Közélet

Szegedi kampánycsecsebecsék – menő a toll, de van hűtőmágnes és savanyúcukor is + VIDEÓ, FOTÓK

Szegedi kampánycsecsebecsék – menő a toll, de van hűtőmágnes és savanyúcukor is + VIDEÓ, FOTÓK

2014. február 28., péntek
Szegedi kampánycsecsebecsék – menő a toll, de van hűtőmágnes és savanyúcukor is + VIDEÓ, FOTÓK
mszp_cukorka_gs

Vadonatúj tollkészlettel kampányolnak a pártok, előkerültek a naptárak is, sőt az MSZP még cukorkát is osztogat. Megnéztük, a pártok mi mindennel szeretnének hatni a választókra.

Január elején azt vettük górcső alá, hogy miként „teljesítenek” a Csongrád megyei politikusok és jelöltek a

közösségi média felületein

. Azóta igencsak fellendült a facebookos aktivitásuk, egyre több a lájkolójuk és a sokasodó posztok is jelzik, bizony közeleg április hatodika. Most azt vesszük számba, mi mindenre bukkanhatunk eddig a postaládánkban, illetve milyen kampányajándékokkal kedveskednek a választóknak a jelölő szervezetek. A választási kampány

hivatalosan

február 15-én kezdődött el, de már tavaly karácsonyi képeslapokkal, jelölteket bemutató kiadványokkal és naptárakkal egyaránt találkozhattak a szegediek.

Tóth Péter

jobbikos jelölt például kihajtható naptárakat osztogat, benne elérhetőségeivel, valamint egy

Klebelsberg Kunótól

származó idézettel, de a Fidesz-KDNP-s

B. Nagy Lászlónak

és az MSZP-s

Szabó Sándornak

is van naptára. Ahogy közeledik április 6-a, egyre szaporodnak a kampányajándékok,

Bajnai Gordon

szegedi fórumán már Szabó Sándort reklámozó tollat és öngyújtót is zsákmányolhattak a résztvevők, és megvan az új kedvenc is MSZP-s cukorka formájában. A piros pártlogós borítás narancssárga savanyúcukrot rejt, ami ráadásul jaffa, vagyis narancs ízesítésű. Az ajánlásgyűjtő standoknál a Fidesz, az MSZP és az LMP tollakkal – utóbbi párt természetesen újrahasznosított papírból készülttel –, valamint kártyanaptárakkal fogadja a lakosságot. A Fidesz és az MSZP egyaránt megújította tollkészletét, előbbi pártnál többfélével is találkoztunk, van olyan, melyen a jelölt neve is szerepel, továbbá a honlapjának a címe, de egyszerű pártlogóval ellátottat is találtunk. A szocialisták piros íróeszközén „Új MSZP” felirat díszeleg, míg a Jobbik tolla piros, fehér és zöld színű, és a jelmondataik is szerepelnek rajta.

partreklamok03_gs

A

cink.hu

rábukkant egy olyan fotóra, melyen a Salgótarjánban induló fideszes

Becsó Zsolt

fényképével ellátott kakaókrémes ostya van egy ajánlásgyűjtő standnál, Szegeden – legalábbis egyelőre – ilyen kreatív ajándék nincs, be kell érnünk tollakkal, naptárakkal és cukorkával. (Mikuláskor a Jobbik Ifjúsági Tagozatának tagjai

szaloncukrokat osztogattak

a belvárosban, de a szegediek kaphattak

mézes süteményt

is, melyet Szabó Sándorék osztogattak karácsony előtt.) Ezeken felül hűtőmágnessel is gyarapíthatjuk a kampányajándék-gyűjteményünket, a Fidesz a négy évvel ezelőttinél valamivel kisebb mágneseket ajándékozgat, melyen a párt logója, B. Nagy László neve szerepel, mellette pedig egy iksz.

Mi lapul a postaládákban a reklámújságok mellett?

A kampánykiadványok terén szinte elsőként a CÖF-CÖKA „Nem érdemelnek több esélyt!” című bohócos füzetecskéjét vehettük kezünkbe, azóta már óriásplakátokon is találkozhattunk a „Gyurcsány-koalíció hét főbűne” alcímű kiadványban szereplő bohócos képekkel. Az 1-es választókerületben a fideszes

Bohács Zsolt

naptáras karácsonyi üdvözlőlapja mellett

Botka László

polgármester, Szabó Sándor képviselőjelölt és

Ménesi Imre

önkormányzati képviselő fotójával ellátott lap is landolt a postaládákban, majd sorra érkeztek az újságok, szórólapok, később az ajánlásgyűjtésre buzdító papírok helyszínekkel és időpontokkal.

partreklamok01_gs

A fideszes szóróanyagok megjelenése nem sokat változott, a narancssárga és a kék szín dominál, és ismét emberekkel beszélgetve láthatjuk a jelölteket lefotózva. Az „Itt az idő!” felszólítás helyett immár „Magyarország jobban teljesít!” a szóróanyagok jelmondata. Az Összefogás 2014 névre elkeresztelt ellenzéki együttműködésben résztvevő MSZP az „Önökért, Szegedért, Magyarországért!” címmel szólította meg a lakosokat, az Együtt-PM „Rajtunk múlik!” jelmondattal kampányol, anyagaikon a kék szín dominál. A Jobbik stílust váltott grafikai megjelenésében, szóróanyagaikon a piros, fehér és zöld sávok mellett immár virágmintát is találunk, „Megélhetést, rendet, elszámoltatást!” ígérnek, másik új szlogenjük pedig a „Kimondjuk. Megoldjuk”, illetve a „Szebb jövőt! Szebb jövedelmet!”. Az LMP zöld szóróanyagaival csak február második felében jelent meg, a postaládákban pedig eddig csak a Tiszta Lap országos kiadványuk landolt, melynek harmadik oldalán az adott választókerület jelöltje mutatkozik be. Ők „Tiszta Magyarországot!” kínálnak, és hat pontban foglalták össze céljaikat. „Nem bírod a vöröset? Savanyú a narancs? Válaszd a zöldet!” – így ajánlják magukat.

Új arcok és újrakezdők a mezőnyben

Kásler Árpád

, A Haza Nem Eladó Mozgalom vezetője négyoldalas újsággal szórta tele Szegedet, „Biztonság, Nyugalom, Boldogság” jelszakkal kampányolva. Ismertetőjük másik szlogenje: „Elég a politikai sárdobálásból!”. A 4K! – Negyedik Köztársaság piros és sárga színekben pompázó tájékoztatóján a „Van kire szavazni” mondat virít, a

Szili Katalin

elnökletével működő KTI, vagyis Közösség a Társadalmi Igazságosságért pedig ugyanazzal, nevezetesen a „Rajtunk múlik!” felkiáltással szeretné megszólítani a választópolgárokat, mint az Együtt-PM, ezen felül „Civil Demokráciát!” hirdetnek. A lila és zöld színű tájékoztatójukkal egyelőre csak ajánlásgyűjtő pontoknál találkoztunk, – akárcsak a 4K! anyagával – de ne keseregjen senki, aki eddig még nem olvashatta, bizonyára jut belőlük a portaládákba is.

partreklamok02_gs

Február második felében a JESZ-MDF „Szövetség az európai békéért!” is megjelent kiadványával, melyből kiderül, hogy a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség nemcsak az MDF-fel, hanem a kisgazdákkal is szövetségben kampányol, kiadványukban egyébként szegedi jelölt nem szerepel. Ők – a többi szervezettel ellentétben, akik „csak” fejlődést, jobb megélhetést és esetleg elszámoltatást ígérnek – ajándékokat is kínálnak, minden JESZ-MDF-es felmatricázott autótulajdonosnak 20-40 ezer forintot. Jelzik azt is, hogy 11.500 kocsitulajdonos jelentkezését tudják elfogadni. Akik pedig JESZ-es vagy MDF-es kitűzős képet töltenek fel magukról a Facebookra, méghozzá naponta öt különbözőt, iPhone készüléket nyerhetnek. http://www.youtube.com/watch?v=lYCGBSZWgwE Az E. P., vagyis az Elégedetlenek Pártja azt hirdeti, hogy „Nem jobbra... Nem balra... hanem Előre!”, ők egyébként országgyűlési képviselőjelöltek jelentkezését is várták, citromsárga papírjukon jelezve, hol lehet csatlakozni hozzájuk. Azt nem tudjuk egyelőre, hogy vajon mennyi jelöltjük lesz, de kampányvideójuk már van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.