Közélet

Szili Katalin Szegeden: nem a semmiből jöttünk, nem vagyunk bizniszpárt!

Szili Katalin Szegeden: nem a semmiből jöttünk, nem vagyunk bizniszpárt!

2014. március 26., szerda
Szili Katalin Szegeden: nem a semmiből jöttünk, nem vagyunk bizniszpárt!
kti_sajttaj01_gs

A KTI nem biznisz- vagy épp kamupárt, évek óta tevékenykedünk és tényleges programmal készülünk a választásokra – jelentette ki Szili Katalin a párt elnöke szegedi sajtótájékoztatóján.

„Nem a semmiből jött a KTI, kikérjük magunknak, hogy összemossák a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártot a ténylegesen semmiből jött, programmal nem rendelkező bizniszpártokkal” – szögezte le

Szili Katalin

, a KTI elnöke szegedi sajtótájékoztatóján. Elmondta, évek óta dolgozó civil szervezetekből, kis pártokból magánszemélyek hozták létre a KTI-t tavaly, a választásokon ugyanis csak pártok indulhatnak. A pártelnök hangsúlyozta, programok és értékek mentén létrejött szövetségnek tekinthető pártjuk, a rendszerváltás óta eltelt huszonöt év tapasztalatával kívánják a magyar demokráciát tovább finomítani. „Meg kell különböztetnünk a politikai erőket, akik a rajtvonalhoz álltak, a jelenlegi parlamenti pártok mellett vannak programmal rendelkező, tisztességes kampányt folytató évek óta létező pártok, míg a harmadik kategóriába azok tartoznak, akiket eddig soha senki nem látott, akiknek még szórólapjuk sincs, jelöltjeik rejtőzködnek, kérem, hogy ezeket a pártokat senki ne mossa össze a ténylegesen tisztességesen rajtvonalhoz álló pártokat, mint amilyen a KTI is” – közölte Szili Katalin. Visszautasította, hogy kétségbe vonják azoknak a pártoknak tisztességét, akiknek a tevékenysége eddig is jól látszott.

kti_sajttaj05_gs

Szili Katalin programjukkal kapcsolatban elmondta, van egy civil demokrácia csomagjuk, mely tartalmazza például a kétkamarás parlament létrehozását, ahol civilek, érdekképviseletek, köztestületek, önkormányzati szövetségek, egyházak és nemzeti kisebbségek is képviseltetik magukat. „Ezzel felszámolhatnánk azt a gyűlöletstruktúrát, ami ma a politikai közéletben létezik és a párbeszéd nélküliséget” – jegyezte meg. A pártfinanszírozás rendszerét is megreformálnák, lehetőséget biztosítanának arra, hogy az adók 1%-át pártoknak is felajánlhassák az emberek. A képviselők vagyonosodását megválasztásukkor és a ciklus végén egyaránt vizsgálnák és a KTI programjában az országgyűlési képviselők visszahívhatósága is szerepel. Szili Katalin a munkahelyteremtés fontossága mellett szólt egy gyakornokprogramról is, mellyel a pályakezdő fiatalokat segítenék, illetve egy nyugdíjminimumot is bevezetnének.

Németh István

, Csongrád megye 1-es választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje a sajtótájékoztatón Szegeddel kapcsolatban elmondta, nem látványberuházásokra van szükség, hanem valódi munkahelyteremtésre. A jelölt úgy látja, a KTI által javasolt gyakornoki program Szegedet, mint egyetemi várost kiemelten fogja érinteni. „Célunk, hogy Szeged ne csak a napfény, hanem a mosoly városa is legyen” – fogalmazott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.