Közélet

Pozsgay Imre: Generációváltásra szorul a program nélküli magyar baloldal + FOTÓK

Pozsgay Imre: Generációváltásra szorul a program nélküli magyar baloldal + FOTÓK

2014. január 10., péntek
Pozsgay Imre: Generációváltásra szorul a program nélküli magyar baloldal + FOTÓK
pozsgai_imre_kozeleti_kavehaz09_gs

A baloldali politikai szereplők olykor úgy viselkednek, mintha nem is akarnának hatalomra jutni – vélekedik Pozsgay Imre, aki a Közéleti Kávéház vendége volt. A volt kulturális, majd művelődési miniszter hiányolja a baloldal programját.

„Kísérletnek tartom a baloldali összefogás kibővítését, jó szívvel fogadtam volna, ha egy ennél méltóbb és alkalmasabb társaság áll össze a baloldalon ahhoz, hogy kihívást intézzen a kormánypártok felé” – reagált

Pozsgay Imre

volt államminiszter, a Magyar Szocialista Munkáspárt alapítója arra, hogy a Demokratikus Koalícióval is megkezdte a tárgyalásokat az MSZP és az Együtt-PM. Úgy látja, egy igazi demokráciában mindenki mindenkivel koalícióképes, erre jó példát mutatnak a németek is, de a 2014-es választásokat követően Magyarországon erre nem lát sok esélyt. „Már ellenzéki oldalról is támadják ezt a friss megállapodást, ami azt is jelenti, hogy a gyengítő erők erősebbek lehetnek, mint az együttműködést szolgálók” – jegyezte meg. Az előzmények személyi torzsalkodásokon alapultak Pozsgay Imre szerint, aki súlyos problémának tartja, hogy nem látja a baloldal programját, ami – ahogy fogalmazott – egy kihívó félnél alapvető követelmény. „Egy megújult és az európai politikai kultúrába illeszkedő baloldalra szükséges lenne hazánknak, de ez még messze nem az. Ehhez generációs cserére lenne szükség, de nem jönnek elő az új emberek, mert nincs gyakorlópályájuk a jelenlegi politikai helyzetben, így ez a megoldás is késni fog. Néha úgy viselkednek, mintha nem is akarnának hatalomra jutni” – közölte.

pozsgai_imre_kozeleti_kavehaz10_gs

Pozsgaynak a jelenlegi kormányban is volt feladata, elmondta, a nemzeti konzultáció mellett az új alaptörvény előkészítő munkájában is részt vett. Kritikát is megfogalmazott, a Fidesz és a KDNP által folytatott munkát menetelésnek titulálta. „Meggyőződésem szerint le kellene szállni a magas lóról és gyalogosan végrehajtani a műveleteket. Az alaptörvényt két szempontból hiányosnak tartom, egyrészt a kétkamarás parlamentről nem sikerült megállapodni, ami a különböző testületek képviseletét is biztosíthatná az országgyűlésben, másrészt a politikai kultúrát előbbre kellett volna vinni” – részletezte. A parlamenti képviselők számának csökkentését pozitívnak tartja, vallja, a képviselők jó része nélkülözhető a törvényhozás szempontjából. Kifejezte azon reményét is, hogy a következő parlamentben helyet foglalók méltóak lesznek a törvényalkotási feladatra.

Nemzeti érdekű politizálást kell folytatni

A SZAB-székházban

Szalay István

, a Közéleti Kávéház kuratóriumi elnöke kérdezte Pozsgay Imrét, aki ötödjére volt a civil szervezet vendége. Az esten – amelynek az házigazdája

Dékány Imre

, a Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke volt – szó esett Pozsgay köztársasági elnöki jelöléséről, a rendszerváltás előtti miniszteri munkájáról, mellyel kapcsolatban megemlítette, indult ellene fegyelmi is, mert túlteljesítette az ötéves tervet, vagyis a betervezettnél több pénzt fordított oktatási és kulturális célokra. Pozsgay saját felelősségét is hangsúlyozva elmondta, az oktatási rendszer forrásainak meghatározásakor a rendszerváltás előtt és azóta is a maradványelvet alkalmazzák, amit hibásnak tart. Szerinte amelyik nemzet lemond a megfelelő színvonalú képzési rendszeréről, az a saját jövőjéről mond le, ezért erre a területre több figyelmet és anyagi forrást kellene fordítani.

pozsgai_imre_kozeleti_kavehaz03_gs

Szalay István egy Magyar Hírlap-interjút is idézett, melyben

Széchenyi István

1847-es gondolataira hivatkozott Pozsgay Imre, nevezetesen, hogy legalább két-három ügyet a pártpolitika szintje fölé kellene emelni. „Ami a mai kort illeti,

Illyés Gyula

szavai jutnak erről eszembe, ő azt mondta, hogy a nemzet sorskérdéseit kell a középpontba helyezni” – fogalmazott a 80 esztendős Pozsgay. Fontos ügynek nevezte a székely autonómia melletti kiállást, s emlékeztetett, ezzel kapcsolatban olyan országoktól kap bírálatot hazánk, ahol jól működő autonómiák vannak. Példaként Dél-Tirolt, az Åland szigetcsoportot, ez utóbbi területileg Finnországhoz tartozik, de saját svéd kormánya van. Riasztónak nevezte a migrációs folyamatokat is, hogy a jobb munkalehetőség reményében sokan elhagyják Magyarországot, s leszögezte, azt a hozzáállást is félre kell tenni, hogy a munkanélkülieket egy kalap alá veszik a naplopókkal. A Közéleti Kávéház estjén kitért arra is, hogy hazánk nem Európa ellen, hanem érte van, s meglátása szerint csak Kelet-Európa felől lehetséges az unió megújítása is.

Margaret Thatcher

szavait is idézte, aki nem a nemzetek feletti, hanem a nemzetek Európájáról szólt, s Pozsgay Imre szerint nekünk is ezt kellene elfogadnunk, amihez azonban bátorság is kell.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.