Közélet

Lejárt a jelöltállítási határidő – Csongrád megyében 88-an indulnának (FRISSÍTVE)

Lejárt a jelöltállítási határidő – Csongrád megyében 88-an indulnának (FRISSÍTVE)

2014. március 3., hétfő
Lejárt a jelöltállítási határidő – Csongrád megyében 88-an indulnának (FRISSÍTVE)
OGY2014 - Ajánlóívek

Rekordszámú országgyűlési képviselőjelöltre számíthatunk az áprilisi választáson, Csongrád megyében 99 fő kérte nyilvántartásba vételét. Az már kiderült, hogy a hódmezővásárhelyi körzetben 14-en indulnak.

Többen csak az utolsó pillanatban, március 3-án délután adták le ajánlásaikat, így – mivel a választási bizottságnak három napja van a döntéshozatalra – csütörtökön válik véglegessé a névsor. Annyi már most is látható, hogy fogyatkozik a jelöltek száma, hiszen a határidő lejártakor 99 Csongrád megyei jelölt szerepelt a Nemzeti Választási Iroda honlapján, kedden reggelre számuk már 88-ra csökkent, ami jelzi, voltak, akiknek nem sikerült az induláshoz szükséges ötszáz érvényes ajánlást összegyűjteniük. A 4-es, hódmezővásárhelyi körzetben már hétfőn estére teljes lett az országgyűlési képviselőjelöltek listája, ott összesen 14 személy közül választhatnak az arra jogosultak április hatodikán, köztük egy független is van. Csongrád megye 1-es választókörzetében eddig hét jelölt indulása biztos, egy személynek a nyilvántartásba vételét elutasította a választási bizottság, döntésre még 24-en várnak. A szegedi 2-es körzet statisztikáiból kiderül, 4 jelölt indulását hagyták jóvá, ugyanennyit elutasítottak, a bizottság további 22-ről még nem döntött. A szentesi 3-as választókerületnek 8 jelöltje már biztosan van, 9 fő vár nyilvántartásba vételére.

Korábban írtuk:

Kövesse frissülő választási térképünket!

Portálunk a napokban elindította választási térképét, melyen naprakész információkat talál Csongrád megye mind a négy választókerületének jelöltjeiről. Nevük mellett Facebook-os oldaluk és honlapjuk is megkattintható, melyen keresztül közelebbről is megismerkedhet a politikusokkal. A térkép - melyet nyitóoldalunkon, a kiemelt hírünk alatt találhat meg - folyamatosan frissül, így érdemes többször is visszalátogatni!

A határidő lejártakor Csongrád megyében a legtöbb nyilvántartásba vett országgyűlési képviselőjelölt a 3-as, szentesi választókörzetben van, ott nyolcan már biztosan ringbe szállhatnak a képviselőségért. Hétfőn este nyolc óráig Csongrád megye 1-es körzetében 7, míg a 4-es körzetben 6 jelölt indulását hagyták jóvá, előbbiben 23, míg a vásárhelyiben 15 fő vár még a választási bizottság döntésére. A szegedi 2-es körzetben 4 jelölt indulásáról született eddig döntés, további 26-an még nyilvántartásba vételükre várnak. Itt egyébként egy fő visszalépett, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért (KTI) színeiben

Kószó László István

, míg a 4-es választókerületben a Kisgazdapárt és a MIÉP közös jelöltjének,

Tóth Ernőnek

a nyilvántartásba vételét utasították el. Egy sorral lejjebb viszont ugyanez a név és jelölőszervezet szerepel, azzal a megjegyzéssel, hogy indulhat. Az MTI arról számolt be, hogy a jelöltek közül sokan az utolsó órákban adták le ajánlóíveiket a 106 egyéni választókerületi irodánál, így az adatok ellenőrzése várhatóan nagy feladatot jelent majd az ott dolgozóknak. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint vasárnap este 1100 körül volt a jelölti nyilvántartást kérők száma, ez a szám kevesebb mint egy nap alatt megközelítette a kétezret. Hétfő délutánig a kérelmezők közül 765-öt vettek nyilvántartásba az egyéni választókerületi bizottságok. A március 3-án délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el. Az ajánlásokat a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell. Azokat a jelölteket, akik közvetlenül a hétfő délutáni határidő előtt adták le ajánlásaikat, a választási bizottságok három napon belül, azaz legkésőbb csütörtökön veszik nyilvántartásba.

Rekordszámú jelölt és jelölőszervezet

2010-ben még 750 ajánlószelvényt kellett a jelölteknek gyűjteniük az induláshoz, és 176 országgyűlési egyéni választókerületben indulhattak a jelöltek. Akkor 810 egyéni jelölt indult a parlamenti választáson, közülük 19 volt független, a többiek egy vagy több párt – összesen 20 jelölőszervezet – támogatásával indultak a megméretésen.

OGY2014 - Ajánlóívek

A Nemzeti Választási Iroda vezetője,

Pálffy Ilona

az MTI-nek elmondta, minden eddiginél több, legalább 22 országos pártlistára számít. Azok a pártok jogosultak erre, amelyek kilenc megyében és a fővárosban 27 egyéni jelöltet tudnak állítani. A hétfő délutáni határidőig több mint 2300 jelöltet jelentettek be a 106 egyéni választókerületben, így az sem elképzelhetetlen, hogy 30 pártlista lesz. Eddig a Fidesz-KDNP-nek, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP-nek, a Jobbiknak, az LMP-nek, A Haza Nem Eladó Pártnak, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösségnek, az Új Magyarország Pártnak, a Munkáspártnak, a Sportos és Egészséges Magyarországért Pártnak, a Seres Mária Szövetségesei pártnak és a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártnak van legalább 27 egyéni jelöltje legalább kilenc megyében és a fővárosban, de az ellenőrzés még napokig tarthat. A Fidesz-KDNP országos listáján 279 fő szerepel, a Jobbiké 203 nevet tartalmaz, az MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP 198 fős listát állított össze, míg az LMP országos listája 132 jelölttel állt össze.

SEM, SMS és NÉP – új pártok és rövidítések

Országosan 84 jelölőszervezetet vettek nyilvántartásba a kérelmet benyújtó 94-ből. Elutasították például a Független Magyar Demokrata Párt, A Magyar Szegényeket Pártoló Párt, a Női Értékek Pártja, a Szegény Emberek Magyarországért Párt, a Szabadság Népe Párt és a Szegényekért Párt nyilvántartásba vételét. A jelölő szervezetek között érdekes nevekre is bukkantunk, létezik például A Válasz Párt, van Új Független Párt is, akárcsak a Magyar Idealisták Szövetsége, Kalózpárt, Magyar Cselekvő Párt. Egyelőre nincs nyilvántartásba vett jelöltje a Magyar Nemzeti Rend Pártnak és a Magyar Republikánus Politikai Pártnak. Létezik továbbá Szabadság Népe Párt és Társadalmi Béke Párt is. Aki tudni szeretné, hogy melyik pártot takarja az SMS, az ÉPÉSZ, a MAMA, a NÉP vagy épp a SEM rövidítés,

ITT

megtekintheti a jelölőszervezeteket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.