Ha a Fidesz marad kormányon, teljes egészében kivezeti a piacról a lakáscélú, jelzálogalapú devizahitel-szerződéseket – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn a devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésében azt mondta ki, hogy törvénnyel módosíthatók korábban megkötött szerződések, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, a megváltozott körülmények között is érdekegyensúlyra kell törekedni.
Gulyás Gergely a Fidesz nevében üdvözölte az Ab határozatát, amely szerinte világos felhatalmazás arra, hogy a törvényhozó mit tehet a következő parlamenti ciklusban. A Fidesz célja, hogy egyetlen lakáscélú, jelzálogalapú devizahitel-szerződés se maradjon – tette egyértelművé. Álláspontjuk szerint – folytatta – a mostani Ab-döntés után a Kúriának nincs oka tovább várni az egyoldalú szerződésmódosítás és az árfolyamrés ügyében. Az új Országgyűlésnek a Kúria – sajtóhírek szerint májusban várható – döntése után lesz lehetősége a helyzet “viszonylag gyors”, néhány hét alatt történő rendezésére, mert a Kúria állásfoglalása után már egy hónappal a Ház előtt lehet az erről szóló javaslat – jelentette ki a politikus.
Olyan megoldást kell találni, amellyel fixen rögzíthetők a törlesztőrészletek – vázolta a terveket, megerősítve ugyanakkor, hogy méltánytalannak tartanák, ha a devizahitelesek előnybe kerülnének a forinthitelesekkel szemben. Főszabálynak nevezte, hogy a bankoknak kell viselniük a szerződésből adódó károkat, jelezte azonban, hogy azokból eddig is viselt az ügyfél és az állam is. A tehermegosztást nézve “előképként” lehet tekinteni a végtörlesztésre – fogalmazott.
Az Ab alaptörvény-értelmezéséről a Fidesz képviselője azt mondta, abból világosan kiderül, hogy az alkotmány hatékony védelmet biztosít az állampolgároknak mint fogyasztóknak. Olyan kivételes esetben, mint amilyen a fogyasztók számára előre nem látható, jelentős árfolyamváltozás, a körülmények alapvető megváltozásáról lehet beszélni, amely lehetőséget ad az Országgyűlésnek arra, hogy a szerződésekbe – a felek jogos érdekeire figyelemmel – törvényalkotással beleszóljon, azok tartalmát megváltoztassa – magyarázta.
Gulyás Gergely fontos lépéseknek nevezte a most véget érő parlamenti ciklusban hozott intézkedéseket – az árfolyamgát rendszerét, az eszközkezelőt és a végtörlesztést -, mert azokkal részben sikerült megoldani a 2010-ben örökölt helyzetet, a családoknak elviselhetetlen terhet jelentő devizahitel-problémát. Ezekkel eddig 362 ezer családnak segített a kormány – közölte. A kormánypárti politikust arról is faggatták, hogy a Transparency International Magyarország számítása szerint – amelyet egyébként délután ismertetnek sajtótájékoztatón, de már most elhangzott kérdésként – a Fidesz, a kormány és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) együtt eddig több mint kétmilliárd forintot költött a parlamenti választási kampányban. Gulyás Gergely erre úgy reagált: “örülünk annak, hogy a Transparency International is részt vesz a kampányban, mi az ő költségeiket nem fogjuk az MSZP költségeihez számítani”.
Kijelentette: a Fidesz nem lát rá a CÖF gazdálkodására, egyúttal sérelmezte, hogy ugyanezeket a kutatásokat nem készítették el, amikor “2006-ban a Gyurcsány-kormány nagyságrendileg több pénzt költött el egyértelműen nem tájékoztatásra, hanem meghamisított adatokkal a választók félrevezetésére”.
A Fidesz betartja a törvényi kereteket – mondta a párt országgyűlési képviselője.