Sport

Labdarúgás: ikszre mentett a SZVSE Üllésen

Labdarúgás: ikszre mentett a SZVSE Üllésen

2014. február 23., vasárnap
Labdarúgás: ikszre mentett a SZVSE Üllésen
szvse_hfc_mj04

Kétszer is vezetett az Üllési ISE a Szegedi VSE elleni, vasárnapi edzőmeccsen, Berki István tanítványai azonban mindkétszer egalizálni tudtak, így a két csapat döntetlenre végzett egymással.

Szoros, kiélezett küzdelmet hozott a megyei II. osztály 8. és a megyei élvonal 12. helyezettjének összecsapása. A hazaiak

Bazsó Ferenc

találatával szereztek vezetést az első félidőben, miközben

Bazsó János

hálója érintetlen maradt, így üllési előnnyel vonulhattak a szünetre a csapatok. Fordulás után aztán az ősszel reaktivált

Kenderesi Márton

büntetőből egyenlített,

Szentmártoni Csaba

azonban ismét

Polgár Attila

legénységének szerzett vezetést. Nem tudta azonban kihúzni a hátralévő időt az Üllés kapott gól nélkül, miután

Simon István

mattolta Bazsót, egyszersmind kialakítva ezzel a végeredményt. A találkozó krónikájához tartozik, hogy hazai oldalon négy játékos hiányzott, így a télen Kistelekről szerződtetett

Szél Róbert

, és a Csanytelekről érkező

Kasza Ferenc

is, míg a vasutasoknál hat meghatározó kerettag nem tudott a csapattal tartani. Az Üllés számára március 9-én kezdődik a tavaszi idény, hazai pályán a Tiszasziget ellen.

Berki István

alakulata március 1-én a Kistelek gárdáját látja vendégül.

Felkészülési mérkőzésen:

Üllési ISE – Szegedi VSE 2-2 (1-0)

Üllés:

Bazsó J. – Kormos A., Gyuris Zs., Bazsó F., Kiss, Cseh, Lippai, Király, Szentmártoni, Kuglicz, Gyuris M.

Csere:

Zámbó, Szabó, Lehoczki, Kormos.

Vezetőedző:

Polgár Attila.

SZVSE:

Pluhár – Nagy, Kovács, Mácsai, Nagypál, Báló M., Szántó, Törköly, Simon, Szabó T., Busa.

Csere:

Kenderesi, Panyókai.

Vezetőedző:

Berki István.

Gólszerzők:

Bazsó F., Szentmártoni, ill. Kenderesi (11-esből), Simon. Polgár Attila:

„Mind a két csapat agresszíven, keményen játszott, jól szolgálta a mérkőzés a felkészülésünket. Persze, akadnak még hibák, de azon leszünk, hogy ezeket kijavítsuk a bajnoki rajtig. De alapvetően készen állunk, várjuk az első meccset, részünkről akár már most is kezdhetnénk. A célunk, hogy az első hat hely valamelyikére odaérjünk a szezon végén.”

Berki István:

„A körülményekhez képest jó talajú pályán játszhattunk, mindemellett nem volt igazán folyamatos a játéka egyik együttesnek sem. Bár eléggé felforgatott csapattal álltunk ma ki, mint azt az eredmény is mutatja, ugyanakkor egy sportszerű, jó hangulatú találkozó volt.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.