Sport

Kosárlabda: Kosársuli-bravúr Vejinovic-parádéval

Kosárlabda: Kosársuli-bravúr Vejinovic-parádéval

2014. február 10., hétfő
Kosárlabda: Kosársuli-bravúr Vejinovic-parádéval
honved_kosarsuli

Folytatta idei remek szereplését az EnterHód Vásárhelyi Kosársuli. A sárga-kékek az NB I/B-s bajnokság keleti csoportjának 16. fordulójában a nagy múltú Budapesti Honvéd vendégei voltak és óriási csatában - megjárva mennyet és poklot egyaránt - végül bravúros győzelmet arattak.

Varga Dániel

duplájával kezdett a Kosársuli, amelyre

Szeleczky

gyorsan válaszolt. A következő két perc kosár nélkül telt el, majd

Kovács Domonkos

, Szeleczky és

Szollár

ponterős játékával kezdett ellépni a Honvéd (4. perc: 11-4). A negyed második felében egyre jobban éledeztek a vendégek, Varga Dániel,

Vas Péter

és

Czibere Zoltán

kosaraival egy pontra (7. perc: 15-14) felzárkóztak. A folytatásban a gyengélkedő

Grudát

váltó center,

Kukla Zsolt

remekelt, át is vették a vezetést (17-18) a látogatók. A negyed utolsó két percében Kukla biztos kézzel értékesítette az ellene elkövetett szabálytalanságok miatt megítélt büntetőket, így négy pontos Kosársuli előnnyel zárult a nyitó játékrész. A második negyed elején

Elek

edző megelégelte a játékvezetők egyoldalú működését. A reklamálásért technikait kapott ugyan a vásárhelyiek szakvezetője, de ezúttal megérte, hiszen a folytatásban a sporik igyekeztek korrekten vezetni a találkozót. A negyed első perceiben felváltva estek a kosarak, majd Czibere triplájával nyolc pontra (13. perc: 20-28) nőtt a vásárhelyi előny. A következő percekben a fővárosiaktól

Máté Márk

,

Kwame Robert

és

Szalay Ákos

szorgoskodott össze nyolc pontot, de a vendégek elsősorban Varga révén őrizték előnyüket (17. perc: 28-36). A negyed hajrája igen jól sikerült a vásárhelyieknek, sőt

Vejinovic

pontjaival jelentős (35-50) előnnyel vonulhattak a nagyszünetre. Sajnos a pihenő nem tett jót Cziberééknek. A zónavédekezésre váltó hazaiak alaposan megzavarták a vásárhelyieket, akik a harmadik negyed első hat (!) percében nem dobtak pontot, így nem meglepő, hogy közel került az egyenlítéshez a Honvéd (27. perc: 48-50). A negyed utolsó előtti percében egyenlítettek a fővárosiak (52-52), de a remekül játszó Kukla kosaraival nemcsak megakadályozta a Honvéd vezetést, de csapata hat pontos (52-58) előnnyel várhatta az utolsó negyedet. A befejező játékrész első három perce nem hozott lényeges változást (33. perc: 57-63), a következő percben azonban

Taga

, Máté és

Teremy

kosaraival ismét egyenlíteni tudott a Honvéd. Másfél perces gólszünet után a mezőny legjobbja, Vejinovic - aki ha kellett betőrt, büntetőket értékesített, labdát szerzett és gólpasszok sorát adta - triplája nagyon jókor jött, de három perccel a vége előtt ismét egyenlő (68-68) volt az állás. A hajrában a szintén kiváló teljesítményt nyújtott Varga Dániel kétszer is betalált, majd Vejinovic is sikeresen büntetőzött, így 74-82-re elhúzott a vendég gárda és végül egy rendkívül értékes győzelmet aratott.

Férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoport 16. forduló:

Budapesti Honvéd SE - EnterHód Vásárhelyi Kosársuli 77-83 (19-23, 16-27, 17-8, 25-25)

Budapest. Vezette: Gyuris P., Józsa A., Győrki I.

Honvéd:

Szollár G. 9/3, Szalay Á. 6, Kovács D. 20/6, Kwame 14, Szeleczky 6.

Csere:

Máté M. 13/6, Taga 5/3, Bános 2, Teremy 2, Haris.

Edző:

Puskás Artúr.

Vásárhely:

Vejinovic 18/6, Czibere 13/6, Vas P. 8, Varga D. 20, Gruda 2.

Csere:

Kukla 14, Mócsai 4, Rostás I. 4.

Edzők:

Elek András, Utasi Gábor.

A 16. forduló további eredményei:

MAFC - Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK 89-57, MKB Euroleasing Vasas - Óbudai Kaszások 85-80, Debreceni EAC - Nagykőrösi Solymok KE 70-64. A fordulóból elhalasztott EKF-Eger-HÉSZ SE - Mercedes-Benz Gyár KA találkozó új időpontja még nem ismert. A Konecranes-Salgótarjáni KSE - Szolnoki Olaj KK U-23 találkozóra február 26-án kerül sor. A 13. fordulóból elmaradt Debreceni EAC - Budapesti Honvéd SE találkozót március 9-én játszák le, a 14. fordulóból halasztott Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK - Nagykőrösi Solymok KE új időpontja március 7, míg a 15. fordulóból le nem játszott Szolnoki Olaj KK U-23 - Budapesti Honvéd SE mérkőzésre február 19-én kerül sor.

A bajnokság állása:

1. MAFC 16 14 2 0,94 2. Mercedes-Benz Gyár KA 15 12 3 0,90 3. EKF-Eger-HÉSZ SE 15 11 4 0,87 4. EnterHód Vásárhelyi KS 16 11 5 0,84 5. Debreceni EAC 15 9 6 0,80 6. Konecranes-Salgótarjáni KSE 15 8 7 0,77 7. Budapesti Honvéd SE 14 7 7 0,75 8. MKB Euroleasing Vasas 16 8 8 0,75 9. Szolnoki Olaj KK U-23 14 4 10 0,64 10. Nagykőrösi Solymok KE 15 3 12 0,60 11. Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK 15 3 12 0,60 12. Óbudai Kaszások 16 1 15 0,53

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.