Közélet

Kutyamérgezések Kecskéstelepen?

Kutyamérgezések Kecskéstelepen?

2014. március 4., kedd
Kutyamérgezések Kecskéstelepen?
tappancs_16_gs

Az utóbbi hetekben több Kecskéstelepről érkezett kutyát is kezeltek az állatorvosok mérgezés gyanújával, sajnos nagyobb részükön nem tudnak segíteni. Csak hatósági állatorvos közbenjárásával állapítható meg, mi okozta az eb halálát, és valóban bűncselekmény történt-e, így gyanús esetekben érdemes hozzájuk fordulni.

Egy fiatal, életerős és rendkívül barátságos shar pei kutyust altattak el péntek délután egy szegedi állatorvosi klinikán, miután belső vérzésén már nem tudtak segíteni. Az elmúlt hetekben Kecskéstelepről két másik kutya is érkezett mérgezés gyanújával csak ebbe a rendelőbe, egyikük életéért még jelenleg is küzdenek. Ennyi eset ilyen rövid idő alatt mindenképpen kirívó, az állatorvos szerint azonban csak erre kijelölt szakértő állapíthatja meg boncolást követően, hogy valóban mérgezés áldozata lett-e az eb. "Miután láttuk, hogy beteg, elvittük állatorvoshoz, aki először patkányméregre gyanakodott. Valószínű azonban, hogy kevertek hozzá valamit ugyanis egy közel 30 kilós súlyú kutyának sokat kellett volna ennie belőle ahhoz, hogy ilyen gyorsan végezzen vele" - nyilatkozta portálunknak

Baranyi Adrienn

, az eb gazdája. Péntek éjszaka tíz óra után adta fel a küzdelmet a kutyus, tulajdonosának ötlete sem volt, hogy ki és miért tehette - mivel egy zárt udvarban tartották, elzárva tőle a veszélyes anyagokat, így szinte biztosra veszik az idegenkezűséget. "Nagyon barátságos, játékos kutya volt, a hangját se nagyon lehetett hallani. Nem tudjuk elképzelni, hogy ki akart volna ilyent tenni vele" - emlékezett vissza rá gazdája.

Kemenczei Katalin

állatorvostól megtudtuk: az eb órák alatt elvérzett, melyet nagy mennyiségben okozhatna csak méreg, de olyanról is hallott már, hogy az állattal szögeket, pengét rejtő ételt etettek meg. Az elmúlt hetekben két másik kutya is érkezett hozzájuk Kecskéstelepről, melyek valószínűleg mérgezés áldozatai lettek. Szűk másfél hónap alatt három ilyen eset elég soknak számít egyetlen rendelőben. "A másik két eb esetében májelégtelenség utalt a méregre, a shar pei esete azonban nagyon egyedi. A patkányméreg általában a gazda felelőtlensége szokott lenni, de ilyenkor nagyobb részt ki is derül, hogy a kutya megevett otthon valamit. Ezen alkalmakkor azonban nem ez történt" - mondta Kemenczei Katalin. Az ilyen eseteket nagyon nehéz bizonyítani az állatorvos szerint, főként mert az elpusztult kutya gazdái nem szívesen küldik tovább boncolásra a testet. Ha a diagnózis és tulaj által előadott történet mérgezésre utal, a gazdának rendőrségi feljelentést kell tennie, akik egy hatósági állatorvost kérnek fel a vizsgálatra. Helyszíni szemle után az orvos egy mintát küld Debrecenbe, melynek vizsgálatát a rendőrség tartja kézben, a költségeket is ő viseli. Amennyiben bebizonyosodik a mérgezés, a rendőrség állatkínzás miatt indíthat meg nyomozást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.