Közélet

Martonyi: biztosítani kell a közép-európai országok energiaellátását

Martonyi: biztosítani kell a közép-európai országok energiaellátását

2014. március 7., péntek
Martonyi: biztosítani kell a közép-európai országok energiaellátását

Az ukrán válság tárgyalásos megoldását kell szorgalmazni, de emellett minden eshetőségre felkészülve gondoskodni kell a közép-európai országok energiaellátásának garantálásáról - mondta Martonyi János külügyminiszter pénteken az MTI-nek.

A tárcavezető csütörtöktől a visegrádi, az északi és a balti országok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozásán vett részt az észtországi Narvában. Ezt követően úgy nyilatkozott, hogy ez sajátos csoport, hiszen a közép-európai és a balti térség országain túl öt észak-európai is képviseltette magát az eseményen, ráadásul közülük kettő - Norvégia és Izland - az Európai Unión kívüli állam. E tizenkét ország álláspontja összhangban áll az uniós tagállamok állam- és kormányfőinek csütörtöki rendkívüli csúcstalálkozóján megfogalmazott következtetésekkel - közölte. Kifejtette: a Narvában tanácskozó külügyminiszterek elítélték az agressziót, felhívták Oroszországot, hogy azonnal vonja vissza a csapatait, továbbá megállapították, hogy az ukrán helyzet nem javul, sőt az elmúlt napok eseményei alapján inkább romlik.

Martonyi János

hangsúlyozta: fontos téma volt az energiaellátás is, és egyetértettek abban, hogy fel kell gyorsítani az erőfeszítéseket a közös energiapiac megteremtésére, különös tekintettel az infrastrukturális feltételekre, a gáz- és olajvezetékekre. Az országok természetesen a párbeszédet, a tárgyalásokat szorgalmazzák - mutatott rá. Mint mondta, ugyanakkor a jelenlegi helyzetben fel kell készülni minden lehetséges forgatókönyvre, meg kell nézni, hogy szükséghelyzetben honnan lehet a közép-európai országokba kőolajat és gázt hozni, és melyek azok az azonnali intézkedések, amelyek ehhez szükségesek. A külügyminiszter kitért arra is, hogy szorgalmazzák az Egyesült Államok kongresszusánál, hogy mielőbb fogadja el azt a törvényt, amely lehetővé tenné, hogy a szövetségeseiknek automatikusan engedélyezzék a cseppfolyós gáz exportját. Európának nagyon fontos lenne, hogy ebből a forrásból is jusson cseppfolyós gázhoz. Az egy további kérdés, hogy szükség van azokra az összeköttetési rendszerekre, amelyekkel ezt el tudják juttatni minden országba - magyarázta. Kiemelte: Magyarország különösen érintett e helyzetben, mindenképpen képesnek kell lennie arra, hogy fedezni tudja a gázszükségletét, és ennek érdekében az ország megteszi a kellő intézkedéseket, ennek egyik állomása volt a narvai találkozó. Martonyi János szerint azért is rossz lenne, ha Ukrajna egyfajta befagyott konfliktussá válna, mert az hosszú távon kedvezőtlen hatással lenne az európai, így a magyar gazdaságra is. Ezt el kell kerülni, és ehhez arra van szükség, hogy mielőbb megkezdődjenek a konstruktív tárgyalások - közölte. Emlékeztetett: az Európai Tanács úgy döntött, hogy az unió részt vesz a többoldalú mechanizmusokban - kapcsolattartó, illetve összehangoló csoportban -, így a jelenlegi helyzet remélhetőleg tárgyalásos úton rendezhető. Narvai tanácskozásán a tizenkét külügyminiszter közös nyilatkozatot fogadott el. Ebben kijelentették, hogy az ukrajnai helyzet kritikus, és az orosz katonai alakulatok agressziót követtek el egy európai országgal szemben. A Krím félszigeten született döntés az illegitim népszavazásról, amely az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozásról szól, sérti Ukrajna alkotmányát, ezért elfogadhatatlan - fogalmaztak. A tizenkét ország kész támogatni az ukrán kormányt a reformtörekvéseiben, továbbá támogatják egy az EU által vezetett megfigyelő misszió felállítását is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.