Közélet

További 320 millió forint a tanyákon élők támogatására

További 320 millió forint a tanyákon élők támogatására

2014. január 30., csütörtök
További 320 millió forint a tanyákon élők támogatására

További 320 millió forint áll rendelkezésre a tanyákon élő emberek gazdálkodásának, élethelyzetének támogatására - jelentette be Budai Gyula csütörtökön egy szakmai konferencián.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára csütörtökön az Országházban megrendezett szakmai tanácskozáson a szaktárca közleménye szerint elmondta, hogy 2011 óta összesen 5,8 milliárd forint jutott a Tanyafejlesztési Programra. A kizárólag nemzeti forrásból megvalósuló program keretében eddig 963 pályázat részesült vissza nem térítendő állami támogatásban, a nyertesek között közel 600 egyéni tanyai lakos és tanyagazda volt, akik például gazdaságukat fejleszthették, tanyájukat villamosíthatták.

Budai Gyula

hangsúlyozta: a kormány kiemelt célja a villany nélküli tanyák 2020-ig történő teljes körű villamosítása, valamint az is, hogy a tanyákat járható utakon lehessen megközelíteni. Az államtitkár leszögezte, a kormánynak és a szaktárcának szándékában áll a program folytatása, amelynek hatására, hazánk tanyarendszere teljesen megújulhat - áll a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.