Vízilabda: három szegedivel vívja a Volvo Kupát a válogatott

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

volvokupa_magyar_roman01_mti_usA világbajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott mellett Németország és az Egyesült Államok legjobbjai, valamint az ősi rivális szerb csapat vesz részt az idei Volvo Kupán, amelynek péntektől vasárnapig Szolnok ad otthont.

Benedek Tibor szövetségi kapitány a szerdai sajtónyilvános edzést követő budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tavalyi győzelem után az idei tornára nehezebb ellenfeleket szeretett volna. “Most is a tornagyőzelem a cél, de még fontosabb, hogy ezek a meccsek is a válogatott fejlődését szolgálják” – mondta a szakvezető. Hozzátette, a tapasztalatokat már a jövő keddi görögországi világkupa-mérkőzésen is hasznosítani szeretné és még inkább a nyári budapesti Európa-bajnokságon.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke felidézte, hogy 2007-től rendezik meg februárban a Volvo Kupát, az idei már a nyolcadik a sorban és nyolcadik városként szerepel Szolnok a színhelyek között.

“Az elsődleges célunk, hogy minél több új taktikai elemet tudjunk gyakorolni a régiekkel mellett, azt amit kér a szövetségi kapitány száz százalékosan megcsináljuk, minél kevesebb hibával jó meccseket játszunk, hogy aztán majd kedden Görögországban nagyon fontos Világliga-meccsünkön a lehető legjobb formánkat nyújtsuk” – tette hozzá a várakozások kapcsán a SZEGEDma.hu-nak nyilatkozva Nagy Viktor, az A-Híd Szeged VE világbajnok kapusa. A Tisza-parti alakulatból még Szivós Márton és Tóth Márton tagja a keretnek, Decker Ádám ezúttal kimaradt – a szövetségi kapitány kísérletezik.

Bodrogai Gábor, a Volvo Auto Hungária ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy folytatják az utánpótlás támogatását is, jelen esetben olyan formában, hogy az idei tornán minden magyar gól után az autós cég 80 000 forintot ad a fiatalabb korosztályok támogatására.

A Volvo Kupán pénteken a magyarok a németekkel kezdenek (18.00), szombaton következik a szerb csapat (16.00) és a zárónapon játszanak az amerikai csapattal (15.00).

A magyar keret: Nagy Viktor, Lévai Márton (kapusok), Angyal Dániel, Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Kovács Gábor, Madaras Norbert, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Tóth Márton, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes (mezőnyjátékosok).

A Volvo Kupa programja:

péntek:
Szerbia – Egyesült Államok 16.00
Magyarország – Németország 18.00

szombat:
Egyesült Államok – Németország 14.00
Magyarország – Szerbia 16.00

vasárnap:
Szerbia – Németország 12.30
Magyarország – Egyesült Államok 15.00

Előző sztori

Vízilabda: mikrofont a bírónak – ez lehet a reform Nagy Viktor szerint

Következő sztori

Javítják az ivóvíz minőségét Mórahalmon