülte a hazai kaput. Kiegyenlített mezőnyjáték után a 44. percben vártlanul vezetést szerzett a Makó. Cetkovic remek labdával ugratta ki a bal oldalon Tóth Attilát, aki Vasas kapus lába között lőtt a kapuba, 0-1. A félidő utolsó percében Nagy Andrással szemben Bány szabálytalankodott, Rácz Dezső 20 méteres szabadrúgását azonban Czirbus védte.

Szünet után Antal hibáját kihasználva Bány ugratta ki Cetkovicot, aki Vasas kapus mellett a jobb kapufa mellé perdített. Az 57. percben egyenlített a Vásárhely. Szabó Márk kapott jó labdát a jobb oldalon, lövésszerű beadása a hosszú oldalon érkező Grósz Márk elé került, akinek már nem volt nehéz dolga az üresen tátongó kapu jobb oldalába lőni, 1-1. A gól érezhetően megfogta a vendégeket, hiszen a hazaiak újabb gólt lőttek, de a kintről szabályosnak tűnő találatot Fodor partjelző beintése után Vereska játékvezető érvénytelenítette. Újabb két perc elteltével, a 61. percben Hatvani jobb oldali beadását Rácz Dezső kitűnően fejelte kapura, de Czirbus Gábor óriási bravúrral szögletre ütötte a kapu bal oldalába tartó labdát. A nehéz percek után kiszabadult a szorításból a vendég gárda, amit jól jelzett, hogy a 65. percben Bány Veselinov fejére varázsolta a labdát, de a szerb támadó fejesét Vasas kapus védeni tudta. A 68. percben ismét a makóiak játékmestere villant, Bány Tamás kapott kiváló átadást, de még egy csellel próbálkozott és jobb lábas lövése egy védőről szögletre pattant. A hajrá előtt mindkét oldalon több csere történt és úgy látszott, hogy a csapatok beletörődtek a döntetlenbe. A 88. percben a hazaiak szöglethez jutottak és a csereként beállt Keller kivételével mindenki előrehúzódott. A makói védőknek a beívelés után sikerült felszabadítani, de az előrevágott labda tisztán a vásárhelyi játékosé lehetett volna, Keller azonban érthetetlenül bizonytalankodott és a rátámadó Tóth Attila elvette tőle a játékszert, majd a kimozduló Vasas kapus előtt önzetlenül a mellette robogó Cetkovic elé játszott és a makóiak másik szerb légiósa az üres kapuba lőtte csapata győztes gólját, 1-2.

Labdarúgó megyei I. osztály 24. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – Makói FC 1-2 (0-1)
Hódmezővásárhely, 250 néző. Vezette: Vereska M.
Vásárhely: Vasas – Szabó M., Tóth J., Antal (Kökény 82.’), Grósz, Huszka (Brizik-Bodrogi I. 86.’), Varga M. (Keller 74.’), Varga R., Nagy A., Rácz D., Hatvani J. Vezetőedző: Lóczi istván.
Makó: Czirbus – Szilvási, Sarnyai (Horváth K. 73.’), Jovetic, Bakos T., Cetkovic, Kalász Z., Tóth T. (Horváth G. 30.’), Bány T. (Győri 84.’), Tóth A. (Bress B. 90.’), Veselinov (Béres 73.’). Vezetőedző: Bódi Attila.
Góllövők: Grósz Márk (57.’), ill. Tóth Attila (44.’) és Cetkovic Rade (88.’).

Lóczi István: “Ilyen felállításban – a Volán elleni vereség után – nekünk a döntetlen jó eredmény lett volna, de úgy látszik, hogy minden mérkőzésen gólokat ajándékozunk az ellenfeleinknek. Ez így nem mehet tovább. A játékosaim nem érezték át annak a felelősségét, hogy amennyiben ez a meccs iksz, akkor a két csapat közötti pontkülönbség megmarad. Nagyon rosszkor, közvetlenül a szünet előtt egy nagy védelmi hiba után kaptuk az első gólt. A második félidőre átszerveztük a csapatot és viszonylag korán sikerült is egyenlítenünk. Mi irányítottuk a játékot, bár a makói kontrák is veszélyesek voltak. Nem értem, hogy két perccel a vége előtt miért kell kilenc embernek előre menni egy szögletrúgáshoz, hiszen már győzelem esetén sem lehetünk dobogósok és aki ezt reálisan nem méri fel, az hülye. Óriásit hibáztam én is azzal, hogy amikor Varga Máté cserét kért, Keller Zoltánt állítottam be, de a padon védekezni tudó játékos csak Keller, Huszár és az ifista Muzsik Attila ült, utóbbit még nem is láttam játszani. Talán Keller helyett Huszárt kellett volna választanom. Az ominózus szögletnél ráadásul Keller maradt egyedül hátul és hiába kiabáltam, ment mindenki fejetlenül előre. A makóiak felszabadító rúgása után öten ordítottuk Kellernek a padról, hogy rúgja el a labdát, de nem tette és ezt a hatalmas hibát megbüntették a vendégek. Sajnos a csapatnál sorozatos hétközi fegyelmezetlenségek vannak, amit a játékosok büntetlenül megúsznak, mert nem tudjuk mire büntetni őket. Nagyon el vagyok keseredve, legszívesebben néhány játékost azonnal elzavarnék.”

Bódi Attila: “Nagyon nehéz meccs volt, mint amelyen egy Vásárhely-Makó mérkőzés szokott lenni a csapatok tabellán elfoglalt helyezésétől függetlenül. A hazaiak a sok hiányzó miatti felforgatott összeállításuk miatt óvatosan kezdtek, de ezt nem sikerült kihasználnunk, mert a letámadásunk nagyon nyögve-nyelősen működött. A félidő hajrájában egy szép támadásból megszereztük a vezetést, de a hazaiak egyenlítő gólját követően védekezésünk egy rövid ideig bizony átjáróházhoz hasonlított. Ezt az időszakot sikerült átvészelnünk és később már nekünk adódtak ígéretes kontráink. Ez a találkozó ismét megmutatta, hogy a csapatunkban van tartás, tudtak küzdeni a srácok és az utolsó pillanatig hittek benne, hogy nyerni lehet. Nem játszottunk jól, de a küzdenitudásunkért megérdemeltük a győzelmet. Ősszel a Vásárhely nyert ugyanígy Makón 2-1-re, most a sors visszaadta a kölcsönt.”

Megkérdeztük Bódi Attilát, hogy igazak-e azok a hírek amely szerint a következő bajnokságban már ő lesz a HFC vezetőedzője? “Ahogyan azt mondani szokták, a hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánom. Jelenleg még nem lehet tudni, hogy mi lesz a következő idényben Vásárhelyen, illetve Makón. Folytattam tárgyalásokat a vásárhelyi klub vezetőivel, de ezek a tárgyalások elsődlegesen strandfoci ügyben történtek. Két strandfoci pálya építésére nyilik pályázati lehetőség a megyében, amelyből az egyik biztosan Szegeden lesz, a másik helyszínnel kapcsolatban folynak a tárgyalások. A hír valóságtartama tehát ennyi, hogy ebből ki és mit kombinál ki …” – válaszolta sejtelmesen Bódi Attila.

Előző sztori

Egészségcseppek: depresszió és ami mögötte van + VIDEÓ

Következő sztori

Kézilabda: gödörbe lépett a KSZSE a Népligetben