Közélet

Mintamenzákká alakulhatnak a közétkeztetés kifőzdéi? + FOTÓK

Mintamenzákká alakulhatnak a közétkeztetés kifőzdéi? + FOTÓK

2014. március 6., csütörtök
Mintamenzákká alakulhatnak a közétkeztetés kifőzdéi? + FOTÓK
mintamenza_sajttaj15_gs

Helyi termelők magyar élelmiszerei kerülhetnek majd a menzák kifőzdéibe, ha a megyék csatlakoznak a Mintamenza Programhoz.

A közétkeztetés megújítását tűzte ki célul a Mintamenza Program, mely Békés megyéből indult, és most mutatkozott be szélesebb közönség előtt Csongrád megyében is Szegeden, a megyeházán. A „Mindennapi egészségünk – új alapanyagok a közétkeztetésben” nevű szakmai konferencián – melyet a

Tisza Lajos Közéleti Egyesület

, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének Mintamenza csapata, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Csongrád Megyei Önkormányzat közösen szervezett - beszéltek a közétkeztetés helyzetéről, a Mintamenza Program lehetőségeiről. A program célja, hogy helyi termelők, termékek bevonásával, felhasználásával javítsák a közétkeztetés minőségét. „Reményeink szerint egy olyan mezőgazdasági kultúra fejlődésének lehetünk tanúi, ahol a dél-alföldi termelők egy fontos piaci rést találhatnak majd, ráadásul ez az alulról jövő kezdeményezés nagyobb bizalmat kelthet a termelőkben, mint a szövetkezeti rendszerek” – mondta el

B. Nagy László

kormánymegbízott. A politikus szerint a közbeszerzési törvény is felelős azért, hogy kizárólag az ár az értékadó, mikor egy város közétkeztetésére pályázatot írnak ki, amennyiben a választások után ismét felhatalmazást kap a munkára a kormány, változtatni fog rajta.

Győrffy Balázs

, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke arról beszélt, hogy most 2 millió embert érint a közétkeztetés, ahová a kis- és közepes gazdák becsatolásához az első lépés a program megismertetése. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal részéről

Zoltai Anna

osztályvezető ecsetelte, hogy a közétkeztetés átalakult az utóbbi években egy szolgáltatói rendszerré, melyben az elsődleges szempont nem a gazdaságosság lett, nem feltétlen az ételek minősége. Központi főzőkonyhák készítik sok helyen az ételt, 100 kilométerekről érkezik az alapanyag, és 10-20 kilométerre is elszállíthatják a készételt. „Több panasz is érkezett arról, hogy az ételek élvezeti értéke nem megfelelő, ezért mintegy 270 vizsgálatot végeztünk, és igazat kell adni a felvetéseknek sajnos. Rendbe kell tenni a közétkeztetést, az élelmiszerlánc rövidítésével, magyar, helyi élelmiszerek felhasználásával” – tette hozzá az osztályvezető.

Kispál Ferenc

, az agrárkamara Csongrád megyei elnöke ismertette, hogy több mint 27 ezer termelő van megyénkben, ebből 9000 kertész, nekik sokat segítene egy hatékony együttműködés a közétkeztetés területén. Megtudtuk: eddig 250 település csatlakozott a programhoz megyénkben eddig 11. „El kell érni, hogy a menzákról eltűnjenek a kényelmi ételek, hogy a burgonyát ne por helyettesítse a pürében” – erről már

Prohászka Béla

, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének alelnöke szólt. „Kívánatos lenne bevezetni azt a modellt, amit Kecskeméten, ahol úgy ösztönzik az egészséges étkeztetésre a vállalkozásokat, hogy csak azok indulhatnak közbeszerzésen, akik vállalják azokat a feltételeket, amit például a Mintamenza Program is előír. Ezen érdemes lenne elgondolkodni Szegeden is, ahol 17 ezer gyereket látnak a közétkeztetésben. Attól a beszállítótól, aki ezt a feladatot végzi, elvárható lehet, hogy helyi nyersanyagból főzzön” – mondta el portálunknak

Német Ferenc

, a Tisza Lajos Közéleti Egyesület elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.