Hátország: SZRSE-helytállás az Országos Ifjúsági Kupában + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szrse_oik_002A Szegedi Röplabda SE ifjúsági csapata február 1-én Nyíregyházán játszotta az OIK elődöntőjének 2. fordulóját. A korosztályánál fiatalabb szegedi csapat becsülettel helytállt.

“Csapatunk az első fordulóban mindhárom ellenfelétől 3-0 arányú vereséget szenvedett, ezért tudtuk, hogy nem mi leszünk az esélyesek a döntőbe jutásra, de a szezon kezdetén sem ezzel a céllal neveztük a lányokat az OIK versenysorozatra. Már csak amiatt sem, mert a csapatban játszó legidősebb lányok is 2 évre vannak ettől a korcsoporttól. Így e versenysorozatot a serdülő bajnokságra való felkészülésre használtuk” – tájékoztatta a SZEGEDma.hu-t Dávid Tibor, az SZRSE elnökhelyettese.

A Nyíregyházára való utazás előtt kiderült, hogy a csapat átlagéletkora még kisebb lesz, mert a kezdő hatosból két játékos egészségügyi okok miatt nem utazhatott el. Ennek köszönhetően az 1995-ös korosztályú kupán a csapat többségét a 2000-es és az 1999-es születésű lányok alkották.

Az eredmények papírforma szerint is alakultak, a szegediek 3-0 arányú vereséget szenvedtek az ellenfeleiktől. A Vasas ellen kezdtek a szegediek, és az első szett sima veresége után a második játékrészben 14 pontig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ami azt is mutatta, hogy a Tisza-partiak nem feltartott kézzel mentek ki a pályára. A második találkozón a Miskolc ellen nagyobb esélye volt a csapatnak, de csak három szorosabb szettet tudtak játszani a lányok. “Sajnos pont ezen a mérkőzésen hibáztunk többet, amit az ellenfél kihasznált, és így szintén 3-0 arányú vereséget szenvedtünk a miskolci lányok ellen” – jegyezte meg Dávid Tibor, aki a korosztályos gárda másodedzője is egyben. A Nyírsuli ellen hasonló esélyekkel lépett pályára a fiatal egység, mint a Vasassal szemben, és ennek megfelelően sima vereséget szenvedtek a lányok

“Jobb ellenfelektől nem szégyen a vereség, és biztos vagyok benne, hogy a serdülő bajnokságra való felkészülésünket segítette az elődöntő, mert a mérkőzésszituációkat nem minden esetben lehet edzéseken gyakorolni. A lányok jól játszottak, és ha a két hiányzó játékosunk ott lett volna velünk, akkor szettet, vagy akár mérkőzést is nyerhettünk volna” – értékelte a tornát a tréner.

szrse_oik_012
Az SZRSE OIK-csapata: (állnak, balról-jobbra): Molnár Dóra, Piller Mimi, Piller Lili, Hegedűs Tamás edző, Borsi Judit, Kócsó Katalin, Baráth Dominika, (elől, balról-jobbra): Horváth Lívia, Ádám Dóra.

Eredmények:
Szeged – Vasas 0-3
Szeged – Miskolc 0-3
Szeged – Nyíregyháza 0-3

no images were found

Előző sztori

Tékvondo: tizenegy érem Sindelfingenből

Következő sztori

Jótékonysági akció és lekvár a Rongy termelői piacán