Közélet

A jeges megmérettetés után a fürdőben küzdöttek a Diadal csapatai + FOTÓK

A jeges megmérettetés után a fürdőben küzdöttek a Diadal csapatai + FOTÓK

2014. március 11., kedd
A jeges megmérettetés után a fürdőben küzdöttek a Diadal csapatai + FOTÓK
diadal31_gs

Március 7-én rendezték a Diadal harmadik fordulóját a szegedi Napfényfürdőben, ahol 10 általános iskola diákjai versenyeztek a vizes sportok jegyében.

November elején nagy sikerrel folytatódott a tavalyi tanévben útjára indult Diadal általános iskolásoknak szóló sportos-ügyességi vetélkedősorozat. útjára. A 3. fordulónak ezúttal a szegedi Napfényfürdő Aquapolis adott otthont péntek délután, s a helyszín különleges adottságain, nevezetesen a vízen kívül más is egyedivé tette a versenyek hátterét: a farsangi ünnepségek köré csoportosultak. A legutóbbi megmérettetésen sztárvendégek is csatlakoztak a teamekhez, a Szegedi Vízmű Taylor & Nash Szegedi Egyetem OB I-es vízilabdacsapatának egy-egy tagja erősítette a versenyzőket. Volt olyan feladat, amelyben a gyerekeknek a medence aljáról különféle farsangi kellékeket kellett összeszedniük, végül pedig fel kellett öltöztetniük a csapatok felnőtt segítőit. Különösen élvezték a csúszda gyorsulási versenyt, a víz alatti búvárkodást és az a feladatot is, amikor wc-pumpával merték a medence vízét egy vödörbe. A fordulót szoros küzdelemben a Ságvári-suli nyerte, de mögöttük mindössze egy ponttal lemaradva lett második a Juhász Gyula-suli. A fordulót követően nagyon kis pontkülönbségekkel vágnak neki a csapatok a negyedik, Maty-éri fordulónak. Az eredményekről részletesebben

ITT

tájékozódhatsz. A Diadal lebonyolítása idén nem változott sokat, a legfontosabb újdonság, hogy ebben a tanévben már nem csak szegedi iskolák alkotják a 10 csapatos mezőnyt. A Szegedi Arany János Általános Iskola, a Szegedi Gregor József Általános Iskola, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola, az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola, a

Tarjánváros III. Sz. Általános Iskola

, a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskola, a szegedi Béke Utcai Általános Iskola, illetve a tápéi Bálint Sándor Általános Iskola mellett idén benevezte csapatát a

Kisteleki Általános Iskola

és az Algyői Általános Iskola is. Az együttesekben 4-8. osztályos tanulók szerepelhetnek, évfolyamonként 2-2 lány és fiú, továbbá két tanár is erősítheti az oktatási intézmények alakulatát. A feladatok között találhatóak előre kiadottak és meglepetésnek szántak is, labdajátékok és erőnléti számok egyaránt. Akárcsak 2012/2013-ban, ezúttal is egy vándorpajzs a végső győztes 365 napra szóló jutalma, illetve egy háromnapos balatoni kirándulás. A verseny öt fordulóból áll, amelynek hátralevő állomásai a következők: 2014. április – Maty-éri Olimpiai Központ 2014. május – Városi Sportcsarnok A tornáról bővebb információk a

diadalter.hu

oldalon találhatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.