Közélet

Fidesz: emelkedő pályán a magyar gazdaság

Fidesz: emelkedő pályán a magyar gazdaság

2014. február 14., péntek
Fidesz: emelkedő pályán a magyar gazdaság

Biztatónak és reménykeltőnek nevezte a pénteken közzétett növekedési és inflációs adatokat a Fidesz szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján, ahol kijelentette: a magyar gazdaság folyamatosan emelkedő pályára állt.

Hoppál Péter

emlékeztetett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésére, amely szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2,7 százalékkal emelkedett 2013 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, idén januárban pedig az egy évvel korábbival megegyező szinten állt a fogyasztóiár-színvonal. A Fidesz szóvivője szerint a nullaszázalékos éves inflációs adat üzenete az, hogy immár megéri dolgozni az embereknek, hiszen a fizetésüket nemcsak a magas adó, hanem a magas infláció sem viszi el, nem teszi értéktelenné, ahogyan az a Gyurcsány-korszakban történt. A GDP emelkedésével kapcsolatban azt mondta, egyre nagyobb a bizalom Magyarország iránt. Megerősítette egyúttal: céljuk, hogy ebben az évben kétszázalékos vagy azt meghaladó legyen a bővülés mértéke. Hozzátette azt is, hogy egyre több ember dolgozik, a foglalkoztatottak száma már meghaladta a négymilliót. Értékelése szerint a kiváló gazdasági eredmények mögött a magyar emberek munkája áll. "A magyar gazdaság a 2010-es csődszéli állapotából kiemelkedett, 2013-tól elstartolt, és egy folyamatosan emelkedő pályára állt" - mondta Hoppál Péter, megjegyezve, hogy a tavalyi év végére a piaci várakozásokat is jóval meghaladó eredményeket produkált az ország gazdasága. A kormánypárt szóvivője ezek alapján az április 6-i parlamenti választás tétjének azt nevezte, hogy az ország visszakanyarodik-e a kudarcokkal teli, 2010 előtti évekhez, azaz "visszatér-e újra Magyarországra a Gyurcsány-korszak és annak rossz gazdaságpolitikája", vagy Magyarország továbbhaladhat az elmúlt négy évben megkezdett úton.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.