Közélet

Konzorciumok is pályázhatnának a szegedi buszközlekedésre

Konzorciumok is pályázhatnának a szegedi buszközlekedésre

2014. február 11., kedd
Konzorciumok is pályázhatnának a szegedi buszközlekedésre
sajttaj02_gs

Ha a közgyűlés elfogadja, akkor úgy módosulhat a szegedi busztender, hogy több cég is összefoghat majd, és együtt indulhat a pályázaton.

A Fidesz-KDNP-frakció módosítaná a buszközlekedés üzemeltetésére kiírt pályázatot lehetővé téve, hogy konzorciumba tömörülve akár több cég is induljon a kiíráson. Szeged városának 2014. december 31-én lejár a Tisza Volán Zrt.-vel a szegedi buszközlekedés üzemetetésre kötött vállalkozói szerződése.

Tavaly december 20-án fogadta el a közgyűlés

a busztender kiírásáról szóló határozatot. A Fidesz-frakció már akkor jelezte, hogy lehetőséget kellene adni arra, hogy cégek közösen hozzanak létre vállalatot a szolgáltatásra. Most sajtótájékoztatón jelentette be

Gyimesi László

(Fidesz-KDNP) városfejlesztési és külügyi,

Kalmár Ferenc

(Fidesz-KDNP) városüzemeltetési tanácsnok, miért módosítanák a tendert. "Öt pontnak kell véleményünk szerint megfelelnie a szegedi tömegközlekedésnek: a szegediek kényelmét szolgálja, feleljen meg a modern kor elvárásainak, ne terhelje meg nagy mértékben a környezetet, legyen rugalmas és fenntartható. Áttekintettük szakértőkkel a decemberben elfogadott pályázati felhívást és úgy véljük, hogy a fenn említett szempontok miatt néhány ponton változtatásra szorul a kiírás, a változtatás lehetőségét egyébként engedi a pályázat" - mondta el Gyimesi László, aki szerint a módosítások lehetővé teszik, hogy egymással versengő társaságok minél magasabb szolgáltatási színvonalat kínáljanak. Kalmár Ferenc arról beszélt, hogy a pályázatban előnyként értékeli azt az indulót, aki lehetővé teszi az e-jegyrendszerének bevezetését is. "A bevételek körül minden évben vita van a villamos- és troliközlekedést biztosító SZKT és a buszszolgáltatást nyújtó Tisza Volán között, ezt is egy csapásra megoldhatná az elektronikus jegyrendszer bevezetése, ami minden vásárlást pontosan rögzítene és tárolna" - emelte ki. "Az a pályázó esélyes a tender elnyerésére, amelyik alacsony padlós, klimatizált, fiatal, környezetkímélő gépparkot tud üzemeltetni a lehető legolcsóbb áron" - tette hozzá Gyimesi. A politikus megjegyezte, hogy szeretnék megfordítani azt a 10 éves folyamatot, hogy minden évben újabb utasszámcsökkenésről kelljen beszámolni. A kiírást egyébként plusz 40 nappal meghosszabbították.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.