A Széchenyi tér virágzó magnóliáit sem kímélte a hétvégi vihar + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

mangolia_vihar02_gsMegtépázta a hétvégi szélvihar a Széchenyi tér ékességeként is számon tartott liliomfákat. A szirmaikat bontogató növények számos virága vált az időjárás áldozatává, így ezek már nem hirdethetik teljes pompájukkal a tavasz megérkeztét Szeged népének.

Mint azt korábban írtuk, első bimbóikat március elején hozták a magnóliák, majd a virágzás zenitje a március 15-i nemzeti ünnep környékére volt várható. Fotóinkon is jól látható azonban, hogy a természet e látványos bemutatóját a szombat délutántól vasárnap estig tartó mostoha időjárás némiképp elrontotta. Jó hír azonban, még így is elegendő bimbó maradt az ágakon, hogy az elkövetkező napokban virágba borulva örömmel töltsék el a Széchenyi téren járók szívét.

A hatalmas húsos szirmú virágok még lombfakadás előtt nyílnak és fagymentes időben 10-14 napig csodálhatjuk meg a rózsaszín virágokat. A napfény városában az 1930-as évektől pompázó fák a liliomfafélék (Magnoliaceae) családjába tartoznak, amely egyike a legősibb kétszikű zárvatermő családoknak, neve Pierre Magnol botanikus emlékét őrzi.

no images were found

Előző sztori

Másikember: “Szórakoztató, ugyanakkor meghökkentő előadást láthatnak a nézők”

Következő sztori

Előzetesben a feleségét halálra késelő makói férfi