Sport

Futsal: győri gólparádé, esélytelen UTC

Futsal: győri gólparádé, esélytelen UTC

2014. február 13., csütörtök
Futsal: győri gólparádé, esélytelen UTC
utc_gyor38_gs

Az első perctől kezdve esélytelen volt a tartalékos kerettel felálló UTC Európa egyik elit futsalcsapata ellen.

A közvetítést a GS-VILL 94 Kft. támogatta.

Az esélytelenek nyugalmával, felforgatott, tartalékos kerettel tudott utazni Győrbe az UTC, s ennek megfelelően a bivalyerős, nemzetközi kupára termett hazai gárda percek alatt eldöntötte a mérkőzést, majd az első félidő hátralévő részében gólparádét rendezett. Az UTC csak asszisztálni tudott a latinajkú légiósok és magyar válogatottak gálájához, de szünet előtt Dürgő Péter révén megszületett a csapat becsületgólja is. Ezt a második félidő elején Ondrejó Tamás toldotta meg egy újabbal, majd a végjátékban Bilics Igor lőtte a harmadik szegedi gólt. Az első után a második félidő egyébként sokkal kiegyenlítettebbre sikerült, s ahogyan az első játékrész utolsó harmadában, úgy a második húsz percben sem játszott teljesen alárendelt szerepet a Tisza-parti egység, amely számos helyzetet dolgozott és hagyott ki, hármas számú kapusa, Vastagh Sámuel pedig alkalmanként elképesztő bravúrokkal állta útját a spanyol, portugál és magyar válogatott futsalosok kísérleteinek. A Kertész utcaiaknál ekkor már szinte csak a kipróbált, rutinos futsalosok játszottak, s álltak helyt a félidő folyamán. A 17-3-as végeredmény azonban a két csapat jelen keretét összevetve kvázi reálisnak mondható, ugyanakkor a hétfői bajnokin már az újszegediek is legerősebb felállásukban fognak kiállni.

Férfi futsal magyar kupa negyeddöntő, 1. mérkőzés:

Rába ETO FC - UTC Futsal Team 17-3 (13-1)

Győr, Magvassy-sportcsarnok, 150 néző. Vezette: Farkas Balázs, Futó Tamás (Czene-Joó Ádám).

Győr:

Matkovics - Lódi, Harnisch, Dróth, Juanra.

Csere:

Takács (kapus), Bognár, Fabio, Carlitos, Alvarito, Püspök, Bárdosi, Bezerra.

Vezetőedző:

David Madrid.

UTC:

Vastagh - Ondrejó, Dürgő, Beretka, Szentes-Bíró.

Csere:

Bilics, Balogh Á., Berndt, Bánóczky, Lázár.

Vezetőedző:

Brinszky Adrián.

Gól:

Juanra (1', 3', 18', 19'), Bezerra (5', 17'), Fabio (7', 25', 35'), Püspök (8'), Lódi (9'), Dróth (9' - hatméteresből, 12' - tízméteresből), Alvarito (10', 33', 37'), Bognár (11'), ill. Dürgő (18'), Ondrejó (21'), Szentes-Bíró (39').

Sárga lap:

Dróth (21'), ill. Bilics (32'), Dürgő (37').

Online közvetítésünk:

40'

Hálótartó vasat lő Bezerra. Vastagh kidobása után marad le elől Szentes-Bíró. Járatja a labdát a Győr. Bilics nagy lövése, védi Takács. Vége. Hétfőn egy teljesen más UTC fog játszani.

39' GÓÓÓL! 17-3!

Szentes-Bíró hozza ki a labdát egy felsőléc után, lefutja Bezerrát, remekül centerez Bilicsnek, bevágja, 17-3!

38'

Carlitos tízméterese Dürgő faultja után, ami a 6. volt. Mellé.

37' GÓÓÓL! 17-2.

Egyedül maradt a hosszún Alvarito, lemaradnak a mieink, 17-2.

37'

Carlitos teszteli az egyik reklámtábla törésállóságát.

36'

Cserék: nálunk Bánóczky be, náluk Carlitos - éles kontraszt a megyei focistákból álló keret és a nemzetközi kupára összerakott között.

35' GÓÓÓL! 16-2.

Fabio gólja újabb szép egyérintőzés után, 16-2.

34'

Dürgő-szóló, a saját hatosáról indul, aztán óriási felsőlécet lő.

33' GÓÓÓL! 15-2.

Fabio keresztbe Bezerrának, aki egyérintőzve Püspöknek, ő tovább középre Alvaritónak, a légiós pedig nem kegyelmez, a levegőből vágja be, 15-2.

32'

Új lendülettel a Győr, benn a nemzetközi sor.

31'

Két UTC fault, 4-4.

30'

Kissé leült a meccs, legalábbis nem potyognak a gólok a második félidőben.

29'

Többet birtokolják a mieink a labdát. Változott a játékunk is: Brinszky mester inkább a futsalosokat játszatja, s sorok helyett egy-egy embert cserél.

28'

Ondrejó ismét, megint véd Takács. Újabb lövés tőle, ezt is fogja a kapus.

27'

Mezőnyben megy a játék. Többet támad az UTC.

26'

Ondrejó nagy lövését védi Takács.

25' GÓÓÓL! 14-2.

Bezerra kapja lenn a labdát, egyedül van benn Fabio, be is vágja, 14-2.

24'

Carlitos sistergős kapufa, Vastagh zárja a szöget. Juanra nagy lövései 12 méterről, mindkettőt kitornázza Samu! Két faultnál a Győr.

23'

Szentes-Bíró lő kapura, Ondrejó nem tud belepiszkálni, Takács véd. Bilics hozza fel a labdát, nagyot véd Takács ismét.

22'

Ondrejó ismét helyzetben, de korner lesz belőle. Szentes-Bíró nem tudja befejezni az akciót a szöglet után.

21' GÓÓÓL! 13-2!

10 mp elteltével Ondrejó szerez labdát, be is viszi! 13-2!

21'

A Győr kezdi a második félidőt, akik kapust cseréltek.

SZÜNET!

20'

Ondrejó egymás után többször is pöcköl kapura, de újra és újra véd Matkovics. Szentes-Bíró lövése centikkel mellé. Vastagh tolja felsőlécre bravúrral. És itt a vége az első félidőnek.

19' GÓÓÓL! 13-1.

Alapvonalról játsszák vissza Fabiónak, aki 15 méterre a kaputól bespiccel a hatosra, Juanra futtából belövi, 13-1.

18' GÓÓÓL! 12-1!

Dürgő összjátéka Beretkával egy korner után, a cséká hat méterről belövi Matkovics felett, megvan a szépítés! 12-1!

18'

Dürgő lő kapura a középkezdés utáni helyzetből, véd a kapus. Ismét Dürgő, ismét Matkovics. Újabb szép szegedi helyzet, megint Dürgő lő, de ezt is hárítja a portás.

18' GÓÓÓL! 12-0.

Juanra eladott labda után ismét, 12-0.

17'

Dürgő hagy ki ziccert hasonló helyzetben, átemeli a kapust, de Matkovics fektében kiüti.

17' GÓÓÓL! 11-0.

Két felpassz után egyérintőzve kipasszolják a mieinket 10-12 méterre a kaputól, egyedül marad Bezerra, be is lövi, 11-0.

16'

Dürgő szabadrúgás, Beretka elé pattan, 2 méterről nem tudja elrúgni a kapus mellett. Korner után Dürgő centikkel mellé. Ondrejó ziccere is kimarad. Kigyűlik a Győr öt faultja is, de aztán az UTC-nél is befújnak egyet a Rába hatosán. Dróth lövi a tízest, kapufa.

15'

Vastagh ismét nagyot véd ismét, Bilics szabadít fel, talán Samu kezét is elrúgja? Reméljük nincs baj.

14'

Vastagh két újabb bravúrja. Nyom az ETO, folyamatosan lemaradnak a labdáról a mieink.

13'

Balogh Ádám ziccere, szépen kijátszott helyzet, nagyot véd Matkovics.

12' GÓÓÓL! 10-0.

Szegedi fault, Dróth lőheti a tízest. Szó szerint tízes, mert belövi, 10-0.

11' GÓÓÓL! 9-0.

Oldalberúgás után a kipattanót játsszák be Bognárnak aki közelről nem hibáz, Vastagh tehetetlen, 9-0.

10' GÓÓÓL! 8-0.

Bánóczky eladott labdájával Alvarito megy végig egyedül, belövi, 8-0.

9' GÓÓÓL! 7-0.

Szabálytalanság a hatoson belül, büntető a Győrnek, ráadásul kijön az UTC öt faultja is. Dróth nem kegyelmez, bevarrja a büntit, 7-0.

9' GÓÓÓL! 6-0.

Egyéni akció végén Lódi viszi be, 6-0.

9'

Úgy tűnik éledezik a csapat, előbb Dürgő, majd Szentes-Bíró helyzetben.

8' GÓÓÓL! 5-0.

Járatja a labdát körbe a Győr, leteszik az alapvonalhoz, be középre Püspöknek, aki 4 méterről a kapuba lő, 5-0.

7' GÓÓÓL! 4-0.

Nagyon meg vannak zavarodva a mieink: Lázárnál a labda, rosszul ad vissza Vastaghnak, gyakorlatilag gólpasszt ad Fabiónak aki nem teszi meg azt a szívességet, hogy egy ilyen ziccert kihagyjon, 4-0.

6'

Vastagh-bravúrok, két szép védés ismét. Nem jut el az ellenfél kapujáig az UTC.

5' GÓÓÓL! 3-0.

Kutyafáját, de szép gól megint! Oldalberúgás után emelik fel a labdát Bezerrának, akik kapásból félfordulattal tűz a léc alá, Vastaghnak esélye sincs, 3-0.

4'

Juanra vesz át egy labdát a félpályán, Vastagh bravúrral véd, jól zárja a szöget az ifjú kapus.

3' GÓÓÓL! 2-0.

Védelmi hiba, Juanra marad egyedül, 10 méterről kilövi az alsó sarkot, 2-0.

3'

Ondrejó lövését védi Matkovics. Juanra keresztbe lőtt labdájára Vastagh mozdul ki jól.

2'

Szentes-Bíró Tamás próbálkozik meglódulva, nem jut lövéshez. Juanra szöglete után Dróth terül el, leragadt a lába, kirúgja az UTC. Dróth felkel, jól van, szerencsére, Lódi visszaadja a lasztit. Időt kér Madrid mester? És tényleg.

1' GÓÓÓL! 1-0.

Taccsrúgás, lemaradnak a mieink Juanráról, aki be is talál, 1-0.

1'

Az UTC kezd! Hajrá!

18.15:

Kezdődnek a bemutatások, megvan a kézfogás is, csatakiáltás, aztán harcra fel!

18.10:

Szerencse a tartalékosságban, hogy a hétfői bajnokin kissé vitatható módon kiállított Dürgő Péter itt van az UTC keretében, lévén kétmeccses eltiltása "csupán" bajnoki találkozókra szól - egyben ő a csapatkapitány is. A kupában egyébként csak a Győr - UTC párharc van már csak hátra, a többiek lejátszották a meccseiket az elmúlt hetekben-hónapokban: a MAFC a Fradi ellenében jutott tovább kettős győzelemmel (4-3, 8-3), a Berettyóújfalu egy idegenbeli döntetlen után söpörte el a Törökszentmiklóst (4-4, 13-1), a Veszprém pedig úgy jutott tovább a Rubeola ellenében, hogy idegenbeli 3-0-s vereségét otthon egy 6-0-s diadallal javította.

18.05:

A két csapat eddigi mérkőzésein eddig soha nem született UTC-siker, s most sem lehetnek illúzióink... A legjobb eredmény, amit a mieink elértek a győri szupercsapattal szemben eddig, az egy 5-5-ös döntetlen - igaz, akkor is meglehetősen foghíjas-tartalékos kerettel, ám egy tét nélküli bajnokin két esztendeje, az alapszakasz végén.

18.00:

Köszöntjük olvasóinkat! Melegítenek a csapatok a Magvassyban, szűk negyedóra múlva kezd a derbi. Ha azt mondtuk, hogy az UTC tartalékos, akkor a Győr épp ennek ellentetje: immáron öt latinajkú légiós van keretükben, a megszokott Juanra, Fabio, Carlitos, Alvarito négyes mellé egy brazil fiú, Carlos Lima Bezerra is csatlakozott a kispadon.

Kezdés: 18.15!

A találkozó elé:

A hétközi kupameccsre alaposan felforgatott, tartalékos kerettel utazik az UTC az oroszlán barlangjába. Tombácz Róbert válogatott összetartáson van, Béry István pedig munka miatt nem tud a társakkal tartani, így a harmadik számú kapus, Vastagh Sámuel kell helytálljon a Kertész utcaiak kapujában. Munkahelyi elfoglaltság miatt Béryn kívül még többen nem állnak Brinszky Adrián vezetőedző rendelkezésére, így a csapat célja a kupa negyeddöntőjének odavágóján Európa egyik legerősebb futsalcsapata ellen csakis a tisztes helytállás lehet. Érdekesség, hogy a két egység zsinórban háromszor csap össze az elkövetkező egy hétben: a ma esti találkozót követően az UTC hétfőn is utazik a győriekhez, ám akkor bajnoki összecsapásra, teljes kerettel majd egy hét múlva, jövő csütörtökön lesz a kupameccs szegedi visszavágója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.